Színház

Mindig vége

2010.10.21. 10:55
Ajánlom
Nem más ez, mint a kissé beporosodott színházi gyakorlat fenekestől való felfordítása. Egy újfajta létérzés rápakolása a színpadra. Más szóval a színházművészet aligha látott közelítése korunk valóságához. Folytassam?

"...Mikor a gyermek gyermek volt,

Nem tudta, hogy ő gyermek,

Mindennek lelke volt még,

És egy volt minden lélek."

(Peter Handke: versbetét a 'Berlin fölött az ég' című filmből)

Bodó Viktor jó egyórás színpadi kataklizmájához a kortárs osztrák író, Peter Handke 1992-ben született párbeszéd nélküli(!) drámája, Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című adta az alapanyagot. A szerzőben (aki 2004-ben amúgy meglehetősen sértetten reagált arra, hogy az irodalmi Nobel-díjat nem ő, hanem egy másik osztrák, a pályáját vele együtt kezdő Elfriede Jelinek kapta) egy Trieszt melletti település terecskéjén üldögélve fogalmazódott meg a dialógusok nélküli dráma megírásának az ötlete. A kávézó teraszáról nézve a valóság jeleneteiből néma sokszínűségben rajzolódott ki előtte maga az emberi élet. S ezt a benyomást, nagy szerencsénkre, komoly drámai sűrítményben papírra is vetette.

Csaknem húsz évvel később e szöveget gondolja tovább Bodó azonos című előadása, amely nem más, mint az emberi esendőségre is figyelmeztető, szigorú koreográfiájú drámai körutazás az emberi létezés nevezetű helyen. Különböző karakterek különböző helyzetekben jelennek meg, utcai járókelők - turisták, üzletemberek, szerelmespárok - életébe pillantunk bele, elkísérjük őket létezésük valóságos, vagy olykor intim, belső tereibe. Az, amit látunk, a dolog természetéből adódóan rajtunk kívül esik meg, mégis mintha valahol bennünk, a saját pszichénkben történne, s mutatná meg azt, hogy a körülöttünk lévő világot milyennek is látjuk éppen. Ezzel egyidejűleg - értelemszerűen - kijelöli az ebben a világban elfoglalt helyünket is. Kívánhatnánk-e többet a kortársunkká avanzsáló mai színháztól? Gondoljunk csak bele, micsoda rendszerező elme képes erre.

Fogalmazhatnék úgy is, hogy a színházi nyelv pimasz megújításának lehetünk tanúi,  ami  - áthallásait tekintve - egyben a művészet, mint olyan, megújítása is. Legalábbis abban a vonatkozásban, hogy az egyes művészetek közötti átjárhatóság egészen újszerű formáit kutatja, miközben mi nézők (nem mellesleg) kiválóan szórakozunk. Nem más ez, mint a kissé beporosodott színházi gyakorlat fenekestől való felfordítása. Egy újfajta létérzés rápakolása a színpadra. Más szóval a színházművészet aligha látott közelítése korunk valóságához. Folytassam?

 Inkább azzal, hogy az előadásnak két karakteres csomópontja van. Az egyiket nevezhetjük technikainak, jóllehet a tartalmi jelentése sokkal fontosabb. Nevezetesen az a pillanat, mikor a mozaikokból egységes világképet létrehozó  történet hirtelen két irányba indul. Az egyik a maga útján fut tovább, miközben az emberi élet különböző színtereit apró színpadi kockákba zárja, a másik: az alaptörténet egyenesben közvetített, azaz filmes kockákba zárt mása. A reflektált valóság. Pontosabban a színpadi valóság filmes reflexiója, amely elsősorban a közelikkel, továbbá a filmes nyelv sziporkázóan gazdag tárházának egyéb eszközeivel humoros komolysággal mutatja a különböző médiumok eltorzította valóság valódi arcát.

Az eszeveszett gyors váltásokkal és bravúrosan összehozott háttérzenékkel föl-alá száguldozó történet másik csomópontja egy olyan mozzanat, amikor megpihenhetünk egy pillanatra. Az orvosnő  és haldokló anyja "történetkockája". A haldokló utolsó perceit lekéső lány kockába zárt tragédiája. Ez az a pillanat, mikor vehetünk egy nagy lélegzetet, és elsírhatjuk magunkat..

Aztán futás tovább. A hirtelen felfedezés, hogy minden pillanat lehet utolsó pillanat ebben a lélekvesztett, gyermekkor nélküli világban, akkor idéződik föl megint, mikor azt hisszük, hogy itt a történet vége. De nem. Mert vége lesz másodszor, harmadszor is. Újra és újra.. Míg kísérteni nem kezd a gondolat, hogy ennek a történetnek mindig vége van. Viszont újra is kezdődik mindig.

A produkció, amely a Schauspielhaus Graz (A) és a Szputnyik Hajózási Társaság (H) közös előadása, a Budapesti Őszi Fesztivál meghívására vendégeskedett a Nemzeti Színházban. Az eggyé olvadt két társulat közös munkája egy napi rutinban összeszokott kompániának is becsületére válna. Hibátlan gépezetként működik a rendkívül összetett koreográfia, s ez a tűpontos szigor pulzáló érzelmeket vált ki az előadás minden pillanatában. Ebben a lüktetésben, a vágtázó világ vad otthontalanságában valahogy otthon érezzük magunkat. Aztán (némileg ellentmondva addigi tapasztalatainknak) egyszer csak tényleg vége van.

Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról
Szerző: Peter Handke; atdolgozta: Bodó Viktor; rend.: Bodó Viktor; dramaturg: Veress Anna (tolmács), Andreas Karlaganis; látvány: Bodó Viktor, Pascal Raich; jelmez: Nagy Fruzsina; zene: Klaus von Heydenaber (zeneszerző), Keresztes Gábor; fény: Christoph Steffen; operatőr: Christian Schütz; kameraasszisztens: Andreas Kolbabek
Szereplők: Fábián Gábor, Gera Marina, Jankovics Péter, Pető Kata, Hay Anna, Koblicska Lőte, Tóth-Simon Ferenc, Jan Thümer, Martina Stilp, Steffi Krautz, Sebastian Reiss, Téby Zita, Sophie Hottinger, Andrea Wenzl, Thomas Frank, Szabó Zoltán
Zenészek:  Klaus von Heydenaber (zongora), Stéphanie Grandpierre (hegedű), Claire Quezel (hegedű), Maria Serafin/Lana Berakovic (cselló)

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Elmaradnak a Billy Elliot előadásai

Tizenöt előadás marad el a két éve futó Billy Elliotból. A közelmúltban kormányközeli oldalról kritizált musicalnek egy ezernyolcszáz férőhelyes színházat kellene megtöltenie gyakran naponta kétszer.
Vizuál

Amit ne hagyjon ki a Múzeumok Éjszakáján

Hasznos tudnivalók és szerkesztőségünk tagjainak tippjei.
Színház

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Zenés színház

Lőrinczy György: Ezen az úton mennék tovább

Az Operettszínház főigazgatója büszke arra, hogy sokszínű intézményt vezethet és újfajta közönséget vonz a színházuk. A kultura.hu-nak adott interjúban azt is bejelentette, újra pályázik a vezetői pozícióra.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Színház rómeó és júlia

Működik a kémia Vecsei H. Miklós és Mészáros Blanka között

Megkezdődtek a Szegedi Szabadtéri Játékok új Shakespeare-bemutatójának, a Rómeó és Júlia próbái Hegedűs D. Géza vezetésével.
Színház kritika

Kapitalista rémuralom és forróvérű balkáni ösztönvilág

Átalakult a TESZT (Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó) válogatási rendszere, ennek következtében talán „közönségbarátabb” lett a programja. De szellemiségéből, merészségéből, izgalmasságából mit sem veszített.
Színház szeged

Izgalmas színházi merítéssel és workshoppal vár augusztusban a THEALTER

Az idén 28. alkalommal jelentkező szegedi fesztivál a független színházak egyik legfontosabb hazai fóruma, amely a hazai és határon túli előadások mellett kritikusműhellyel is várja a színházkedvelőket augusztus 3-11. között.
Színház interjú

„Egyszerre szívbemarkoló és komikus” – Interjú Horváth Csabával

Izgalmas és sűrű időszakot jelent a nyár a Forte Társulat számára: május végén mutatták be Az öngyilkos című fekete komédiát a Szkénében, majd fesztiválszereplés fesztiválszereplést ér. A társulat vezetőjével, Horváth Csaba rendező-koreográfussal beszélgettünk.
Színház óbudai társaskör

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Nyár keretében az Óbudai Társaskör kertje.