Egy-két bútor, pár kis szobor, néhány nipp. Mintha a nagyszüleink nappalijában lennénk. Közben ott van az egykori szerelmespár megkésett randevúja. 23 év után, rengeteg kérdéssel. Mennyiben eldöntött az életünk? Szerepet játszhat-e benne személyes akaratunk? Melyik a súlyosabb döntés: menni, és új életet kezdeni, vagy itthon maradni? 23 év után, az újra találkozáskor, minden megtörténhet. A folytatás vagy akár az örök búcsú is.
Kerkay Rita februárban kapta meg a felkérést, hogy rendezze meg a Mérleget.
A rendező előtt már a darab olvasásakor Varga Mária és Zsótér Sándor arca lebegett,
velük képzelte el a készülő előadást: „Varga Máriával Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban sok előadásban dolgoztunk együtt, Zsótér Sándor pedig a Színház -és Filmművészeti Egyetemen volt az osztályfőnököm. Nagyon megtisztelő számomra, hogy igent mondtak a felkérésre, mert mindig is csodálva néztem a munkájuk. Rengeteget tanulok tőlük a próbafolyamat során és biztonságban érzem magam velük” – vélekedett a rendező.
Varga Mária a Nő szerepében egyéni és vagány. Kezébe veszi a sorsát, és életre szóló döntést hoz: „Mindkét karakter sorsa nagyon fordulatos, izgalmas és eleven, miközben
nem az extrém történéseken van a hangsúly, sokkal inkább két emberi sorson.
Egy rövid kapcsolat után szétszakadnak az útjaik, és évtizedekkel később látjuk viszont a figurákat, akik a maguk módján döntöttek a sorsukról. Nincs szájbarágósság, nem mondanak ki mindent a figurák, mint manapság. Fontos, hogy következményei voltak egy döntésnek, vagy bizonyos szavaknak, ami ma már nincs” – mesélte.
A Férfit alakító Zsótér Sándor egy pillanatig sem hezitált, hogy elvállalja-e a szerepet:
Ez egy kaland. Eszembe se jutott, hogy nemet mondjak.
A könyvet Gerlits Rékától és Mészáros Piroskától, a Bátorságok Könyve kitalálóitól kaptam. A nyolcvanas években írtak ilyen darabokat, másfajta, nem divatos. Két ember hosszan beszélget különösebb trükk nélkül. Nincsenek nagy fordulatok, nem egy Netflix-sorozat. Én mindig félek, óvakodok kimondani egy mondatot, vagy egy szót, vagy egy szlogent, hogy ez erről vagy arról szól” – nyilatkozta.
A Vörösmarty Színház Kozák András Stúdiójában november 13-án és 20-án nézhetik meg az érdeklődők a Mérleget. A 13-i előadás után Perczel Enikő beszélget Varga Máriával, Kerkay Ritával és Zsótér Sándorral.
Bővebb információ és jegyvásárlás ide kattintva.
Fejléckép: Varga Mária és Zsótér Sándor a Mérleg című előadásban (Fotó/Forrás: Gordon Eszter / Vörösmarty Színház)