Színház

Mennyi egy színésznő életkora?

2015.08.04. 15:55
Ajánlom
Nehezebb feldolgoznia az idő múlását egy nőnek, ha színésznő? Erre a kérdésre egyértelmű igen a válasz a Mindent Éváról című darabban. Az Orlai Produkciós Iroda előadását Hernádi Judit és Kovács Patrícia főszereplésével augusztus 15-én Szombathelyen a Karneválszínházban, majd szeptember 11-én Budapesten, a Belvárosi Színházban mutatja be Pelsőczy Réka rendezésében. A színésznő-rendezővel a színházi személyiség színpadi és civil sajátosságairól is beszélgettünk. Pszichothrillerbe illő történetvezetésű, mégis humoros előadásra készülnek.INTERJÚ

- Színházat ábrázoltok a színházban. Mennyire ad valós betekintést a darab ebbe a világba?

- Mary Orr színdarabja azt az archetipikus képet mutatja a színházról, amit a filmekből is ismerhet a közönség.  Kálmán Eszter díszlete egy öltözőt ábrázol. Megjelenítjük, ahogy mi, színházaik élünk, létezünk. Az előadás során folyamatosan halljuk a hangosbemondón, az úgynevezett „hívón" keresztül, mi zajlik lent a színpadon. A közegnél azonban fontosabb, hogy egy középkorú nőnek az életfordulóját követi nyomon a darab. Azért egy színésznőt választott az író, mert ő hihetetlenül széles érzelmi skálán tudja bemutatni mindazt, amit minden nő megél a változó korban. Mindig újra kell építenünk magunkban valamit, legyünk 20, 30, 40, 50, 60 évesek.  Margó (Hernádi Judit) a szakmája csúcsán van, ő a királynő, elképesztően sikeres, minden róla szól. Ugyanakkor nem könnyű elviselni. A tehetségének köszönhetően sokkal többet megengedhet magának, mint egy átlagember. Látszólag tökéletes világban él, ám ennek a háznak az eresztékei kezdenek már meglazulni. Mindig, amikor változás történik az ember életében, úgy tűnik, mintha az hirtelen következne be, pedig általában egy folyamat része. Az ő esetében egy fiatal rajongó lány bukkan fel. Eva Harrington (Kovács Patrícia) azért tud tragédiát okozni Margó életében, mert épp érzékeny határvonalon van. Amikor még kapaszkodik a régi szerepkörébe, viszont már másfajta szerepeket kellene játszania.

- Színházi velejáró: úgy lehet pozícióba kerülni, ha valaki kiesik onnan?

- Eva tűnhet karrieréhes fiatal nőnek, aki mindenen keresztülgázol. Mindannyian voltunk már ebben a szerepben. Ha az embernek vannak vágyai, vonzza őt valami, azért képes nagy erőket mozgósítani. Annak érdekében szerez barátokat, kapcsolatokat.  Eva a céljai érdekében cselekszik. Szerintem akkor izgalmas a szerep, ha őszinte a rajongása Margó iránt, ha olyan színésznő szeretne lenni, mint ő. Ha el akar lesni tőle mindent. A szorgalma persze egy idő után terhessé válik, főleg akkor, amikor megtetszik neki Margó férje is. Szerintem még ez is elfogadható, hiszen az érzelmeinknek nem tudunk parancsolni. Meglátásom szerint a lány minden cselekedete igazolható.

- Vagyis nem ítélhető el? Nevezzük inkább szorgalmasnak, aki ügyesen meglátja a réseket?

- Biztos el fogják ítélni a nézők, én is megteszem. Ám azt gondolom, csak addig tehetem jogosan, amíg magam nem kerülök hasonló helyzetbe. Csak annak van joga ehhez, aki mindig tisztességes tud maradni.  Az előadásnak lesz némi pszichothriller jellege. A nézők hamarabb fogják tudni, veszélyt jelent Margó számára a lány befogadása, mint ő maga.  Csupa sikeres, beérkezett emberből, színészekből, rendezőkből, kritikusokból álló közösségbe kerül. Üdítő számukra is a fiatal, új energia, aki rácsodálkozik arra, ami számukra hétköznapi, talán picit unalmas is már. A lány megbolygat mindent, nincs olyan szereplő a színpadon, akinek az életén ne változtatna. Az egész olyan, mint amikor veszünk egy új bútordarabot, és miatta az egész lakást át kell rendeznünk.

- Margó számára ezután következnek az anyaszerepek?

- Ha nem érkezik a fiatal lány, a színésznőnek akkor is szembesülnie kell azzal, hogy idősebb már, mint amilyen korú szerepeket játszik.

- Érzékenyebben reagál az életkori változásra abból fakadóan, hogy színésznő?

- Ez mindenkit érzékenyen érint. Egy színésznőt nyilván fokozottabban, hiszen a színházban minden nap szembesülünk azzal, hány évesek vagyunk. Amellett, persze, hogy ez a világ konzervál is, jó kondiban tart. Ám mindig érkeznek fiatalabbak, évről évre változik, ki milyen szerepet játszhat el. A színészek sokkal jobban szembesülnek a korukkal, mint más emberek.

- Visszajelzés az is, ha történetesen nem a rendező, az igazgató a férje, milyen szerepet osztanak rá?

- Fiatal férfi színészeknek Margó már nem lehet a partnere. A színházban erősen működik a férfi-női jelleg.

- Ennek a darabnak van nemi előjele? Kérdezem ezt abból a szempontból, hogy nő a szerző, te pedig nőként állítod színpadra.

- Női történet abból a szempontból, hogy a főalak erős személyiség, egy istennő. Margónak ugyanakkor nagyon jó a humora is, kigúnyolja saját magát, jól jár az agya és a nyelve is. A hisztériának és a konfliktusoknak nagy skáláját tudja nyújtani. A Mindent Éváról darabcím azt jelenti, szólunk mindarról, amit a nőkről tudnunk kell, miként kezelik egymás között a pozícióharcokat. Az öregedéssel, a hiúsággal és az árulással persze nem csak a hölgyek szembesülnek, a férfiaknál ugyanúgy tetten érhető.

- A darab egyik szarkasztikus mondata így szól: „A színház neurotikusok, egománok, érzelmi roncsok és infantilisek gyülekezete."

- Annyi biztos, a mi világunkban otthonra találnak a legszélsőségesebb karakterek is, hiszen a színháznak egyetlen halála van, az unalmas ember. Nem is nagyon vannak ilyenek, még az öltöztetők, büfések körében sem. Véleményem szerint a színészek a világ legérdekesebb emberek a világon. Van a személyiségükben valami, ami miatt rájuk kell figyelni.

- Nem pontosan emiatt kell színesnek lenniük?

- Ez a képesség vagy megvan valakiben vagy nincsen. A mímelés irritáló még a büfében is. A színház nem csak engedi, hanem inspirálja is az érdekességet. Az ott dolgozóknak kevésbé kell fegyelmezniük magukat, mint más munkahelyeken, hiszen a színpadon szélsőséges élethelyzeteket ábrázolunk, így kommunikálunk a civil életünkben is. Vannak persze nagyon szemérmes, zárkózott színészek is. Meg vagyok róla győződve, aki színésznek megy, annak van némi önbecsülési problémája. Elismerés és szeretetvágy munkál bennünk. Szükségünk van arra, hogy állandó visszajelzést kapjunk. A színházon kívül egész nap a saját tébolyunkban élünk, a hibáinkkal foglalkozunk. Amiből persze építkezünk a színpadon, ezeknek az ismeretétől lesznek személyesek a szerepeink. Stohl András szenvedélyes, jó humorú pasi. Ennek a civil életben sok hátulütője van, viszont a színpadi létét élvezetessé teszi a burjánzása. Kocsis Gergő ellenkező eset: zárkózott személyiség, nehéz a közelébe kerülni, ám a színpadon öröm nézni, ebből fakad az elképesztő karaktere és a humora.

- A rendezéseidet figyelve úgy tűnik, olyan előadásokat, műfajú darabokat rendezel, amelyekkel az anyaszínházadban, a Katona József Színházban nem találkozol.

- Korábban készítettem dokumentum előadásokat is, ebből a műfajból nemrég mutattunk be egyet a Katonában, az Illaberket.  Azok a darabok, amelyeket az Orlai Produkciós Irodánál állítok színpadra, nem férnének bele a színházunk profiljába. Náluk a kortárs magyar és a klasszikus drámairodalomból válogatunk, míg Tibor profilja főleg az, hogy jutalomjátékot adjon nagyon jó színészeknek. Jól megírt, ugyanakkor könnyedebb hangvételű darabokról van szó. Színészként magam is szívesen részt vennék az itteni előadásokban. A kollegák szeretnek kirándulni ebbe a műfajba, a jó humorú, nagy érzelmi skálát felvonultató szerepekbe. Nekünk, alkotóknak halálosan komolyan kell vennünk ezeket a darabokat is, máskülönben felszínes, unalmas társalgási előadásokat hoznánk létre. Ugyanúgy meg kell keresnünk a szereplők indítékait és a személyes hátterét. Érdekesség, hogy Pedro Almodovar Mindent anyámról című filmje a Mindent Éváról című klasszikus, 1950-es filmet idézi. Anya és fia folyton ezt a mozifilmet nézik otthon, kívülről tudják, nagy rajongójuk Bette Davisnek, Margó alakítójának. Személyesen nekem egyik nagy kedvencem a spanyol mozifilm.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

A bronzkor csodája – bárki megcsodálhatja a 3000 éves Somló-hegyi nyakéket a Nemzeti Múzeumban

A Nyakék a késő bronzkorból címmel megnyitott kamaratárlat a Nemzeti Múzeum Széchényi-termében látogatható. A bronzkor csodájára a Somló-hegyen bukkantak rá a múzeum régészei idén nyáron, a kincsleletet tartalmazó korsó felnyitásáról videó is készült.
Vizuál

Világsztárok alakjában látható Mucsi Zoltán a közelmúltban megnyílt ingyenes kiállításon

Ingyenes kiállítás nyílt a Freyler Art Galériában, amelyben a Mucsi Zoltánról korábban naptárként megjelent fotósorozat további képei láthatók. A színművész ismert emberek és fiktív karakterek bőrébe bújva látható.
Klasszikus

Kínai és dél-koreai győzelemmel zárult a IV. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny

A döntőt a New York-i Carnegie Hall nagytermében tartották. A szervezők szerint a verseny idén újabb mérföldkőhöz ért el, és minden korábbinál nagyobb közönségnek sikerült átadni Liszt Ferenc zenéjét.
Klasszikus

Öt nem operai mű Vajda János születésnapjára

Vajda János Kossuth-díjas zeneszerző 1949. október 8-án született Miskolcon. A kerek évforduló alkalmából az operáival nagy népszerűségre szert tevő komponista további művei közül ajánlunk néhány különösen szépet.
Könyv

Han Kang kapta a 2024-es irodalmi Nobel-díjat

A dél-koreai szerző december 10-én, Alfred Nobel halálának évfordulóján veheti át a világ legrangosabb irodalmi kitüntetését intenzív és költői nyelvezetéért, amellyel megújította a kortárs prózát. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

A változás témája áll az idei Ráday Utcai Színházi Találkozó fókuszában

Október 21. és 27. között rendezik meg a Ráday Utcai Színházi Találkozót, amely során egyebek közt előadásokkal, városi sétával, koncerttel, inkluzív foglalkozásokkal, garázsvásárral, ingyenes színházi nevelési programmal is készülnek a szervezők.
Színház ajánló

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.
Színház ajánló

Keményebb, mint Az éhezők viadala – színházi előadás magyar hősökről

Öt középiskolás diák rendhagyó történelemóra keretében felkeres egy szabadulószobát, ahol nekik maguknak kell a 20. század hétköznapi emberekből lett hőseinek bőrébe bújniuk.
Színház hír

Györgyi Anna átvette a Vidor Fesztivál díját a Szívhang című előadás után

A Jászai Mari-díjas színművész a Rózsavölgyi Szalon október 9-én tartott előadása után személyesen is átvehette a legjobb női alakításért járó Colombina-díjat.
Színház ajánló

Ascher Tamás rendezésében látható A Nyugat császára Miskolcon

A Kamaraszínház színpadán látható rémbohózat nem éppen felhőtlen viszonyban álló apa-fia párosát Harsányi Attila és Börcsök Olivér alakítja.