Színház

Mi és Miskolc, avagy 272307 lépés a város felé - 4. rész

2012.06.16. 10:11
Ajánlom
A Miskolci Nemzeti Színház új fiatal tagjai rendületlenül járják a Bükk útjait: folytatják túrájukat, ismerkednek egymással, élményeikből írják a darabot, próbálnak. HANGULATJELENTÉS KÉPEKKEL

2012. június 6-án 15 fiatal alkotóművész gyülekezett Budapest határában, hogy a Mátrán és a Bükkön keresztül két hét alatt Miskolcra gyalogoljanak, majd érkezéskor a színház csapatával kiegészülve egy előadást hozzanak létre. A résztvevők útközben, az érintett településeken bepróbálnak, improvizálnak, filmre vesznek jeleneteket, majd családoknál, művelődési házban, iskolai tornateremben éjszakáznak. A résztvevők: Simon Zoltán, Czakó Julianna, Szabó Irén, Kosik Anita, Ódor Kristóf, Zayzon Zsolt, Rusznák András, Molnár Gusztáv, Bohoczki Sára, Fritz Attila, Kokics Péter, Deres Péter (író), Együd Tünde (asszisztens), Szőcs Artur (rendező), Cserhalmi Sára (filmrendező), Kunisch Péter (túravezető). Voltak, akik később csatlakoztak a csapathoz, és voltak (vannak), akik egy-egy előadás kedvéért például Pécs és a POSZT felé tettek egy kicsinek nem nevezhető kitérőt.

S hogy miért érdemes végigcsinálni ezt az utat? Ódor Kristóf így fogalmaz: "Ha másért nem is, már csak a gyönyörű észak-magyarországi tájakért is érdemes ezeket a 25, 37, 28 kilométereket megtenni. De emellett még ott van az a rengeteg érdekes ember, történet. Ott a csapat, ami egyre jobban összekovácsolódik, ott vannak azok a szép kis falvak egy-egy kis kocsmával és ott van maga a küldetés, az út: eljutni a célig. Folyamatosan úton vagyunk, gyaloglunk, a lábunkban már benne van vagy 100 kilométer és gyaloglás közben - hogyha nem felfelé lihegve, fújtatva haladunk - beszélgetünk mindenkimindenkivelmindigmindenféléről..."

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Gyerekek tragédiája – valóságos túszdráma, színházi köntösben

2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól.
Színház hírek

Ők a Színikritikusok díja várományosai

A Színházi Kritikusok Céhe 39. alkalommal adja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.
Színház magyar színház

Az Operettszínház és a Magyar Színház vezetésére írtak ki pályázatot

A kiírások szerint mindkét pályázat nyertese 2019. február 1-jétől öt évig töltheti be a vezetői pozíciót.
Színház etikett

Focimeccset néztek telefonon egy színdarab közben – a színészek felháborodtak

A két angol hölgyet nem akadályozták a színpadon zajló események abban, hogy megtudják, ki nyerte a büntetőpárbajt. A színészek a Twitteren fakadtak ki a bunkó nézők miatt.
Színház szavazás

Döntsön a Kaszás Attila-díj sorsáról!

Az idei jelöltek: Farkas Ignác, Nagy Csongor Zsolt és Varga Klári. A közönség augusztus 24-én éjfélig szavazhat a három színművészre.