Tavaly adott ki először évados kiadványt a Marquard Media együttműködésével a Radnóti Színház. Az idei évadról szóló magazint szeptember 22-én, a Színházak Éjszakáján mutatták be a Lengyel Intézetben, azon a kiállításmegnyitón, ahol a színház felszedett színpaddeszkáinak újragondolt elemeiből nyílt tárlat. A mindössze egy napig látható alkotásokat olyan személyek készítették, akik szorosan kötődnek ezekhez a deszkákhoz: jelenlegi és korábbi dolgozók, művészek és pártolók. Különlegessé tette a tárlatot, hogy az említett deszkákon kívül a színház állandó plakáttervezője, Tóth Andrej képzőművész alkotásaiból is látható volt egy válogatás.
Az egyik falon azok a színészportrék kaptak helyet, amelyeket Dobos Tamás fotográfus és operatőr készített a Radnóti társulatáról. Az utánozhatatlan fotókat speciális eljárással nyomtatták rá a színpaddeszkákra. Dobos Tamás fotói a természetességet, a színész személyiségét, az adott hangulat pillanatiságát és a mozdulat esendőségét örökítik meg.
Lenyűgöző, művészi erejű fotográfiák születtek, amik bekerültek a Radnóti Magazinba is.
Az újság szerkezete mind tartalmában, mind képi világában a Radnóti Színház jelenlegi helyzetére koncentrál, tehát arra, hogy a színháznak az évadban javarészt külső helyszíneken kell játszania az épület szomszédságában zajló építkezés miatt. A Paulay Ede utca 52. szám alatti ingatlannal a Radnóti több mint húsz éve él társbérletben, a színpad egy része a szomszédos épülethez tartozik, és a díszletszállítás is ezen az épületen keresztül történik. A most zajló munkálatok átmenetileg érintik a színház működését is: a színpad kisebb lett, így a kisebb, kevesebb díszletet igénylő előadásaikat megtartják a Nagymező utcában, ám a nagyobb színpadot igénylő előadásokat vendéghelyen játsszák (Keres Emil Próbaterem, Tesla Loft, Ódry Színpad, Magyar Színház, Stefánia Palota).
A képre kattintva galéria nyílik:
Részlet Kováts Adél igazgató beköszönőjéből:
"Eltelt 2 évad, a Radnóti hasonlít az elképzeléseimhez, a megálmodott színházhoz, inspirálnak az eredmények, jó dolog színházat vezetni. De hogy hátradőlhetek-e most, amikor egy kemény évad elé nézünk? (...) Folyamatosan mozgásban leszünk, és elmozdulásunkkal körberajzolunk egy zónát Budapesten, , amelynek pontjait a Radnóti szellemisége is összeköti. Ezt a túlméretezett, kicsit aránytalan szívzónát jelöljük ki Radnóti-zónának."
A magazin grafikai megvalósításának vezérelve a színpaddeszkák léte, avagy nem léte volt, hiszen a színpad jelentős részét fel kellett szedni az építkezés miatt. Így deszkát idéző festéknyomok, húzások fűzik át finoman a kiadványt. Azokból a technikákból és grafikai elemekből is dolgoztak, amik visszaköszönnek a színház előadásplakátjain. Mindezt Dobos Tamás fotói, Tóth Andrej plakát- és képzőművész grafikái és Yann Baillieul munkája teszik egésszé.
Mivel a kommunikációs hívószó a komfortzónából való elmozdulás, a határátlépés, ezért a fotók között bemozdult képeket is előszeretettel használtak az élesek mellett, amivel a folytonos mozgásban levésre is reflektálnak. Ehhez a gondolatisághoz kapcsolódnak azok a magazinban fellelhető szövegek is, amelyek kortárs hazai írók tollából származnak, és szintén a kibillenésről, a nem megszokott helyzetről szólnak. A kiadványban a Radnóti színészei érzékeny kérdésekre adnak vagy keresik a választ, a leendő bemutatók alkotóival pedig személyes hangvételű interjúkat olvashatunk.
Lovas Rozi gondolatai a magazinban:
"Egyszer megtaláltam magamban valahol mélyen egy tiszta, zűrzavaroktól és hamis hangoktól mentes pontot. Ide próbálok meg mindig visszatalálni. Ott egy picit csendben maradni és egyedül lenni. Az akkor és onnan érkező válaszok mögött tudom, hogy én vagyok. Ez megnyugtató. Legalább Ennyi. Pont."
a szakmában és a jelenlegi, valamint a leendő közönség számára, továbbá hogy informális, gondolatiságában és vizualitásában 21. századi kiadvány szülessen. Az ingyenes Radnóti Magazin megtalálható a színház előcsarnokában.
Fejléckép: Dobos Tamás / Radnóti Színház