Színház

Mindig felszikrázik valami színház – beszélgetés Fullajtár Andreával és Vági Eszterrel

2024.07.05. 09:20
Ajánlom

Harmadik éve fut a Katona József Színház és a Rákospalotai Leánynevelő Intézet közös projektje. A teátrum Behívó elnevezésű színházpedagógiai programjában kilenc hónapig tart az a kreatív, csoportos munkafolyamat, amiben az intézet bentlakói és a kívülről érkező jelentkezők együttesen vesznek részt. A heti rendszerességű foglalkozásokon közös játékok, színházi, zenei és képzőművészeti gyakorlatok segítségével ismerhetik meg egymást, és még inkább saját magukat.

Megrázó női sorsok villantak föl a projekt zárásaként bemutatott, sok zenével és humorral fűszerezett produkcióban, amit a rákospalotai intézetben, valamint két alkalommal a Sufni színpadán lehetett látni. A munkafolyamat során két világ ért össze: a kint és a bent. Az előadás pedig a nézőknek is megmutatta, hogy az ilyen találkozásokból milyen fontos dolgok születhetnek.

Fullajtár Andrea Jászai-díjas színművész először vett részt ebben a projektben, aminek Vági Eszter színházpedagógus volt az egyik vezetője. Kettejükkel készített interjúnkban a közös munkafolyamat során szerzett tapasztalataikról és élményeikről beszéltek, valamint arról, milyen fontos színházat csinálni abból, amit megélt az ember, ha az eredmény nem a nyomorról szól, hanem arról, hogy miként lehet kijönni belőle.

A Rákospalotai Leánynevelő Intézet szakmai bevezetője: 

A Rákospalotai Javítóintézet és Központi Speciális Gyermekotthon két szakmai területtel működik. Egyrészt javítóintézetként 12-21 éves letartóztatott és javítóintézeti nevelt lányoknak, akik valamilyen bűncselekményt követtek el fiatalkorúként és a bíróság küldi őket ebbe a gyermekvédelem rendszeréhez tartozó, de mégis büntető eljárásokhoz köthető, zárt intézménybe, ahol felelősséget kell vállalniuk tetteikért, de fő cél a nevelés.

A speciális gyermekotthoni szakmai egységben olyan 12-18 éves lányok élnek, akik sajátos élethelyzetükből kifolyólag különleges védelemre és nevelésre szorulnak, például prostitúció, vagy bántalmazás áldozatai voltak, pszichés problémáik vannak és egy normál nevelőszülői, gyermekotthoni közegnél több segítséget igényelnek, mert gyakran maguk utasítják el azt. Mindkét szakmai részen jellemző, hogy legtöbben devianciákkal, magatartási zavarokkal, pszichés problémákkal, szerhasználattal küzdenek és viselkedésük hátterében általában rossz családi háttér, szocializációs deficit, agressziókezelési és szociális készségek hiányai állnak. A lányok jelentős része, még a javítóintézetben élők is, áldozatok is egyben, valamilyen feldolgozatlan gyermekkori trauma szinte mindegyikük életét meghatározza, befolyásolja későbbi tetteiket.  

Az intézménykét szakmai részén más-más feladatok vannak, de a lányok életét meghatározó, hasonló előzmények miatt a cél azonos: az életkornak megfelelő kompenzációs fejlesztéstől kezdve a képzésen át pszichés segítségnyújtásig olyan támogatás biztosítása, amely a bekerüléskor „zűrösnek” tűnő kamasz lányokat hozzásegíti, hogy az intézményben az iskolai tudás mellett megkapják, amit a családban kellett volna, hogy hogyan tudnak együttműködni a másikkal, a bennük lévő feszültséget megszelídíteni, a világgal kapcsolatot teremteni. Az intézmény ennek érdekében számos programot kínál, melyre szívesen hív és vár külső szakembereket.

Kiemelt jelentősége van a különböző művészetterápiáknak, művészeti foglalkozásoknak. Az intézmény hisz abban, hogy a kreativitás, a motiváltság, a cselekvő- és alkotóképesség felélesztésén alapuló módszertan alkalmazása egy hierarchikus, zárt rendszerben is eredményekre vezet. A Katona József Színház Behívó programja három éve van jelen az intézményben, többségében javítóintézeti neveltek és néhány speciális gyermekotthoni lány vett részt az idei munkában is.

Eszter, korábban a Katona másik színművészével, Vizi Dáviddal dolgoztatok együtt ebben a projektben, az elmúlt évadban pedig Andrea csatlakozott hozzátok. Ki dönti el, hogy melyik katonás művész szálljon be mellétek?

Vági Eszter: Együtt döntünk róla Koltay Dorottya Szonja képzőművésszel, akivel ketten vezetjük a projektet, és idéntől Aradi Fanni drámainstruktor is segíti a munkánkat. Dávid tavaly jelezte, hogy ebben az évadban – egyéb elfoglaltságai miatt – nem tudja vállalni a projektet, és elkezdtünk gondolkodni rajta, ki legyen helyette.

Ilyenkor milyen szempontokat mérlegeltek?

VE: Olyan művészt kerestünk, akiben erős empátia és szociális érzékenység van. Az sem árt, ha nem olyan, akit meg lehet enni reggelire. Mert akit meg lehet, azt az intézetis lányok meg is eszik.

Andi hatalmas színészi és tanítási tapasztalattal is rendelkezik, ami itt óriási dobás tudott lenni.

Fullajtár Andrea: Sajnos csak október második hetétől tudtam becsatlakozni a projektbe, mert a Kedd című előadást próbáltam, és február közepéig tudtam a lányokkal lenni, mert onnantól meg a Mefisztóland című produkcióban dolgoztam.

Milyen érzésekkel vágtál bele ebbe a munkába?

FA: Eleinte rettegtem az egésztől, mivel ez egy számomra új közeg, nem ismerem a játékszabályait, nem tudom, mi számít valódi provokációnak, és mi nem. Az első félóra egy bemelegítés, ami mindig Eszteré volt. Olyankor gyakorlatokkal, mobilizálással összerántotta a lányokat annyira, hogy a foglalkozás ne az aznapi sérelmek, az aktuális problémák ventillálásának helyszínévé váljon, és tudjanak arra koncentrálni, ami a valódi munka.

Az intézetis lányokat hogyan választották ki? Előfordult olyan, hogy küldték őket, pedig nem is volt kedvük hozzá?

VE: Volt, hogy valaki lelkesen belevágott, aztán pár alkalom után bejelentette, hogy szeretné abbahagyni. Mondtam neki, hogy adjon ennek még esélyt, és nézzük meg, mi lesz. Ha utána is ezt mondja, elfogadjuk, és nem kell járnia. De volt, aki azt mondta, őt aztán idecipelheti bárki, nem fog semmit sem csinálni. Őt elengedtük, de ez nem a mi döntésünk. Mi elmondjuk, amit látunk, és ők egyeztetnek róla a nevelőkkel.

A program nem kötelező és a rákospalotai intézetben amúgy is nagyon odafigyelnek a lányokra, akiknek jó személyes kapcsolata van a velük foglalkozó szakemberekkel.

Több művészeti projekt is fut ott, nem a miénk az egyetlen, és ez tök jó. Már több éve tart az együttműködésünk, így a benti lányok nagy része képben van, hogy ez micsoda. Szeretik a munkabemutatót, ami bent is sikert szokott aratni. Ilyen értelemben van renoméja.

027b_pp-143300.jpg

Vági Eszter és Fullajtár Andrea (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Mi számít a bentlakó lányok esetében alkalmasságnak?

VE: Praktikus, hogy amíg a projekt végigmegy, azalatt a lány végig bent legyen az intézetben. Az sem árt, ha van benne némi lelkesedés, kreativitás meg főleg kedv és hajlam közösségben való együttműködésre. Állandó problémájuk azzal van a lányoknak, hogy végigvigyenek egy folyamatot.

FA: Azt tudni kell, hogy a lányok itt nem iskolában vannak. Ez egy zárt intézmény. Javítóintézet, ahol nekem, aki korábban nem ismertem ezt a világot, olyan érzésem volt, mintha fiatalkorúak börtönében lennék. 

Van, aki a családi körülményei miatt kerül be.

VE: Ez egy lánynevelő, gyermek és speciális otthon meg anyaotthon is. Az egyetlen olyan típusú intézmény az országban, ahol csak lányok vannak és van köztük olyan is, akit kiemeltek a családjából, vagy bekerült egy vidéki otthonba, ahonnan megszökött, majd itt kötött ki.

FA: A lányok közül vannak olyanok, akik fiatalkori prostitúció áldozatai, vagy drogfogyasztás miatt kerülnek be. Amikor szembesültem azzal, milyen múltjuk van, nem tudtam hova tenni, hogy azon dolgozom velük, miként csinálunk meg egy jelenetet, miközben ott áll velem szemben egy tizenöt éves lány, akinek egyik gyerekét az állam neveli, és egy olyan kinti világból jön, ahol tízévesen a saját szülei kényszerítették prostitúcióra. Vagy ott egy tizennégy éves lány, akinek ennyi idős korára már kiesett a teljes felnőtt fogazata. Ilyen múltakat kell hozzátenni ahhoz, amit Eszter elmond, hogy a vezetőség kikből válogatta össze azokat, akik kibírnak egy ilyen programot.

Idén hányan voltak a csoportban, és milyen korosztállyal dolgoztatok?

VE: Tízen kezdték el. Egy lány nagyon hamar kiszállt. Maradtak kilencen.

FA: Egyikük pedig megszökött.

VE: Végül nyolcan csinálták végig a projektet, tizennégy és tizenkilenc év közöttiek, vegyesen. Ennél volt picivel több a csapat másik felének, a kintieknek a létszáma. Ők egy felhívásra jelentkeztek, amit a Katona, illetve a Behívó program adott ki.

Milyen motivációk mentén jelentkeztek?

VE: Jöttek drámás irányból meg a szociális terület iránti érdeklődésből. Tavaly elengedtük az életkori kitételt.

FA: Így kintről nemcsak fiatalok jöttek, hanem három jóval idősebb is.

VE: Az első pár alkalommal külön találkozunk a társaság két részével, ismerkedünk, majd fokozatosan eresztjük őket össze.

_MRC1411copy-135930.jpg

A Rákospalotai Leánynevelő Intézet és a Katona József Színház, Behívó elnevezésű színházpedagógiai programjának munkafolyamata (Fotó/Forrás: Kovács Márton)

Az fontos volt, hogy mindenki nőnemű legyen, ugye?

VE: Igen. De ez nem az intézet felől jött, hanem tőlünk.

Nehogy megbolygassa a nyugalmat…?

VE: Kamasz fiúkat ide bevinni? Azt nem tudnám kezelni, ezért nem is vállalom. Erre biztos, hogy nem vagyok felkészülve.

FA: Én sem lettem volna.

Minden lányból egyenként felkészültetek? Jobb tudni, kinek az életében milyen trauma van, hogy erre munka közben figyelni lehessen.

FA: Jó volna, de itt soha nem egyéni, hanem csoportos foglalkozások vannak, és ott muszáj, hogy arra figyeljünk, hogy a kinti és a benti világ úgy tudjon együtt dolgozni, hogy a lányokból új dolgok jöjjenek ki. De voltak olyan feladatok, amik arra irányultak, hogy konkrétan abból az illetőből mit hoz ki az adott gyakorlat. De a forma nem alkalmas arra, hogy egy emberre fókuszálj. Így is tudtak olyasmikről beszélni, amiket az intézeti élet és fórumok nem tudnak biztosítani. Magyarul megint bebizonyosodott, hogy

a színház egy olyan elképesztően jó művészeti ág, hogy hiába vagy csoportban, hiába csinálsz előadást, mégis tudsz magadról beszélni.

Egyik kedvencem volt, amikor a próbafolyamat során egy lány elkezdte magától a saját verseit elmondani – az megrázó volt. Ma sem tudom összerakni, hogy tizenöt évesen valaki olyan múlttal rendelkezzen, mint ő.

Emlékszem rá az előadásból, nagyon erős költeményei voltak.

FA: Itt olyan rétegeken lehet átmenni, olyan határokon átlépni, amiken általában nem tudsz. És egyszer csak kiderül, hogy a lányoknak nemcsak művészi képességeik vannak, hanem először tapasztalják meg, hogy művészeten keresztül tudnak arról beszélni, amit addig még maguknak sem tudtak megfogalmazni. Az egyik hétfői napon arra érkeztünk, hogy az egyik lány pár nappal korábban, pengével összevagdosta magát. Míg én azon aggódtam, hogy ide most orvos kell, ő azt mondta, már ellátták őt, és nem akar pihenni, hanem inkább itt lenni velünk, és azt hallgatni, ami itt történik. Ő volt az, aki később elszökött és nem tudta befejezni a programot.

VE: Mindig jönnek olyan helyzetek, amikor valakiről kiderül, hogy még a társainál is nehezebb eset. Ennek a lánynak több pszichés problémája van és össze is vagdosta magát. Mindenki ott állt lefagyva, hogy mihez kezdjen ezzel. Ilyenkor – de egyébként is rendszeresen – beszélek az otthonvezetőkkel, és megkérem őket, hogy adjanak annyi háttérinfót, ami ahhoz kell, hogy ezt tudjuk kezelni.  

FA: Az intézetet úgy képzeld el, hogy szögesdrót van fölül, és zsilipeléssel kell bemenni.

A zsilipelés azt jelenti, hogy az ajtók sorra csukódnak be mögötted?

FA: Igen, és az ajtót rátok zárják, amikor dolgoztok. Nincs olyan, hogy tanárként kimész cigizni.

Külső csatlakozóknál néztek valamiféle alkalmasságot?

VE: Nem. Ha kiderülne olyasmi, ami necces, akkor felmerülhet, hogy valakinek azt kell mondani, hogy ez így nem fog működni. Ezt elméletben mondom, mert még nem volt ilyen.

Miket kell tudniuk a kívülről jövőknek, amikor találkoznak ezzel a közeggel?

FA: Az elején elmondták, hogy nem adhatunk külön-külön ajándékokat a lányoknak, mert abból később bent baj lesz. Volt a kinti csoportunkból valaki, aki pár lánynak adott ezt-azt, de nem mindenkinek, és ebből éjjel a csoportban veszekedés lett. Ezek olyan dolgok, amiket az ember, amíg nem találkozik vele személyesen, nem tud elképzelni, hogy Jézus Mária, egy szempillaspirál miatt…? Amikor karácsonyra készültünk, kaptam a lányoktól egy csodálatos mézeskalács figurát, amit ők maguk csináltak. Én is készültem ékszerekkel, egyforma értékűekkel, mind ugyanolyanra csomagolva. Azt mondtam, hogy zsákbamacska, és csukott szemmel húzzanak. Utána meg egymás között úgy cserélgetik, ahogy akarják. Kívülről az ember nem gondolná, bent mennyit számítanak ezek a szabályok. A lányok büntető- és dicsérőpontokat gyűjtenek, ez alapján kaphatnak eltávot. Ha valakinek annyi büntetőpontja van, nem jöhet ki a színházba sem. Bizonyos témákat sem érinthetünk. A személyes múltjukat direktben nem kérdezhetem meg tőlük.

_MRC0239copy-135548.jpg

A Rákospalotai Leánynevelő Intézet és a Katona József Színház, Behívó elnevezésű színházpedagógiai programjának egyik próbája (Fotó/Forrás: Kovács Márton)

Csak ha maguktól mondják el?

FA: Igen. Olyanokat kell kitalálni, amik mentén megnyílhatnak, ha akarnak. Egyszer az volt a feladat, hogy rajzolj le egy élményt, amiben annak örültél, hogy egy adott helyzethez képest erősebb voltál. Mindannyian rajzoltunk valamit, a csajok egyszerű dolgokat. Mindegyikünk őszintén beszélt arról, miért rajzolta ezt, és

olyan sztorik jöttek ki belőle, amikor azt éreztem, ötvenegy évesen a saját tragédiáimmal sehol nem vagyok.

Ha adsz nekik őszinteségben egy szintet, ők nyolcvanszorosan adják vissza. Ritkán akadhat olyan helyzet az életükben, amikor így meg tudnak nyílni, vagy bárki kíváncsi arra, hogy velük mi van.

És tőletek megkapják a figyelmet is. A projekt egy szakaszától már az intézeten kívül is tudtatok próbálni.

VE: Amikor ráfordulunk arra, hogy előkészítjük az előadást, mindig vannak plusz próbák is, általában hétvégén és a színházban. Idén sajnos többször előfordult, hogy a teátrum helyett végül mégis az intézetben kellett megtartani a próbát, mert bent történt valami, ami miatt változtatni kellett. Ez mindig nagy nehézség, egyrészt azért, mert a csapat külső tagjainak nem mindegy, hogy Rákospalotára kell-e menni vagy a Katonába.

FA: A benti lányoknak meg hatalmas élmény volt kijönni a színházba.

VE: Igen, és ez a fontosabb. Tök más energiákkal dolgoznak a színházban, mint odabenn. Volt, hogy vasárnap a Katonában volt próba, és a csillagokat le lehetett velük hozni az égről. Hétfőn meg az intézetben rákezdték, hogy ma nem csinálom, nem mozdulok meg, és ez ment kilenctől tizenkettőig. Iszonyú éles váltások tudnak lenni náluk.

Volt a benti lányok között olyan, aki korábban még nem járt színházban?

FA: Főleg olyanok voltak. Budapesti művészszínházban még inkább nem.

VE: Néztek előadást is a Katonában.

Az előadás nagyobb részben a lányok saját életéből merített történetekből áll össze. Milyen élmény volt nekik közönség elé lépni ezekkel?

FA: Kétszer ment a Sufniban, és a közönség reakciói elröpítették az előadást. Felszabadító érzés kivinni ezt egy színházba, és ott találkozni egy olyan közönséggel, aminek a nagy részét nem ismered, nem tudod, hogyan reagálnak, és pörgeti az egész társaságot, hogy előadás van.

A projekt magva, hogy két világ találkozik, és ebből milyen izgalmas dolgok jönnek létre.

Andrea, hogyan múlt el szép lassan a kezdeti félelmed?

FA: Volt pár improvizációs gyakorlat, amit vittem az elején. Nagyon élvezték, és megéreztem, hogy ha tudnak nevetni, meg szeretik, amiket viszek, akkor nem lesz baj. Attól rettegtem igazán, hogy mint egy kápó kell majd fegyelmezni őket. A nyelvi abuzálástól tartottam, ami ellen nincsenek eszközeim. Volt olyan, amikor kezelhetetlen volt mindenki, de minden hétfőn volt húsz hasznos perc. És mindegyiküknél volt egy nap, amikor kiderült, hogy úristen, mi van benne, milyen gyönyörű és fontos, mennyire meg akarja mutatni magát. Az egyik alapfeladatuk az volt, hogy mi lenne, ha a YouTube ingyen adna nekik egy felületet, és influenszerként bármit csinálhatnának rajta? Az első hónapokban az egyik lány hozott egy olyan témát, hogy „Hogyan legyél cigány?” Azt mondani az átlag magyarnak, hogy lomizzál, legyél kint az aluljáróban, próbáld meg fölvenni a tempót cigány nyelven meg ilyeneket. Ez volt az egyik legizgalmasabb kísérlet, elnéztem volna azt a YouTube-csatornát, hogy miket gyárt rá. De a lány elvesztette az érdeklődését, vagy úgy érezte, neki is valami csajosat kell csinálnia. Ha ott tudok maradni hosszabban, ezt nem hagytam volna.

_MRC4736copy-135758.jpg

A Rákospalotai Leánynevelő Intézet és a Katona József Színház, Behívó elnevezésű színházpedagógiai programjának előadása (Fotó/Forrás: Kovács Márton)

VE: Ennél a lánynál a projekt utolsó harmadában több esetben is rezgett a léc, hogy tudjuk-e ezt együtt tovább csinálni vagy sem.

FA: Igen, mert a múltjuk miatt rengeteg agresszivitás van bennük. Ha valamit nem akarnak, előfordul, hogy szétverik a körülöttük lévők munkáját is.

VE: Ez a lány, amikor ideges volt, bevert egy üveget. Szerencsére megúszta két karcolással.

FA: Egy körbejárásból egyszer csak leült, és azt ordította, hogy nem száll be. Ez akkora energia, hogy képes megsemmisíteni a többi tizenöt ember kedvét is.

VE: Olyan napja mindegyiküknek van, hogy azt mondja, nem csinálja, és ezt értjük. De ez a lány nem volt hajlandó részt venni semmiben. Folyamatosan magának követelte a figyelmet, és ezt rendkívül hangosan és látványosan csinálta. Vele voltak olyan helyzetek, amik velem három év alatt eddig még nem. Az összes létező és nem létező eszközömet bevetettem, de láttam, hogy lepattanok róla. Tudtam, ki az a két-három lány, akikre odafigyel, és végül tőlük kértem segítséget, ami tökéletesen működött. Sőt, a végén már azt mondta, hogy mivel neki még jócskán van a bent töltendő idejéből, jövőre is részt akar venni a projektben. De minden évben van pár kirívó helyzet. Az előző esztendő szökési történetekkel volt terhelve. A projekt során négy lányt veszítettünk így el.

FA: Így kell ezt elképzelni, nem úgy, hogy kedves lányok üldögélnek, és alig várják, hogy drámapedagógusok meg színészek foglalkozzanak velük. Ez egy nagyon más világ.

A ti biztonságotokra ki figyelt?

VE: Soha semmi baj nem történt. Amikor elkezdtük a hosszú távú projektet, kértem, hogy legyen ott velünk mindig egy nevelő. De nem biztonsági okokból, hanem mert azt éreztem, enélkül az egész munka csak arról szólna, hogy megesszük a nénit reggelire. És ez egy hosszú távú folyamatban nem jó.

FA: Az az agresszió, amit a benti lányok akkor használnak, amikor nincs más fegyverük, ez bennünk és a mostani húszévesekben is megvan. Azon gondolkodom, hogy ebből kellene előadást csinálni. Mert

a nőket mindenhol, minden társadalmi rétegben elnyomják. Legyen az kint vagy bent.

A nők ezt rosszul kezelik, aláhelyezik magukat helyzeteknek, majd túlreagálják azokat. Ugyanakkor, ezek a lányok azért kerültek be az intézetbe, mert nem tudták megvédeni magukat.

VE: Semmilyen eszközt nem kaptak hozzá, és sokszor a hozzájuk legközelebb állók hozták őket embertelen helyzetbe. A tavalyi csoportunkban volt egy lány, akinek – bűncselekmény miatt, bírósági döntés alapján – hosszú hónapokig nyomkövető perec volt a lábán. Vizi Dávidnak fixa ideája volt, hogy ezt a sztorit valahogy be kéne tenni az előadásba. Mert jó lenne, ha ez a lány színházi formában tudná elmondani ezt a történetet. A lány benne is volt, hívott hozzá egy társat a csoportból, és egy nagyon szép jelenet lett belőle. De ott abból kellett kiindulnunk, hogy a lány tisztában van-e azzal, hogy azáltal, ha kiteszi a közönség elé azt, amin végigment, az később miként hat rá vissza.

FA: Kitől félt?

VE: Akkor már senkitől. Csak volt egy csavar, hogy figyelni kellene arra, mi történik, ha mondjuk ott ül az előadáson az anyukája.

Nekünk kell olyan irányba terelni a dolgot, amitől őszintén el tudja mondani, amit akar, de van egy keret, amiben védettsége van.

Ezt ott sikerült is bújtatottan megfogalmazni, és mivel ketten voltak a jelenetben, nem lehetett pontosan tudni, ez melyikük sztorija.

_MRC0422copy-143734.jpg

A Rákospalotai Leánynevelő Intézet és a Katona József Színház, Behívó elnevezésű színházpedagógiai programjának színházi próbája (Fotó/Forrás: Kovács Márton)

Többször is elhangzott az idei előadásban, hogy „azt mondták rám, hogy egészségtelenül szeretek”. Milyen megélnetek olyan helyzeteket, amikből ilyesmik kerülnek felszínre?

FA: Én önző színházi ember vagyok, ezeket kerestem. Nem véletlen, hogy olyan feladatokat adtam nekik, amikben előbb-utóbb kibukik, ki mire fogékony. Amikor kiadsz egy feladatot, egy színházi önzés van a mélyén, hogy felhívd az életükből azokat a konfliktusokat, amik igazán gyúanyagosak. Számos gyakorlat arról szólt, hogy bár ők nem tudják, mégis megmutatják magukat. Mert úgy is lehet színházat csinálni, hogy az illetők csodásakat improvizálnak anélkül, hogy tudnák, hogy ők most egy előadás részei.

Mert amikor a benti és kinti világot összeengedjük, mégiscsak felszikrázik valami színház.

Andrea, hogyan hatott rád a közös munka a lányokkal?

FA: Amikor kimentem hozzájuk elbúcsúzni, ölelgettek, tapsoltak és megköszönték. Biztos vagyok benne, hogy néhányan közülük meg fognak keresni pár év múlva. Mély élmény volt velük találkozni. Próbáljon ki bárki öt napig egy olyan élethelyzetet, amivel ők elindultak! Mégis van iránytűjük legbelül. Mégis van bennük emberség és szolidaritás. Nagyon megérzik, ki szereti őket, és tudják, hol van az érték. Fontos volna, hogy ezekből az előadásokból minél több legyen. Hogy ki tudjon menni a Sufnin kívülre, amit Eszter idén is akart. Találkozzon ilyen előadással Marika néni Tiszakécskén! Az volna a valódi érzékenyítés, játszóknak és közönségnek egyaránt! Nem a Katona nézőinek, akik amúgy is baromi érzékenyek szociálisan már mindenre.

VE: Most zártuk le az idei projektet, kimentünk, játszottunk, vittünk nekik házi készítésű finomságokat, mert abból sosem tudsz eleget vinni. Kaptak ajándék fotókat, ment az aláírogatás, elköszönés nagy érzelmekkel, de valahogy mégis ott volt a levegőben, hogy mi még fogunk találkozni. A kintiekkel utána még volt egy hosszú beszélgetésünk, ahol többen megfogalmazták, hogy amikor ismerőseiknek mesélnek erről, mindenki azt mondja, hogy hű de izgi, hol lehet ezt megnézni? Ez volt az egyik irány, hogy játsszuk többet az előadást. Volt, aki azt mondta, milyen jó lenne ezt érzékenyítő módon iskolákba vinni. Szintén

fölmerült, milyen fontos volna, ha minden ilyen intézetben lenne egy hasonló projekt, akár ennek a mintájára.

Intézetekre nem lehetek hatással, de a saját szakmám felől meg lehetne mutatni hasonló területen dolgozó kollégáknak, és beszélgetni róla, kinek milyen tapasztalatai vannak, ki mit tud ebből hasznosítani. A benti lányoknak ez fontos élmény, de hányszor lehet tőlük azt kérni, hogy egy ilyen előadást megcsináljanak? Meddig lesz rájuk olyan hatással, mint amilyen ez a két alkalom volt a Sufniban? Nem tudjuk, mert még nem volt alkalmunk kipróbálni.

FA: Eszter, azt mondtad, hogy akik szabadultak, azokkal már nem lehet újra játszatni.

VE: Igen, de ez nem szabály. Viszont most is van olyan, aki benne volt az előadásban, ám azóta már szabadult, és az ország másik végén lakik. Hogyan hozod föl Pestre?

FA: De mivel ez intézeti projekt, mindig csak azoknak szól, akik bent vannak az intézetben.

VE: Ilyen értelemben igen.

Látom, sok nyitott kérdés maradt még. Hogyan gondoltok most vissza a munkafolyamatra?

FA: Ha újra csinálhatom, biztos, hogy elejétől a végéig ott leszek. Láttam, hogy bennük is megvolt az élménye annak,

mennyire jó színházat csinálni abból, amit megélsz, ha úgy át tudod fordítani, hogy nem a nyomorról szól, hanem hogy miként tudsz kijönni belőle.

A színház alapfelvetése a konfliktus. Konfliktusban vagyok magammal, a környezetemmel, azzal a helyzettel, amiben élek, és ha ez összeadódik jó energiákkal és kreativitással, akkor abból nagyon jókat lehet összeállítani. A kintről jött lányok közül számosat színművészetis felvételikről ismerek. Rengeteg tehetséggel, nyitottsággal, figyelemmel, odaadással voltak végig a projektben. Hátrébb álltak azért, hogy ezek a benti csajok elől legyenek, pedig a kinti lányoknál is nagyon izgalmas dolgok voltak. Erre érdemes lenne odafigyelni a következő alkalommal, hogy ez a két világ igazán találkozzon, mert csoda volt nézni őket!

VE: A kintieket mindig úgy hívjuk be a projektbe, hogy az ő történeteik, az ő helyzeteik, az ő hátterük ugyanannyira érdekes, mint a bentieké. Alapvetés, mégsem tud így működni.

FA: Ezért kell generációként tekinteni rájuk. Vannak hasonlóságok, de mintha két teljesen más világ volna. Ezt kell összehozni. A három idős külsős résztvevő közül kettő sajnos kiszállt. Szerintem miattam, mert az influenszer téma annyira nem indította be őket.

VE: Nem miattad, hanem mindkettejüknél felmerültek egészségügyi problémák.

FA: Nagyon sajnálom. Lett volna helyük az egészben. Egy ilyen találkozásban, mint amilyen ez is, helyet kell adni annak az idős női generációnak, ami a családi traumák átörökítése témában fontos lenne, de majd lesz erre törekvés. Kell, hogy legyen!

Eszter, neked mit jelentett ez a projekt?

VE: Ez volt a szívem csücske, nagyon közel érzem magamhoz ezeket az embereket, akik benne voltak. Három intenzív év tapasztalataival és élményeivel telítetten ezt lehetne ugyanígy folytatni, mert minden adott hozzá. Már rendelkezünk annyi tudással, emberi és színházi munícióval is, hogy jó lenne végiggondolni, mi az, amit esetleg még ki lehet ezen belül próbálni, vagy máshogy lehet csinálni. Nem azért, mert az eddigi nem érvényes, hanem hogy más arányok, más energiák legyenek benne.

Mennyire tud itt felkészült lenni az ember?

FA: Én egyáltalán nem voltam az, sőt rettegtem, ehhez képest nagyon pozitív lett a vége. A rákospalotai projekt az életem része volt ebben az egy évben. Sokat gondoltam közben a lányokra. Pont ma kaptam tőlük egy képet, amin mind rajta vannak, aminek borzasztóan örültem.

VE: Én ezekben a helyzetekben mindig úgy nézek ki, mint aki rettenetesen magabiztos. Van, amikor az is vagyok, és van, amikor tetten érem magam, hogy valamit nem jól csináltam. Olyankor dühöngök magamban két-három napig, de nem osztom meg senkivel, legalábbis az érintettek közül nem. Úgy gondolok a munkámra, hogy ez egy folyamatos tanulás és készenléti állapot. Van, amit az ember már megtapasztalt, de tutira felkészülni nem lehet. Mert amikor azt érzed, már eleget tudsz, a következő csoportban biztosan lesz majd olyan, aki megmutatja, hogy azt te csak hiszed…!

016_pp-144330.jpg

Vági Eszter és Fullajtár Andrea (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

Fejléckép: Vági Eszter és Fullajtár Andrea (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Zenében megélt ünnep Pannonhalmán – jubilál az Arcus Temporum fesztivál

Eötvös Péter és Mozart művészetével ünnepel az idén 20 éves Arcus Temporum Művészeti Fesztivál Pannonhalmán augusztus 23–25. között. Ráadásul a jubileum egybeesik a bencés szerzetesközösség temploma, a Szent Márton-bazilika felszentelésének 800. évével.
Plusz

Az utolsó szerelem mítosza

Az első szerelem minden líra egyik fő toposza, sőt népdaloktól regényekig, a first love az igazi, mert mindenkit érdeklő, lángba boritó téma. Azon gondolkozom, hogy miért nincs az elsőnek párja, azaz miért nincs igazi irodalma, lírai lenyomata az utolsó szerelemnek, ennek a fellobbanó érzelmi viharnak? Almási Miklós írása.
Zenés színház

Szikrák és vízcseppek – Aida a Szentmargitbányai Kőfejtőben

Tíz év után ismét az Aida került színre az Ausztriában található Szentmargitbányai Kőfejtő hatalmas szabadtéri színpadán. Nem ez volt azonban az egyetlen visszatérés: ismét Thaddeus Strassberger rendező munkáját láthatta a közönség.
Klasszikus

„Tudatosítani kell a világban, hogy Auer Lipót magyar, ráadásul veszprémi volt” – interjú Kováts Péterrel, az Auer Fesztivál művészeti vezetőjével

Kerek évfordulóhoz érkezett a veszprémi születésű, világhírű hegedűművésznek, Auer Lipótnak szentelt fesztivál. Az ünnepi programról az eseménysorozat alapítójával, Kováts Péter hegedűművésszel beszélgettünk.
Plusz

Mintha elkezdtük volna szeretni a saját városainkat – beszélgetés Zubreczki Dávid építészeti mesemondóval

A Kultkikötő szervezésében idén nyáron nyolc helyszínen hallgathatók meg Zubreczki Dávid vetítéssel egybekötött történetmesélős előadásai Templomséták a Balaton körül címmel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

A versenyprogram mellett vizsgaelőadásokat is láthatunk az idei Szemle Pluszon

Augusztus 24. és szeptember 9. között zajlik a Városmajori Szabadtéri Színpad Szemle Plusz programsorozata, amelyen a Fidelio is díjazza az egyik előadást.
Színház ajánló

Az anya – Nagy-Kálózy Eszter főszereplésével készül bemutató a Karinthy Színházban

A budapesti Karinthy Színház várakozással teli izgalommal jelenti be Florian Zeller Az anya című fekete komédiájának budapesti ősbemutatóját. Az előadás a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával együttműködésben valósul meg, amit az üzbég származású, nemzetközileg elismert rendező, Talgat Batalov állít színpadra.
Színház ajánló

Idén is Szegeden láthatók a legizgalmasabb színházi előadások – jön a THEALTER

Július 27. és augusztus 2. között rendezik meg a 34. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A jól ismert fellépők mellett új formációkkal, fiatalokból szerveződő csapatokkal is találkozhatnak a szegediek és az ide látogató nézők.
Színház gyász

Elhunyt Szatmári Liza

Az Aase- és Gobbi Hilda-díjas színésznő július 20-án, életének 97. évében hunyt el. Szatmári Liza hetvenhárom éve volt a Vígszínház tagja, halálhírét a társulat közölte.
Színház hír

Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a Centrál Színházban tér vissza a színpadra

A Nemzeti Színházban tavaly súlyos balesetet szenvedett színművészek apa-lánya párost alakítanak a Centrál Színház következő évadában. A Puskás Tamás rendezte előadás egy híres film adaptációja lesz.