Színház

Miért akarják a sokszínű független kultúrát megfojtani – a Független Előadó-művészeti Szövetség közleménye

2024.12.04. 10:29
Ajánlom
Formai okból elutasították a Független Előadó-művészeti Szövetség pályázatát, amelyet az „Előadó-művészeti szervezetek 2024. évi támogatására” kiírt felhívásra adtak be, mivel a szervezet nem felelt meg a pályázati kritériumoknak. Mint közleményükben írják, egyedi támogatási kérelemmel fordulnak Hankó Balázs miniszterhez, akit egyben felkérnek a 2025-ös jubileumi évben rendezendő szakmai konferencia védnökének.

A Független Előadó-művészeti Szövetség december 4-én megjelent, Nagy Zoltán ügyvezető által jegyzett közleménye szerint azért utasították el a szervezet „Előadó-művészeti szervezetek 2024. évi támogatása” című felhívására beadott pályázatát, mivel a főtevékenységük a TEÁOR 08' szerinti besorolás szerint nem az előirt 9499 M.n.s. közösségi, társadalmi tevékenység, hanem a 9412 Szakmai érdekképviselet. Emiatt a 2025-re, fennállásuk 30. évfordulójára tervezett szakmai konferencia megvalósításához egyedi támogatási kérelemmel fordulnak Hankó Balázs miniszterhez, akit egyben felkérnek az esemény védnökének.

A közleményben arra is kitérnek, hogy a Kulturális és Innovációs Minisztérium által szétosztott 4.475 milliárd forint támogatásból több mint 1 milliárd forintot az általa fenntartott és működtetett szervezetek kaptak, míg a független terület infrastrukturális bázisát jelentő próbahelyek, színházak, művészeti alkotóműhelyek és közösségi terek összesen kicsivel több mint 30 millió forint támogatásban részesültek. „Ha átnézzük a 27 oldalnyi táblázatot, akkor megállapíthatjuk, hogy van olyan táncegyüttes, aki egymaga kapott 60 milliót, vagy van olyan színház, aki 225 millió támogatást zsebelhetett be” – teszik hozzá, kiemelve:

A döntések azt sugallják, nemzeti vagy kiemelt státuszba kell tartozni ahhoz, hogy sikeres legyen a pályázatod, nem pedig függetlennek.

A közlemény teljes szövege itt olvasható:

„A kultúra születésünktől kezdve körülvesz bennünket, mindent áthat; de felnőve tudatosan, büszkén megélni már az egyén döntése. Erős, támogató, inspiráló közeg kell hozzá” – ezek Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár szavai. Milyen jó volna, ha ezek nem csak üres szavak lennének. Milyen jó volna, hogy ha kultúráért felelős minisztérium számot adna arról, hogy az előadó-művészeti szervezetek pályázati támogatására szánt keretösszeg hogyan zsugorodott össze évi 37,5 milliárd forintról három év alatt 4 milliárdra. Ha elmondanák, hogy

miért akarják a sokszínű független kultúrát megfojtani, működésüket ellehetetleníteni.

A számok nem hazudnak, a Budapesten működő független színházra, táncra és infrastruktúrára szánt állami támogatás ebben az évben 286 millió Ft volt, a vidékre szánt összeg sem volt több mint 209 millió Ft. Nagyságrendileg ez a támogatás évek óta nem változik. Ebből az támogatásból a független szakma több mint 5 ezer előadást hoz létre évente, ezeket az előadásokat, színházi nevelési foglalkozásokat körülbelül 700.000 néző látja Budapesten és vidéken egyaránt.

Ebben a tűrt kategóriában van most a független terület, tudatosan kivéreztetve, úgy, hogy sikereiről, eredményeiről a kulturális kormányzat nem vesz tudomást.

Az előadó-művészeti szervezetek nagyobbik része a színfalak mögött ugyan szolidáris vele, de nyilvánosan a szavát nem emeli fel értük – néhány kivételtől eltekintve.

Mire is büszke jelen pillanatban a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Arra, hogy szétosztott 4.475 milliárd forint támogatást, 37,5 milliárd forint helyett, az előadó-művészet területén, ebből több mint egymilliárd forintot az általa fenntartott és működtetett, tehát állami működési forrásból gazdálkodó szervezetek kaptak. Tudjuk, onnan is hiányzik. Ha a számoknál maradunk, ebből a független terület infrastrukturális bázisát jelentő próbahelyek, színházak, művészeti alkotóműhelyek és közösségi terek összesen kaptak kicsivel többet, mint 30 millió forint támogatást. Ha átnézzük a 27 oldalnyi táblázatot, akkor megállapíthatjuk, hogy van olyan táncegyüttes, aki egymaga kapott 60 milliót, vagy van olyan színház, aki 225 millió támogatást zsebelhetett be.

A döntések azt sugallják, nemzeti vagy kiemelt státuszba kell tartozni ahhoz, hogy sikeres legyen a pályázatod, nem pedig függetlennek.

Pedig a kultúra nemzeti alap, és az előadó-művészeti területen szolgáltató szervezetek szövetébe beletartoznak a függetlenek is. Ezért szükséges, hogy a kormányzat támogató és inspiráló közeget biztosítson nekik is.

A pályázaton a Független Előadó-művészeti Szövetség is indult, pályázatát azonban formai okból elutasította a támogató: szakmai és érdekképviseleti szervezetünk nem felelt meg a pályázati kritériumoknak (a főtevékenységünk ugyanis a TEÁOR 08' szerinti besorolás szerint nem az előirt 9499 M.n.s. közösségi, társadalmi tevékenység, hanem a 9412 Szakmai érdekképviselet). Szervezetünk idén 30 éve dolgozik a független színházi és táncművészeti területen működő együttesek és művészek érdekében, a jubileumi évadban szakmai konferenciát tervezünk megvalósítani, és az elmúlt 30 év történetét feldolgozó kiadványt tervezünk kiadni. Ehhez kértünk összesen 4,0 millió forint támogatást. Mivel a pályázati támogatást nem sikerült elnyerni, egyedi támogatási kérelemmel fordulunk Hankó Balázs miniszter úrhoz, egyúttal tisztelettel felkérjük, hogy legyen védnöke a 2025. évben megvalósuló, a független színházi és táncművészeti terület történetével és jelenével foglalkozó szakmai konferenciánknak.

Kiemelések: Fidelio

A napokban a Magyar Színházi Társaság is közleményt adott ki, amelyben azt tudatták, hogy a szervezet nem részesült előadó-művészi támogatásban.

Fejléckép: Illusztráció (forrás: Független Előadó-művészeti Szövetség)

Nem kapott működési támogatást a Magyar Színházi Társaság

Kapcsolódó

Nem kapott működési támogatást a Magyar Színházi Társaság

A szervezet közleményben tudatta, hogy idén nem részesültek előadó-művészi támogatásban, és ennek kapcsán kifejtette álláspontját a közelmúlt vitás színházi kérdéseiről.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

David Szalay kapta az idei Booker-díjat

A magyar-kanadai származású szerző a legrangosabb brit irodalmi elismerésnek számító Booker-díjat Flesh című új regényével érdemelte ki, amely kapcsán a zsűri úgy fogalmazott, soha nem olvastak még hasonlót. 
Színház

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Vizuál

Enyedi Ildikó új filmje megmutatja, hogy egy fa is képes szeretni

A magyar rendező új filmje esélyt kínál arra, hogy a moziban ülve ne csak elképzeljük, hanem valóban megéljük és elfogadjuk egy olyan világ lehetőségét, ahol a természet velünk együtt rezdül, reagál és érez. Csendes barát kritika.
Színház

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.
Zenés színház

A Tosca látható jövőre a Szentmargitbánai Kőfejtőben

Puccini operája tizenegy év után kerül ismét a kőfejtő színpadára, új rendezésben: Thaddeus Strassberger már visszatérő vendégként dolgozik a különleges helyszínen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csuja Imre először beszél saját életéről a színpadon

Új szereplővel gyarapodik az Egy életem-sorozat: december 15-én debütál Csuja Imre Jászai Mari-díjas, érdemes művész egyszemélyes show-ja a MOMkult színpadán.
Színház ajánló

Trojkarácsony – Dosztojevszkijjel készül az ünnepekre a független színházi társulás

A Trojka Színházi Társulás december 21-i előadásának témája egyben következő bemutatótervük előtanulmánya, amelyben a zene, az irodalom és a színház egymásba fonódva teremtik meg Dosztojevszkij világának különleges atmoszféráját.
Színház ajánló

Európa legjobb új drámáit olvassák föl az Örkény művészei

Novemberben három alkalommal szervez felolvasószínházi eseményt az Örkény Színház a Merlinben.  Az Eurodram által Európa legjobb új kortárs színműveinek választott szövegeket az Örkény színészei fiatal rendezők közreműködésével viszik színre.
Színház kritika

Amikor a szomszédból ellenség lesz – Egy piaci nap Komáromban

A Závada Pál regényéből készült Egy piaci nap komáromi bemutatója a magyar történelem egyik kevéssé ismert epizódjának felelevenítésével a kirekesztés és bűnbakképzés természetéről beszél – keserű humorral és félelmetes pontossággal.
Színház hír

Újra fogadja nézőit a Gózon Gyula Kamaraszínház

Visszatért a Gózon Gyula Kamaraszínház – régi fényében, mégis újragondolva. A 120 éves épület teljes megújuláson ment keresztül, hogy a hagyomány és a modern színházművészet találkozásának helyszíne legyen.