Az abszurd, ahogyan Vişniec többi drámájában, itt sem csupán esztétikai fogalom vagy stílusirányzat, sokkal inkább világunk létállapota, amiben megjelennek a szerző kedvelt témái: közelmúltbeli események, a diktatúrák után körvonalazódó európai identitás és a hatalom nyomása alatt megsemmisülő ember. A darab szorosan kötődik az állam szabadságtipró működéséhez, kultúraformáló hatásához, ami miatt a művészet az ellenállás elengedhetetlen eszköze lesz.

 „Az elektronikus média igen fejlett eszközeivel eláraszt minket rengeteg reklámmal és információval, miközben egyre magányosabbnak érezzük magunkat, miközben mutánsokká alakít át bennünket. A kultúra viszont mindig kihívást jelent, mert folyamatosan gondolkodásra, reflexióra készteti az embert, és éppen a mutánssá válást, a személyiség deformálódását igyekszik megakadályozni. Vagyis ellenérdekeltség áll fenn a fogyasztói társadalom és a kultúra között. Ezért kultúrával foglalkozni, a kultúrában hinni, a kultúrára időt szentelni, kultúrát létrehozni, könyveket írni és olvasni, igenis, szerintem az ellenállás egyik formája.” – nyilatkozta korábban a Literának Matei Vişniec.

Szikszai Rémusz és a társulat a III. Richárd betiltva olvasópróbáján (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba / Szkéné Színház)

Az életrajzi adalékokat és színháztörténeti tényeket is felvonultató darab középpontjában a biomechanika atya, Vszevolod Emiljevics Meyerhold rendező áll, pontosabban utolsó pillanatait és Sztálin parancsára történő agyonlövését látjuk, ám csak az atomizálódó tudat síkján. Az előadás alapérzése a félelem, a túlélési ösztön és az ebből fakadó megfelelési kényszer.

Összeegyeztethető-e a gondolat szabadsága a külső engedelmességgel? Teszi fel a kérdést az előadás, vizsgálva azt is, hogy miképp jutunk el a dicsérő szótól és elismeréstől a végső megsemmisítésig.

– akár ez is lehetne az előadás tételmondata, majd velünk együtt teszi fel a kérdést: Mi történik ezután? Betiltják a III. Richárdot? És valójában ki tiltja be?

A rendező nem először nyúl politikai témához: a többszörösen díjazott Caligula helytartójában, az október elején búcsúzott I. Erzsébetben, a tatabányai Jászai Mari Színházzal közös Macbethben, és a szintén koprodukcióban készült Kutyaharapásban is már erőteljes az aktualizálás és a jelenkor aktuális küzdelmeire történő reflektálás.

„Nem ment fel minket semmi. Pitiáner dolgok történnek, pitiánerek vagyunk. (…) Hét éve, első rendezésemben, a Caligula helytartója zárójelenetében egy halott csecsemővel próbáltam érzékeltetni, hogy nincs jövő. Ez a darab ma is megy, a végén rendszerint hosszú csend előzi meg a tapsot. Az előadás alá bejött az élet, ma sokkal többen érzik valóságosnak azt, ami hét évvel ezelőtt még túlzásnak tűnhetett.” – mesélte egy korábbi rendezése kapcsán Szikszai Rémusz a 168 órának.

A megszokott alkotógárdán túl a Meyerholdot alakító Mucsi Zoltán mellé ezúttal Nagypál Gábor, Kaszás Gergő, Fodor Tamás és Bánfalvy Eszter is csatlakozik. Előadásukban a klasszikus megoldások helyett a fizikalitás nyelvén beszélnek, ami kiegészül a bábszínház eszközeivel, így válik a III. Richárd betiltva igazi összművészeti produkcióvá.

Fejléckép: Mucsi Zoltán (Fotó: Mészáros Csaba / Szkéné Színház)