Színház

Minden műfajban vidáman

2009.07.22. 00:25
Ajánlom
Augusztus 28. és szeptember 5. között immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre Nyíregyházán a VIDOR Fesztivál, azaz a VIdámság és Derű ORszágos seregszemléje.

A fesztivál mára az egyik legnagyobb hazai összművészeti rendezvény lett, ahol kilenc nap alatt hatvan helyszínen mintegy négyszáz program zajlik.

A zenei kínálat nemzetközi mércével mérve is kimagasló, hiszen ez Közép-Európa legnagyobb ingyenes világzenei fesztiválja, ahol a műfaj hazai legjobbjai mellett igazi világnagyságokkal is találkozhat a közönség, olyanokkal, akik a legnevesebb nemzetközi fesztiválok első számú sztárjai. A meghívottak közül többen első ízben lépnek fel Magyarországon, s valamennyien csak erre az egyetlen estére érkeznek hazánkba. Négy kontinens 15 országának mintegy 150 zenésze lép majd színpadra ezen a koncertsorozaton.

A fesztiválon igen rangos színházi és filmes versengés is folyik. A legkiválóbb hazai teátrumok mutatják be az elmúlt évben bemutatott legjobb új vígjátékaikat, a hattagú zsűri pedig kilenc díjat ítél oda a legérdemesebbeknek. A város főtere a fesztivál idejére az ország legnagyobb mozijává változik, ahol esténként mintegy három-négyezren nevethetik végig az elmúlt év új magyar filmvígjátékait, amelyek közül szintén kikerül egy díjnyertes. A fesztiválon gazdag bábszínházi és képzőművészeti program is várja az érdeklődőket, a fergeteges utcai kavalkádról nem is beszélve.

A legdinamikusabban fejlődő hazai kulturális projekt - ahogyan a sajtó jellemezte az eseményt - nyitott mindenki előtt, korra, nemre, anyagi helyzetre való tekintet nélkül, hiszen a programok 90 %-a ingyenes, s nemcsak Nyíregyházán, hanem Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mintegy harminc kistelepülésén is.

Várjuk szeretettel a Fidelio olvasóit az év legvidámabb hetén, mikor is mindenkinek jár az igazi szívből jövő nevetés!

Tasnádi Csaba

fesztiváligazgató

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Otthagyja a Nemzetit Bánsági Ildikó

A színésznő a közösségi oldalán jelentette be, hogy felmondott a Vidnyánszky Attila vezette teátrumban.
Jazz/World

10+1 magyar jazzlemez, amit hallanod kell idén

Összeszedtük az elmúlt hónapok legfontosabb megjelenéseit a magyar jazzben: Lukács Miklós, a Subtones, Dés András, a Modern Art Orchestra és Juhász Gábor, valamint egy külföldi csapat tisztelgése Bartók előtt – a Fidelio válogatásában.
Színház

Trokán Péter Székesfehérvárra szerződött - Évadnyitót tartott a Vörösmarty Színház

Az Ember tragédiája 2-vel kezdődik az új évad a Vörösmarty Színházban, ezt követően azonban bőven lesz alkalma az önfeledt szórakozásra a nézőknek a Boeing, Boeing, leszállás Párizsban című bohózat, a Mágnás Miska, vagy a Koccanás megtekintésével.
Zenés színház

Parkfoglaló gála Jonas Kaufmannal

Az Eiffel Műhelyház körüli hatalmas park ad otthont annak a nagyszabású gálaműsornak, amelyen az Opera művészei és napjaink legnépszerűbb tenorja, Jonas Kaufmann lépnek a közönség elé augusztus 19-én.
Zenés színház

„Ez az a szívdobbanás, ami bennünk is él”

Az idei gálán két testvér, két virtuóz zenész, a Jávorkai Brothers is lenyűgöző produkciókkal várja majd az Oroszlános Udvarba érkező közönséget. Jávorkai Sándor és Jávorkai Ádám - egy hegedűművész és egy gordonkaművész –-, akik számos más díj mellett 2009-ben Ausztriában az Év Művészei címet is elnyerték – a Budavári Palotakoncertek kapcsán az általuk megszólaltatott különleges hangszerek történetei mellett többek között az operettel kapcsolatos gondolataikat is megosztották velünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Csányi Sándor egyszemélyes vígjátéka augusztusban is a MOMKultban!

Augusztus 23-án és 29-én dupla Hogyan értsük félre a nőket? előadással várják a nézőket a MOMkultban, mindkét nap 17.00 és 20.00 órai kezdéssel is megtekinthető Csányi Sándor önálló estje.
Színház hír

Szeptemberben sem tartják meg a POSZT-ot

A szervezők közleménye szerint egy későbbi időpontban rendezik meg a 20. Pécsi Országos Színházi Találkozót.
Színház hír

Tizenegy naposra bővül idén a Vidor Fesztivál

A hagyományos Kossuth téri koncertek nélkül, de a megszokott színházi versenyprogrammal és utcai forgataggal rendezik meg az idén a nyíregyházi fesztivált augusztus 19. és 29. között.
Színház felhívás

Augusztus 23-ig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire

Az idei három jelölt: Csankó Zoltán (Győri Nemzeti Színház), Földes Tamás (Budapesti Operettszínház) és Vlahovics Edit (szombathelyi Weöres Sándor Színház). A szavazatok a díj megújult honlapján adhatók le augusztus 23-án éjfélig.
Színház hír

Trokán Péter Székesfehérvárra szerződött - Évadnyitót tartott a Vörösmarty Színház

Az Ember tragédiája 2-vel kezdődik az új évad a Vörösmarty Színházban, ezt követően azonban bőven lesz alkalma az önfeledt szórakozásra a nézőknek a Boeing, Boeing, leszállás Párizsban című bohózat, a Mágnás Miska, vagy a Koccanás megtekintésével.