Színház

Mészáros Tibor kapta a Kaszás Attila-díjat

2015.08.31. 10:12
Ajánlom
Debrecenben, a Csokonai Nemzeti Színházban tartott Színházi Évadnyitó Gálán hirdették ki az idei Kaszás Attila-díj nyertesét.

A legtöbb szavazatot 2015-ben Mészáros Tibor, a Csokonai Nemzeti Színház színművésze kapta, miután a nagyközönség két hónapon át voksolhatott a - korábban a szakma által kiválasztott - három jelöltre. A díjat az alapítók, Vasvári Csaba színművész, rendező, a Mozaik Művész Egyesület alelnöke és Pokorni Zoltán Hegyvidék Önkormányzat polgármestere adták át.

A díjat 2008-ban alapították, amellyel évről évre a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl, Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzik ki célul. Pokorni Zoltán, a díj egyik alapítója kiemelte, a díj alapításakor fontos szempont volt, hogy ne zsűri vagy kuratórium döntsön a Kaszás Attila-díjról, hanem a színészek maguk közül válasszák ki az általuk legalkalmasabbnak tartott kollégát.

A szavazási eljárás első fordulójában – a szokásoknak megfelelően – minden magyarországi és határon túli, állandó társulattal rendelkező, magyar nyelven játszó kőszínház, illetve alternatív színház színészei adhatták le voksukat a saját társulatuk valamely tagjára. A második szavazási körben a nomináltak maguk közül választották ki a harmadik fordulóba tovább jutott három színművészt. Akiket kiválasztottak: Kiss Mari – a szombathelyi Weöres Nemzeti Színház társulatának tagja, Kristán Attila – a Nemzeti Színház művésze és Mészáros Tibor – a debreceni Csokonai Nemzeti Színház tagja. Az utolsó, széles körű két hónapos kommunikációs kampánnyal kísért fordulóban a közönség dönthetett arról, hogy a három művész közül ki lesz a nyertes. Szavazni 2015. június 1. és 2015. július 31. között lehetett telefonon, illetve a www.kaszasattiladij.hu oldalon leadott szavazattal.

Mészáros Tibor

Mészáros Tibor

Az eddigi díjazottak:

2008: Szarvas József, a Nemzeti Színház társulatának tagja

2009: Nemes Levente, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze

2010: Mátray László, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze

2011: Mucsi Zoltán, a Bárka Színház tagja

2012: Bányai Kelemen Barna, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulat művésze

2013: Borovics Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház tagja

2014: Nagy Alfréd, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja

2015: Mészáros Tibor, a Csokonai Nemzeti Színház társulatának tagja

Mészáros Tibor így vallott pályájáról:

Sosem akartam rendőr lenni. Sem tűzoltó, sem egyéb más oviban menő mesterség birtokosa. Rajzfilmfigura szerettem volna lenni. Nagyon! De csak öt éves koromig, akkor tudatosult bennem, hogy annak születni kell. Maradt a színészet... Próbálkoztam diákszínjátszóként Békéscsabán, stúdiósként az Új Színházban, a Bárkában, és próbáltam bekerülni a Színműre. Négyszer. Jordán Tamás és Lukáts Andor osztályából 2006-ban kerültem Debrecenbe, azóta vagyok a Csokonai Színház tagja, és megyek oda, ahol még szívesen dolgoznak velem. Játszom, rendezek. Próbálkozom. Van olyan jó, mint rajzfilmfigurának lenni.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A füttyművészet Paganinije: Hacki Tamás 75 éves 

Hacki Tamás füttyművész, a fütyülés Paganinijének is nevezett orvosprofesszor február 18-án lesz hetvenöt éves. 
Könyv

Könyvek selejtezése miatt támadják a rendrakási szakértőt

Marie Kondo itthon is ismert módszere „forradalmasította a rendrakást”, a könyvekkel kapcsolatos tanácsai miatt azonban világszerte felháborodtak a könyvmolyok. Valóban csak azok a könyvek kellenek, amelyek örömöt hoznak az életünkbe? Vagy az irodalom ennél összetettebben működik? Tekinthető a könyv pusztán tárgynak? Kell-e selejtezni a könyveket?
Zenés színház

Kurtág és a történelem angyala

Zenetörténeti jelentőségű eseménynek számított Kurtág György első operájának premierje 2018. november 15-én. A Samuel Beckett Fin de partie (Végjáték) című drámájából komponált operát a milánói Scalában mutatták be. Fazekas Gergely zenetörténész, a Zeneakadémia tanára a műről készülő dokumentumfilm forgatócsoportjának tagjaként jelen volt. Kifaggattuk.
Zenés színház

Trianonról szóló zenés művet keres az Operettszínház

A trianoni békeszerződés aláírásának körülményeit és az ebből származó veszteségek megismertetését és feldolgozását szolgáló zenés színpadi mű megírására hirdet alkotói pályázatot a Budapesti Operettszínház.
Jazz/World

A 88 éves Omara Portuondo fogja beragyogni a tavaszt

A Buena Vista Social Club egykori énekese, a kubai Edith Piafnak is nevezett örökifjú díva május 18-án és 19-én két koncertet is ad a MOM Sportban, Last Kiss turnéja keretében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A társulat kérdéseiről – a közös ügyektől a közügyekig

A Jó kérdés, a Magyar Színházi Társaság és a Színház folyóirat sorozatának vendégei februárban a társulatról beszélgettek. A meghívottak, Kováts Adél, Göttinger Pál és Molnár Áron tapasztalatainak, nézőpontjainak megismeréséből és helyenkénti ütköztetéséből izgalmas kép rajzolódott ki a társulatokat illető lehetőségekről, külső és belső elvárásokról.
Színház ajánló

Mennyiért szülnél, anyuci? – új bemutató a FÉMben

Miklós Zsófiával és Kolnai Kovács Gergellyel a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Fém című abszurd drámáját: Miről álmodik a fiatal? Hírnévről, vagy családról?
Színház premier

Nyakunkon a hurok – Hazai ősbemutatóra készül az Orlai Produkciós Iroda

Bagossy László az Orlai Produkciós Iroda színészeivel állítja színpadra Kerékgyártó István szövegét, amely a szerző Puzzle című darabjából és a Hurok című regényből állt össze. A bemutatót február 23-án tartják a Jurányi Házban.
Színház ajánló

Vígjáték vagy dráma: A pillangók még mindig szabadok a József Attila Színház Stúdiójában

Nagy érdeklődés övezi a hazánkban kevéssé ismert Broadway sikerszerző, Leonard Gershe darabját a József Attila Színházban.
Színház ajánló

Az öldöklés istene - Házaspárbaj az Átriumban

Yasmina Reza világhírű komédiája leleplező őszinteséggel beszél a kispolgári álszentségről, és arról, hogy mindannyiunkban mennyi sérelem, előítélet és düh kavarog.