Színház

Mindannyiunk nagy, közös és különös esete

2014.01.23. 11:31
Ajánlom
Március 8-án mutatja be legújabb produkcióját a Centrál Színház, a londoni National Theatre tavalyi sikerdarabját, A kutya különös esete az éjszakában-t. Az előadás rendezőjével, Puskás Tamással beszélgettünk.

-Igazi londoni színházvadász vagy. Megnézted tavaly a londoni Nemzetiben a Kutya különös esete az éjszakában című előadást, és most próbálod a Centrálban. Ilyen egyszerű?

-Az a nagy mázli, hogy előbb olvastam a könyvet, mert sokkal nagyobb hatással volt rám, mint a National Theatre előadása.

-Holott az összes tavalyi színházi díjat megnyerte, és Londonban hónapokig kell várni a jegyre.

-Ez egyáltalán nem véletlen. A londoni National Theatre gyakran fog bele olyan projektekbe, ahol a megszokott próbaidőn túl fejlesztenek színdarabokat és kidolgoznak egy-egy témát. Ez rendben is van, mivel ott ez az egyetlen állami színház: van pénz arra, hogy kísérletezzenek.

-Ott úgy gondolják, hogy a kísérletezés a Nemzeti feladata?

-Úgy. Színdarabokat fejlesztenenk, színházi utakat-módokat keresnek, projektekben gondolkodnak és esélyt adnak a tévedésnek is. Tegyük hozzá, hogy ritkán fognak mellé.  Így jött létre a Kutya kölönös esete az éjszakában előadásuk is.

-Mégis azt mondod, hogy az előadás nem fogott meg maradéktalanul.

-A könyvhöz képest. Ott egészen elképesztett ennek a fiúnak a sajátos világa. Különös és idegen világ, de egyben roppant idegesítő is. Ugyanis nincsenek bevált eszközeim, hogy megértsem ezt az érzelmeket nélkülöző, praktikus gondolkodáson alapuló világot. Felzaklatott, és alig bírtam elképzelni hogy megértsem valaha is.

-A feszültség tehát megalapozott.

-Abszolút. Mert minden  idegenségem ellenére lebilincsel az, ahogy lassan megértem Christopher világát.

-Ezután nézted meg Londonban...

-...és a díjesőben ázó előadásban  a legfeltűnőbb az volt, hogy mennyi minden nem tetszik benne. Se a díjnyertes díszlet, se a színtén díjnyertes világítás, se a rendezés, se a főszereplő.

-Jó, és mi tetszett?

A szemléletük, a szociális érzékenységük. Van itt egy gazdag ország, ahol mégsem mindegy, hogy mi történik a leszakadókkal, a szegényekkel, a fogyatékosokkal, a hátrányos helyzetűekkel.  Mert a többségi társadalom ott átéli a saját felelősségét velük szemben. Itthon erről szó sincs, vagy csak alig. Aki ma nálunk a négymillió szegény közé születik, az ott is marad. Kész. Nincs útja semerre. De már bocsánat, nem lehet, hogy nekünk mégis csak volna valami dolguk velük? Kezdenünk kéne ezzel problémával  valamit? Láthatóan Angliában ezzel nagyon is akarnak foglalkozni. Így kerül be a színházba is és így válik sikerré. A londoni nézőknek fontos, hogy lássák azt, amit a színház megmutat nekik. Sőt, trendivé válik az érdeklődés, és az érzékenység is. Így lett a Kutya különös esete az éjszakában óriási siker.

-Így aztán, maga az elfogadás is trendivé válik. Ami nem baj.

-Ők sem elfogadóbbak, mint bárki más. Éppen csak azt tanulják meg, hogy egy jól működő társadalomban nem boldogulnak tolerancia nélkül.

-Nem csapjuk be magunkat mégis? A színházjegyeket megfizetni tudó réteg nem az, amelyik naponta ki van téve a megkülönböztetésnek.

-Ez igaz, nem az ő problémájuk, de az élmény által az övékké válik. Érzékenyítés a hivatalos neve ennek a folyamatnak, és nem ismeretlen a hazai multicégektől sem.

-A könyvben sehol sem ír arról Mark Haddon, hogy ez a fiú autista, illetve Asperger szindrómás. De tudunk már annyit az autizmusról, hogy a harmadik mondat után megértjük. Nem spoileres ez nagyon, ha mi itt beszélünk erről?

-Nem tudom, mert ennek is van egy fogyatékosságon túli magyarázata. Engem nem az autizmus érdekel ebben a műben a legjobban, bár rengeteg új szempontot vet fel a világ megismeréséhez. A ködben és a homályban ott lappang egy másik történet, ami mindannyiunk számára nagyon ismerős, akár azért mert túl vagyunk rajta, akár azért, mert még előttünk áll. Ez pedig a leválás, az önállósodás, a felnőtté válás. Ez az életünk legfontosabb része. Nehéz és fontos feladatunk. Ezt látom én ebben  a szövegben, érzem, hogy ez egy igazi felnőttéválás történet, egy sztori, ami elmondja az elmondhatatlant. Az angol előadás számára az autizmus volt a legfontosabb, számomra ez a közös út a fontos, amin Cristopher éppen úgy elindul, mint én indultam valaha, és most a gyerekeim. A legfelnőtteb dolog elvállani a saját életünket. Ezért nagyon különös A kutya esete az éjszakában.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Plusz

A felújított Rumbach utcai zsinagóga a Zsidó Kulturális Fesztivál új helyszíne

„Éljük át újra!” - mottóval öt helyszínen, több mint húsz programot kínál a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 22. és 30. között Budapesten. A fesztivál új helyszíne a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga lesz.
Jazz/World

Jazz, punk attitűddel: itt a Barabás Lőrinc Quartet új lemeze!

A világ nyitott tér a játékra a Barabás Lőrinc Quartet új lemezén, amelyet nem utolsósorban Miles Davis fúziós hangja ihletett. Hallgassa meg az Open című album dalait!
Klasszikus

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Színháztudományi konferenciával kezdődik a THEALTER

Bár nemrég még veszélyben volt a THEALTER nemzetközi színházi fesztivál létrejötte, csütörtökön színháztudományi konferenciával kezdődik el a program. Az augusztus 7-ig tartó fesztiválon nyolc helyszínen 37 csapat, illetve alkotó 33 produkciójával várják a közönséget Szegeden.
Színház hír

Öt nap alatt harminc műsor várta az érdeklődőket az első Déryné Fesztiválon

Július 18-án a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Kárpátok visszhangja című táncelőadásával ért véget a július 14-18. között zajló Déryné Fesztivál, amelyet először rendeztek meg Sátoraljaújhelyen és környékén.
Színház gyász

Elhunyt Mihályi Gábor irodalomtörténész, színikritikus

Életének 99. évében, július 22-én meghalt Mihályi Gábor irodalomtörténész, színikritikus, Aranytoll-díjas lapszerkesztő és közíró – adta hírül a hvg.hu a család közlése nyomán. A nevéhez fűződik a Magyar Lettre International és az Európai Kulturális Füzetek alapítása is.
Színház hír

Nagy Péter István a legígéretesebb pályakezdő 2021-ben

A Színházi Kritikusok Céhe tagjainak szavazatai alapján idén Nagy Péter István kapja a legígéretesebb pályakezdő kategória díját, a szeptember 12-én a Bethlen Téri Színházban megrendezésre kerülő díjátadón.
Színház hír

Álló tapssal ünnepelték Mundruczó Kornél rendezését Avignonban

A jubileumi, 75. Avignoni Színházi Fesztiválon volt az első külföldi élő bemutatkozása Wéber Kata Czastki Kobiety című darabjának Mundruczó Kornél rendezésében