Ha a „nagy színész” kifejezésünk azt jelenti, hogy valaki minden színészkedéstől mentesen is elér az első sortól az utolsóig, Láng Annamária nagy színész. De ha mást jelent, akkor is. Három éve a bécsi Burgtheater tagja, így

(És ezzel nem szeretném kisebbíteni a második szereposztásban Szandtner Anna érdemeit.) Illetve bátran hozzávehetjük Nagy Zsoltot és a többi örkényes színészt is, akik általában nem okoznak csalódást. Az életszagú, kicsit talán el is emelt széteséstörténetnek ígérkező darab és a szereposztás teljes mértékben ellensúlyozza, hogy Kárpáti Péter rendezéseivel csak ritkán tudunk egymásra találni. Hátha ez most másként lesz! (Török Ákos)

Láng Annamária a Szaturnusz gyűrűje előadás olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)

Kapásból három nyomós érv is kínálkozik arra, miért lehet érdekes a Budaörsön készülő bemutató: 1) a rendező, Zsótér Sándor, aki Brecht egyik legavatottabb hazai szakértője, jelen darabot is több alkalommal színpadra állította már; 2) a címszereplő,

egymás után találják meg olyan szerepek, amelyekből egyaránt kitűnik sokszínűsége és minden szemet magára szegező, intenzív játékstílusa; 3) maga a Latinovits Színház, amely az egyik legizgalmasabb műhelynek bizonyult az elmúlt években, ahol a merész kísérletezés találkozik megbízható színvonallal – nem csoda, hogy egymásnak adják a kilincset a meghívott rendezők, akik örömmel próbálják ki magukat a budaörsi gárdával. Ha pedig ez sem lenne elég, akkor ott van maga a darab, egy elpusztíthatatlan asszony brechti példázata, amely valódi ziccerszerep minden színművész pályáján. (Várhegyi András)

Spolarics Andrea a Kurázsi és gyerekei előadás olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Borovi Dániel / Budaörsi Latinovits Színház)

Ahogy feltehetőleg sokaknak, nekem is a Sok hűhó semmiért az egyik kedvenc Shakespeare-darabom, amelynek több színházi, illetve filmes feldolgozásával találkozhattunk, ám Korngold kísérőzenéje viszonylag ritkán hallható. Pedig a zeneszerző legismertebb operája, A halott város alapján (amelynek legalább a minden énekversenyen elhangzó, Meine Seele kezdetű baritonáriáját a legtöbben biztosan hallották már) alighanem érdemes a meghallgatásra. Főleg, hogy a Szegedi Nemzeti Színház, a Müpa és a Dohnányi Zenekar közös produkciójában, a Korngold-darab eredeti funkciójának megfelelően, zene és színház talál majd egymásra. (Kondor Kata)

Poroszlay Kristóf és Menczel Andrea a Sok hűhó semmiért előadás próbáján (Fotó/Forrás: Szegedi Nemzeti Színház)

Henry De Vere Stacpoole regénye szolgál Ördög Tamás legújabb rendezésének alapjául. A kék lagúna sokunknak leginkább az 1980-as filmváltozat miatt lehet ismerős a még tinédzser Brooke Shields és Christopher Atkins főszereplésével. A viktoriánus korba helyezett Ádám és Éva-történet egy lakatlan szigeten játszódik, ahol két gyerek felfedezi a világot és egymást, miközben ösztöneik vezérletével a szemünk láttára érnek felnőtté. A Dollár Papa Gyermekei előadása annyit csavar a dolgon, hogy

inkább csak jó lehetőség kitörnünk a nézői konvencióinkból. Még egy további érdekesség a színlapról: Hód Adrienn kortárstánc koreográfus intim trénerként vesz részt a munkában. Ebből még bármi kisülhet! (Várhegyi András)

A Kék lagúna előadás plakátja (Fotó/Forrás: Dollár Papa Gyermekei)

Egy ideje meggyőződésemmé vált, hogy a hétköznapi értelemben megtapasztalt valóságunkról, látszólag ellentmondásos módon, gyakran épp a megmagyarázhatatlan, nem evilági titkok segítségével lehet legjobban beszélni. Úgyhogy, amikor megláttam, hogy a Karinthy Színház új előadása egy misztikus thriller, amely ráadásul fekete humorral boncolgat metafizikai kérdéseket, tudtam, hogy ezt a darabot nekem találták ki.

Éppúgy, ahogy a racionálist az irracionálistól. (Varga Bence)

Mészáros Béla és Mészáros András az Ördögi kozmetika előadás próbáján (Fotó/Forrás: Gaba Works)

És itt most nem a szimpla rácsodálkozásról beszélek, hogy a báb bármely korosztály számára képes színházi élményt nyújtani. Hanem arról, hogy a prózai színház megoldásain szocializált nézőként gyakran csak kapkodjuk a fejünket, mi mindenre képes ez a műfaj. Az ESZME Egyesület számomra már bizonyított Az idő rövid története című előadásával, ami az öregedés megejtően szép és emberi képzete. Az alkotók azt ígérik, hogy most ráadásul ötvözik a bábszínházat a kortárs tánccal, a szövegkórust pedig a politikai kiáltvánnyal és az alkotók személyes vallomásaival. Elhiszem nekik, és kíváncsian várom. (Török Ákos)

Kovács Domokos és Szenteczki Zita rendezők a Ki ölte meg apámat előadás olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Gulyás Dóra / Jurányi Ház)

Volt szerencsém látni Ferdinand von Schirach Terrorját a Katonában, és emlékszem, bármennyire is úgy éreztem néha az előadás közben, hogy kissé didaktikus, kissé pedáns: mintha egy középiskolai filozófiaórán lennék, végső soron mégsem tudtam kivonni magam a hatása alól. Éppen ezért ülnék be most erre az előadásra is, amely az eutanázia kérdését járja körül. Bár tudni vélem, miként fogok szavazni az előadás végén, és tudni vélem az összes lehetséges érvet is, pro és kontra, azért

(Varga Bence)

Gálffi László és Bíró Kriszta az Isten előadásának próbáján (Fotó/Forrás: Horváth Judit / Örkény Színház)

Fejléckép: Miskolci Nemzeti Színház (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu / Miskolci Nemzeti Színház)