Színház

Mesés férfiak Bukarestben

2012.04.20. 14:05
Ajánlom
Bukarestben vendégszerepel a Mesés férfiak szárnyakkal. A Csokonai Színház előadása már szerepelt az oroszországi Jaroszlavl Volkov-fesztiválján, valamint a POSZT-on. A bukaresti Nemzeti Színházban két alkalommal, április 25-én és 26-án látható Vidnyánszky Attila rendezése.

Adriana Popescu, a Bukaresti Nemzeti Színház sajtókapcsolatokért és kulturális stratégiákért felelős igazgatója az MTI-nek elmondta: a vendégjáték része a két intézmény közötti együttműködésnek, amelyet azt követően hoztak tető alá, hogy a bukaresti színház képviselői részt vettek tavaly a Deszka Fesztiválon, ahol megtetszett nekik a Vidnyánszky rendezte előadás. Az együttműködés keretében a debreceni színház tette meg az első lépést, hiszen sikerült támogatást szerezniük a bukaresti vendégszereplésre - magyarázta az igazgató.

Rámutatott: az együttműködés a kölcsönösség jegyében zajlik, így az év vége felé a bukaresti Nemzeti Színház is elutazik Debrecenbe, ahol várhatóan Ion Luca Caragiale, az egyik legismertebb és legnépszerűbb román drámaíró darabját mutatják be. Még nem döntötték el, hogy melyik darabot láthatja a debreceni közönség - tette hozzá Popescu, aki emlékeztetett, hogy a bukaresti színház az idén több Caragiale-művet is műsorra tűzött. Romániában ugyanis Caragiale-évnek nyilvánították az ideit abból az alkalomból, hogy száz évvel ezelőtt halt meg az író.

A Bukaresti Nemzeti Színház nemcsak a Csokonai Színházzal ápol együttműködési viszonyt, hanem a budapesti Radnóti Színházzal is, amely tavaly májusban mutatta be Bukarestben a Bereményi Géza írta Apacsok című színdarabot. Ennek az együttműködésnek a jegyében a bukarestiek május 30-án viszik színre a Radnóti Színházban Eugene Ionesco Különóra című darabját, május 31-én pedig Mihai Eminescu román költő verseiből összeállított előadást nézhet meg a budapesti közönség. Ez utóbbi előadáson fellép többek között Ion Caramitru, a Bukaresti Nemzeti Színház igazgatója is - mondta Adriana Popescu.

A debreceni Csokonai Színház az ország egyik legtöbbet utazó kőszínházi társulata. Az elmúlt hat év mindegyikében szerepelt csokonais előadás a Pécsi Országos Színházi Találkozón, s így lesz ez 2012-ben is: a Scapin, a szemfényvesztő című előadás lesz látható a versenyprogramban. A teátrum több mint húsz hazai és nemzetközi fesztiválon vendégszerepelt. A sort a Fodrásznő vezeti, amely eddig a POSZT-on túl három külföldi seregszemlére kapott meghívást. A Képzeletbeli operett című Novarina-darab a kolozsvári Interferenciák mellett öt este volt látható párizsi Odéon Színházban - ilyen kitüntetésben magyar társulat korábban még nem részesült.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.
Színház hír

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztek Jézus életére

A székesfehérvári Vörösmarty Színház hagyományos Újszövetség Maratonján negyven helyi lakos olvasott fel evangéliumi szövegrészeket advent első vasárnapján.
Színház hír

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Színház ajánló

Már elérhető a Pintér Béla és Társulata januári és februári műsora

Az idén 25. jubileumát ünneplő Pintér Béla és Társulata januárban és februárban összesen harminchat estén várja nézőit az újpesti UP Rendezvénytérbe. Az előadásokra már elindult a jegyértékesítés.
Színház ajánló

Tabutémákat is feszeget a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadása

Két szereposztással is bemutatta a Vörösmarty Színház a Dóka Péter regényéből készült színdarabot, A kék hajú lányt. Az előadás után a közönség fiatal tagjai színházpedagógiai foglalkozáson is részt vehetnek.