Színház

Meneszteni akarják Vidnyánszky Attilát a Nemzeti éléről

2026.08.13. 21:10
Megosztom
Közös megegyezéssel szeretne megválni Vidnyánszky Attilától, a Nemzeti Színház vezérigazgatójától a minisztérium – erről maga az érintett beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A rendezőt péntek reggel 9-re hívták be a minisztériumba, Vidnyánszky szakmai indokok nélkül nem szándékozik elfogadni a menesztését.

Vidnyánszky Attila elmondása szerint az államtitkár-helyettes jelezte neki, hogy a minisztériumban közös megegyezést szeretnének vele aláíratni. A Nemzeti Színház igazgatója szerint hónapok óta vár arra, hogy érdemi egyeztetésre kerüljön sor közte és a kulturális kormányzat képviselői között.

Úgy küldenek el vádakkal, hogy én nem tudom, hogy miért.

Tehát én meg szeretném tudni, én egy feltétellel hajlandó vagyok önként aláírni a felmentésemet, hogyha le lesz írva a papírban az, hogy mely szakmai okok mentén” – fogalmazott az igazgató az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Szó esett Nagy Ervinről is, aki a kampányban többször beszélt arról, hogy Vidnyánszkynak távoznia kell a Nemzeti Színház éléről. Vidnyánszky szerint nyitott lenne arra, hogy szakmai vitát folytasson vele, és azt is szeretné, ha konkrétan megfogalmaznák, milyen kifogások merültek fel a vezetése alatt működő Nemzeti Színházzal kapcsolatban. A rendező szerint „le akarják nullázni”, minden, a nevéhez fűződő kezdeményezést – a Déryné Programot, a Lázár Ervin Programot említette – hitelteleníteni.

Szöllősi Györgyi azon kérdésére, miért nem mond le önként, ha az új kulturális irányítás nem akar vele együtt dolgozni, Vidnyánszky azt válaszolta: szerinte a Nemzeti Színház jelenleg jól működik, és még két éve van hátra a szerződéséből. „Két év múlva lesz Görögországban a következő színházi olimpia. Szeretném a Nemzeti Színházat elvinni Delphibe, és ott föllépni, és az méltó, szép zárása volna a történetnek” – mondta és megemlítette, hogy Alföldi Róbert egykoron, a kormányváltást követően kitölthette a mandátumát.

Vidnyánszky szerint a vezetése alatt a Nemzeti Színház jelentős nemzetközi kapcsolatrendszert épített ki, és nagy közönségbázist szerzett.

Az interjúban az SZFE korábbi átalakítása és Vidnyánszky kuratóriumi szerepe is szóba került. Az igazgató elmondta, hogy szeptember 1-jétől már nem ő lesz a kuratórium elnöke. A hallgatói kritikákra reagálva úgy vélte, azok nem tükrözik teljes egészében az egyetemre járók véleményét, és hogy az SZFE az átalakítás óta szakmailag és nemzetközi szinten is előrelépett.

Szóba került a Nemzeti Színházban 2023 novemberében történt baleset ügye is. Vidnyánszky közölte, hogy őt nem gyanúsították meg, és nem hallgatták ki. Azt mondta, a belső vizsgálat megállapításaihoz hasonló eredményre számít a rendőrségi eljárásban is.

Az igazgató az interjú végén ismét visszatért a minisztériumi találkozóra. Elmondása szerint négy levelet is írt a miniszternek, amelyekre nem kapott választ. Két héttel korábban figyelmeztetést kapott egy korábbi, szerinte adminisztratív jellegű ügy miatt. Arra a kérdésre, mit tesz, ha mégis felmentik, Vidnyánszky úgy válaszolt:

ha a felmentés megfelel a szabályoknak, nem tud mit tenni.

Azt ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a közös megegyezést nem írja alá, ha abban nem szerepelnek a távozását indokló szakmai érvek. „Nem ők jönnek velem beszélgetni, hanem a közigazgatási államtitkár, aki semmiről nem tud majd semmit, hanem egy papírt nyom az orrom alá, amit én nem fogok aláírni” – jelentette ki.

A teljes beszélgetés itt nézhető vissza:

Fejléckép: Vidnyánszky Attila az ATV-ben (forrás: ATV)

Tarr cáfolja Vidnyánszkyt, Alföldi nyilatkozik, Mohácsi is megszólalt – reakciók az ATV-interjúra

Kapcsolódó

Tarr cáfolja Vidnyánszkyt, Alföldi nyilatkozik, Mohácsi is megszólalt – reakciók az ATV-interjúra

Vidnyánszky Attila ATV-interjúja után Tarr Zoltán, Alföldi Róbert és Mohácsi János is megszólalt. A Nemzeti Színház igazgatójának több kijelentését cáfolták vagy bírálták.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Nyolc bemutatót terveznek Budaörsön, Pelsőczy Réka művészeti vezetőként csatlakozik a színházhoz

„Támogató környezetet szeretnénk építeni” – mondta Berzsenyi Bellaagh Ádám, a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója a szeptember 2-án tartott évadnyitó társulati ülésen.
Színház ajánló

Fesztbaum Béla a Hír13-nak: „A Vígszínház igazán otthon van Újlipótvárosban”

Visszatérő résztvevője a Pozsonyi Pikniknek Fesztbaum Béla, aki tavaly vehette át a XIII. Kerületért Díjat. A szeptember 5-én zajló újlipótvárosi rendezvényre az idén 130 éves Vígszínház régi és mai zenés előadásaiból állított össze műsort.
Színház kritika

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Színház hír

Térítésmentes jegyekkel segítették a nehéz helyzetű nézőket a Városmajorban

A 2026-os nyári évadban tizenegy alkalommal nyitották meg a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőterét a támogató kezdeményezés keretében, amely alkalmakon összesen 350 férőhelyet ajánlottak fel térítésmentesen.
Színház hír

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója