Színház

Micsoda nők!

2011.12.07. 07:08
Ajánlom
A londoni National Portrait Gallery Az első színésznők című kiállításán a 17-18. század sztárjait mutatja be, mellőlük azonban nem hiányzanak a ma csillagai sem.

Az első angliai, professzionális színpadon engedéllyel fellépő nő kiléte vitatott, de az biztos, hogy erre a színháztörténeti eseményre 1660-ban került sor, és az Othello Desdemonáját alakította a hölgy, két évvel később azonban Thomas Killigrew és William Davenant drámaírók és színházi vállalkozók már olyan engedélyt kaptak, amely szerint "minden eljátszandó női szerepet előadhatnak hölgyek, inkább, mint női ruhába öltözött férfiak". Ám ebben a korban ritkán álltak színésznek a nők, s akik megtették, azokat nem ritkán a kétes erkölccsel azonosították. Segítette e sztereotípia, azaz a híresség mellett a hírhedtség kialakulását az, hogy a Covent Garden és a Drury Lane a teátrumok mellett nem kevés bordélynak is otthont adott, s nem kevés színésznőt említhetünk királyi és egyéb arisztokratai rajongás - nevezzük nevén: testi vágy - tárgyaként, ugyanakkor arról sem feledkezhetünk meg, hogy társadalmi osztályuk más tagjaival ellentétben ezek a nők jóval műveltebbek voltak. Tudtak olvasni, hiszen a szerepet másképp nem tudták megtanulni, remek memóriával kellett rendelkezniük, kiigazodtak a divatban, a stílusban, és nem nélkülözhették a tánc- és énektudást sem. Aztán a 18. században ezek a nők elkezdtek írni, és a színház egyre inkább az esélyegyenlőség terepévé vált.

A sztárok iránti igény az 1770-es évek Londonjában, ha nem is jelenkori, de komoly méreteket öltött. A város hat napilapja terjedelmesen, kritikákban, hírekben, pletykákban foglalkozott a színházzal, tömegtermelt nyomatokon, legyezőkön, burnótos szelencéken, porcelánfigurákon vihette haza kedvenceit a közönség, memoárok és életrajzok jelentek meg. A nézői voyerizmus tehát kielégíttetett.

A londoni National Portrait Galleryben kiállított festmények, rézkarcok és a már említett hétköznapi tárgyak és csecsebecsék színésznőket mutatnak - Nell Gwynt, Kitty Clive-ot, Hester Bootht, Lavinia Fentont, Peg Woffingtont, Sarah Siddonst, Mary Robinsont, Dorothy Jordant, Elizabeth Farrent, Giovanna Baccellit vagy épp Elizabeth Linley-t - a színésznőség minden vélt vagy valós attribútumával. Az idealizált szépségű, szimmetrikus, szabályos arcú, a kornak megfelelően kívánatosan gömbölyded nők egy Hogarth-rézkarcon pajtában öltöznek, szétdobált jelmezek mindenfelé, néhány széptevő, hormonjainak már nehezen parancsoló úriember kandikál be az ajtón, a nők egymással csacsognak, arckifejezésükből ítélve intrikálnak, az őszinteségnek nyoma sincs. Az első portrékon kioldott felsők, kikandikáló mellbimbók - amiket csak a hatalmas hajzuhatagok rejtenek -, Vénuszként még több megmutatott testrész, és kacér tekintetek vonzzák a szemeket. A női bájak a színháztulajdonos részvényeseknek ugyanis komoly bevételt jelentettek. Arról sajnos nem szól a fáma, hogy e portrékat akkoriban milyen nyilvánosságnak szánták, a Royal Academy of Arts megrendelései - ezeken a festményeken színpadi szerepekben vagy múzsaként ábrázolják a színésznőket - viszont határozottan sokat lendítettek erkölcsi megítélésükön. Később egyre jobban fölöltöztek a hölgyek, de a könyv, a kotta, a maszk vagy a lant ekkor sem hiányzik az idilli könyvtárszobai vagy árnyas fákkal teli környezetből.

John Gay Koldusoperája volt az első olyan darab, ami igazi sztárokat csinált, ennek oka az "utcán heverő" téma és zene volt, az igazi tehetség megmutatására azonban meglepő módon a nadrágszerepek adtak lehetőséget - igazi, itt sem hagyható figyelmen kívül a szexualitás: az egyébként elrejtett formás vádlikat és bokákat bámulhatták a férfiak -, addig ugyanis gyakran összekeveredett a színpadi szerep és privát jellem, a nőket azzal azonosították, amit játszottak, a drámaírók pedig a magánemberről mintázták a hősnőket. Mary Robinsonról azt gondolták, ő nem csupán Perdita, de perdita, míg Nell Gwyn erősségeiről mintázta Dryden 1667-ben a Secret Love nadrágot hordó, csábító vadóc, dzsiggelő Florimelljét.

A szépségideál ugyan jelentősen nem változott a két évszázad alatt, 1782-ben viszont megjelent egy pamflet, amelyben megróttak egy színésznőt, hogy még terhesen is színpadra lépett olyan szerepben, ami ezt a túlsúlyt nem igényelte volna, igaz, a szerzőt másnál meg épp a vékonyság zavarta. Míg a férfiaknál az életkor nem számított, a nőknél azt bizony gyakran felemlegették a kritikák, Sarah Siddonsnál például azt kifogásolták, hogy még hatvanévesen is hamvas lánykora sikerszerepeit adta - érthetően egyre kevesebb sikerrel -, de ha nem ment jól férjhez, csak addig volt jövedelme egy színésznőnek, amíg játszani tudott, idősebb női karakterekben pedig a drámairodalom már akkor sem dúskált, s ezzel a kényszer szülte megoldással nyújtották meg karrierjüket.

A mai színésznők szerencsésebb helyzetben vannak: pályájuk hosszabb, nem - vagy legalábbis kevéssé - kényszerülnek elődjeikhez hasonló kompromisszumokra. Joanna Lumley-nak - 66 éves - nemrég volt premierje a West Enden. Főszerepben. Vanessa Redgrave a hetvenen túl is nézővonzó tényező, ehhez elég csak annyit mondanunk, hogy épp a Miss Daisy sofőrjében játszik estéről estére ugyanott. 2008-as félprofilján a fények összeolvadnak, Redgrave pedig maga a bölcsesség és a harmónia. Judi Denchről is nehezen hisszük el, hogy 1934-ben született. Róla 2004-ben festett portrét Alessandro Raho. Majdnem teljesen fehérbe öltözötten, ősz hajával a fehér háttér előtt, komoly mosolyával akár egy okos tündér. Nemes póztalanságukban képesek hitelességet, beérkezettséget és csodálatos, puha nőiességet sugározni. Érdekes módon a fiatalabb generációt gyakrabban kapják lencsevégre teátrális pillanatokban: Tilda Swintont az első idők mozisztárjainak modorában, Kate Winslet tükörbeli arcát visszatükröződve, Thandie Newtonnak kilenc síró-nevető arcát mutatják, Keira Knightley pedig átviszi a fotóra a Mizantróp Célimène-jének ártatlanul flörtölő romlottságát.

A fotók, festmények, grafikák, kerámiaszobrok mellett olvasható a 39 színésznő vallomása saját pályájáról vagy a szomszéd termekben látható nagy elődökről. Zoe Wannamaker szerint "az összes első színésznő magával ragadó. Nem mondanám magam színháztörténetből nagyon tájékozottnak, de ez a kiállítás arra inspirál, hogy jobban, mélyebben megismerjem őket. Az egyik dolog, ami megfogott velük kapcsolatban, az az, hogy mindannyian családanyák voltak, akiknak össze kellett egyeztetni az anyaságot és a karriert, ami nagyon sok stresszel jár és sok energiát követel. Ők pedig képesek voltak rá." Anna Popplewell a csodálat mellett - "Nagyon szeretnék visszarepülni az időben, és megnézni Sarah Siddonst Lady Macbeth szerepében!" - a prakikumot sem feledte: "Hála istennek, hogy nem kell azokkal a problémákkal szembenéznünk, amikkel nekik kellett, de azért nem mondanám, hogy minden egyszerű ebben az iparágban."


National Portrait Gallery, London

Az első színésznők Nell Gwyntől Saras Siddonsig

Nyitva: 2011. október 20.-2012. január 8.

Kortárs színésznők

Nyitva: 2011. október 20.-2012. január 2.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház premier

2039-ben sem lesz könnyebb az élet

Négy generáció különös sorsát bemutató, kortárs családdráma kerül színpadra a Hatszín Teátrumban, tele bűnökkel, pokollá vált házasságokkal és egy elhallgatott örökséggel. A Majd, ha az eső eláll című előadás premierjét augusztus 10-én tartják.
Színház interjú

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Színház lázár kati

Lázár Katinak ítélték a színikritikusok az idei életműdíjat

A Színházi Kritikusok Céhe nyolcadik alkalommal ismer el életműdíjjal a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó, 65 év feletti művészt.
Színház Radioaktív

Keverni nem csak a fakanállal lehet: Marie Curie nem mindennapi élete

Marie Curie története sok szempontból a századforduló és a 20. század története. A radioaktivitás úttörő kutatójának életét feldolgozó monodráma egy egyedülálló tudós történetét meséli el, akinek volt bátorsága szembemenni a hagyományos női szerepkörrel.
Színház interjú

Gyerekek tragédiája – valóságos túszdráma, színházi köntösben

2004-ben a beszláni I. számú iskolát terroristák rohanták le, ezernél is több embert ejtve túszul. A holland Carly Wijs Mi és Ők című kamaradarabja ezen elbeszélhetetlen napok emlékéről szól.