Színház

Minden dunaújvárosi egészségügyi dolgozó ingyen járhat a helyi színházba a következő évadban

2020.04.02. 13:35
Ajánlom
„Most ők vannak értünk, akkor mi leszünk értük” – jelentette be Őze Áron, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház igazgatója. Áprilisban is folytatják virtuális színházi programjukat.

A veszélyhelyzet bejelentése óta a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban is felfüggesztették az évadot – a színházi előadásokat jelenleg felvételről láthatjuk a színház online csatornáján, amelyet Őze Áron igazgató tájékoztatása szerint immár több mint 10 ezren látogattak meg.

A Virtuális Színház áprilisban is folytatódik.

Április 2-án 19 órától az Anconai szerelmesek című olasz zenés komédiát követhetjük. A Csizmadia Tibor rendezésében látható előadás – a leírás szerint – egy letűnt világba röpít, ahol a nő szelíd és karcsú, a férfi pedig erős és bátor, ahol télen hideg van és nyáron meleg, ahol a tavasz zöld, az ősz meg sárga, a boszorkány gonosz, a tündér jó. A „boldog békeidőket” idéző mesében felcsendülnek az ismert slágerek, mint a Ciao Bambina, a Volare vagy a Felicita. A főbb szerepekben Csankó Zoltán, Páder Petra, Bozó Andrea, Vándor Éva, Fritz Attila, Lapis Erika,Guylás Hermann Sándor, Csadi Zoltán és Polgár Lilla látható.

Őze Áron korábban a Fideliónak nyilatkozott róla először, hogy a jövő évadban minden 70 év feletti néző, valamint Dunaújváros valamennyi egészségügyi dolgozója ingyenesen járhat a Bartók Kamaraszínházba. Ez utóbbi kijelentését most a Facebookon is megerősítette.

Most ők vannak értünk, akkor mi leszünk értük.

A Bartók Kamaraszínház áprilisi közvetítései

április 2. 19.00 - Anconai szerelmesek (olasz zenés komédia)

április 7. 19.00 - Sajtkirály (mesejáték, 6 éves kortól)

április 9. 19.00 - Ájlávju – Jókedvű musical revü / 14 éves kortól / 150 perc

április 14. 19.00 - Üvegcipő - Vígjáték / 14 éves kortól / 180 perc

április 16. 19.00 - Négy évszak / A Falka – Táncjáték / 10 éves kortól / 80 perc

április 21. 19.00 - Padlás - félig mese - félig musical mesemusical / 150 perc

április 23. 19.00 - Top Dogs – Túlélési tréning menedzsereknek 14 éves kortól / 90 perc

Fejléckép: Bartók Kamaraszínház

Őze Áron: Az egyéni felelősség most közügy

Kapcsolódó

Őze Áron: Az egyéni felelősség most közügy

A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház is online közvetítéseket tart a teátrum közösségi oldalán a vészhelyzet kihirdetése óta. Az igazgató, Őze Áron színművész-rendező interjúnkban arról is beszél, hogyan működnek virtuálisan, lehet-e készülni a következő évadra, és miként zajlik a családi élet akkor, amikor a privát térbe online bekerült a munkahely, az iskola és a közélet.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Színház

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.
Vizuál

Oscar-díjra kvalifikáló fesztivál lett a Friss Hús

A 2025-ös fesztiválon a legjobb magyar animációs rövidfilm és a legjobb magyar élőszereplős rövidfilm kategória díjazottjai már jogosulttá válnak a 98. Oscar-díjra való nevezésre, ezzel jelentősen lerövidítve az egyébként bonyolult és szigorú jelentkezési procedúrát.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Színház interjú

A színészi eszköztár színes palettája – interjú Katona Péter Dániellel, A hülyéje Pontagnacjával.

Főszereppel kezdi társulati tagságát a Thália Színházban Katona Péter Dániel. A tévéképernyőről is ismert fiatal színművész október 12-én debütál új anyaszínházának színpadán, A hülyéje című Georges Feydeau-bohózatban, ahol a megrögzött nőcsábászt, Pontagnacot alakítja.
Színház ajánló

A változás témája áll az idei Ráday Utcai Színházi Találkozó fókuszában

Október 21. és 27. között rendezik meg a Ráday Utcai Színházi Találkozót, amely során egyebek közt előadásokkal, városi sétával, koncerttel, inkluzív foglalkozásokkal, garázsvásárral, ingyenes színházi nevelési programmal is készülnek a szervezők.
Színház ajánló

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.
Színház ajánló

Keményebb, mint Az éhezők viadala – színházi előadás magyar hősökről

Öt középiskolás diák rendhagyó történelemóra keretében felkeres egy szabadulószobát, ahol nekik maguknak kell a 20. század hétköznapi emberekből lett hőseinek bőrébe bújniuk.