Mini Pride az Eötvös10-ben – három kedvenc programunkat ajánljuk a sokszínű kínálatból

A RENT fontos mérföldköve annak, mit és hogyan próbál tematizálni a világszinten Broadway-centrikus musicalkultúra. Születése óta a műfaj által megmutatni kívánt karakterek, helyzetek és problémák kézzelfoghatóbbnak érződnek. Azon vagyunk, hogy próbáljuk kiszélesíteni a hasonlóan közeli perspektívából fogalmazó művek elérhetőségét az itthoni musicalpiacon.

A rendezővel, Lenchés Marcival azt éreztük, hogy ezen ikonikus mű újbóli bemutatásának apropója, olyan mértékű tehetséget integrálhat a produkcióba, amely bőven megágyaz az előadás sikeres piaci forgalmazásának. Különböző ívű pályáink, szakmai létezésünk, beszélgetéseink során számtalanszor szóba került ez az anyag, mely után mindenki szinte sóvárgott, mivel lehetetlennek tűnt az újbóli magyar bemutató. Ez alapján joggal reménykedtünk abban, hogy nem lesz nehéz összeszedni a stábot.

Számtalan példát szolgáltat, akár csak a hazai kulturális paletta is arra, hogy a különböző területeken „selfmade” szemlélettel megszülető produktumok a maguk frissességével, független mivoltukból fakadó kompromisszummentességével milyen óriási hatásfokkal tudnak működni, magukat piaci alapon működtetve, az innovatív formaiság és tartalmi mondanivaló fenntartásának folyamatos szándékával. Ezen szemlélet megjelenítésére az általánosan „felülről vezérelt”, kőszínházi keretek közé szorított magyar musical világban nem találhattunk volna alkalmasabb darabot a RENT-nél.

A RENT című előadás jelenete (Fotó/Forrás: R2 PLAYGROUND)

Kimondottan érdekelt benne az a kérdésfelvetés, hogy

és ezt is várja el tőlünk. De súlyosabb téma is húzódik a háttérben, mégpedig a 90-es évek AIDS-járványa, amely noha mára részben elvesztette a konkrét aktualitását, mégis a darabban ezen keresztül a biztos elmúlás végérvényessége jelenik meg, mint egy történelmi korokon és művészeti irányzatokon átívelő témakör. Különböző „megküzdési stratégiákat” láthatunk a karakterek részéről, a betegség különböző stádiumait, aspektusait megélve, így belelátva az ezzel való folyamatos harc belső mechanizmusaiba.

Ahogy a RENT-ben szereplő karakterek, úgy mi is egy művészközösség mindennapjait éljük – sokan vagyunk, mindenfélék, sokfelől, sokféle habitussal és tehetséggel, viszont az ügyünk közös. A műben bemutatott figurák az autonómia-létbiztonság tengelyen végérvényesen minden esetben az előbbi oldalra pozícionálják magukat. Mi egy léptékét/mértékét tekintve hozzánk képest hatalmas (nagyságrendileg összesen 40 fős stábot foglalkoztató) musical bemutatását vállaltuk a kiskonyhából indulva, függetlenként, a rentábilis piaci működés megteremtésének szándékával, ami egy közel sem a biztos létbiztonsággal kecsegtető vállalás a hasonló, pozitív példák hiányában, viszont szerencsénkre azt kijelenthetem, hogy csodálatos, nagytudású, végtelenül alázatos kollégákkal sodort össze bennünket az élet, ez pedig rengeteget segített és segít a néha megoldhatatlannak tűnő helyzetek átvészelésében.

A fólia-fal egyszerre jelenti a láthatóságot és az eltakartságot. Még nem is létezett a fóliatörvény, amikor az előadás ötlete elkezdett formálódni; bennünk már korábban megszületett az a kép, hogy valamilyen fal mögött, részben láthatatlanul táncoljunk egy duettet. A fólia mint konkrét anyag később kapcsolódott ehhez. Most, hogy a törvény megszűnéséről hallani, nyilván kieshet idővel egy nagyon aktuálpolitikai olvasat – bár jelenleg még ott van a mi előadásunkon az a 18-as karika, amely csak az említett törvény miatt került oda –, de számunkra az előadás sosem kizárólag erről szólt.

és túlmutatnak ezen az felszíni, konkrét politikai olvasaton. A fólia számunkra nem elsősorban az elzártság szimbóluma, inkább annak a furcsaságát hordozza, hogy úgy lehet valaki más, mint a többiek, hogy ez kívülről nem feltétlenül látszik. A melegségnek van egy ilyen kaméleonszerűsége: nem olyan másság, amely első pillantásra felismerhető. Sokszor csak akkor válik láthatóvá, ha az ember beszél róla vagy megéli.

Közben a fólia egyfajta szűrőként is működik. Gyakran azt tapasztaljuk, hogy amint valakiről kiderül, hogy meleg, egy enyhe, de mégis érzékelhető szűrőn keresztül kezdik nézni. Ezek mellett a fóliából készült falnak van egy harmadik jelentése is: az előadásban az átláthatatlan fal helyére egy átlátszó fal kerül, ezzel a gesztussal szeretnénk szimbolikusan is lehetőséget teremteni arra, hogy láthatóvá váljon az, ami amúgy az életben láthatatlanságba van kényszerítve. Ekképp a fólia a megmutatás eszköze is.

Kovács Domokos és Milovits Hanna - Fólia-fal (Fotó/Forrás: Szalontai Zoltán)

Sokszor halljuk, hogy a szexualitás magánügy. Ebben van igazság, hiszen az ember magánélete valóban személyes dolog. De közben azt is érezzük, hogy

Ezért olyan fontos élmény például a Pride. Nem azért, mert az ember mutogatni akarja magát, hanem mert ott, sok más emberrel együtt egyszerre meg lehet tapasztalni, milyen az, amikor nem kell folyamatosan monitorozni önmagunkat, nem kell figyelni minden gesztusra és mondatra.

Az előadásban a mozgás fontos szerepet kap, mert számunkra ez természetes kifejezőeszköz, de nem ez a Fólia-fal elsődleges nyelve, hanem a verbalitás, a saját történeteink. A mozgás a hanganyag értelmezési tartományát tovább tágító vizuális rétegként jelenik meg, mint egy diavetítés képi világa: kíséri és árnyalja azt, amit mesélünk. A történetek kiválasztásánál nem egy-egy konkrét sztori volt a fontos, hanem azok a témák, amelyekről úgy éreztük, hogy beszélnünk kell. Az előadás létrejöttét is a megszólalás vágya teremtette meg: nagyon hiányzott nekünk egy olyan tér, ahol arról lehet beszélni, hogy azok az emberek, akiket a politika megbélyegez, ki- és felhasznál, hogyan élnek valójában a hétköznapokban. Hogy milyen érzés önmagunkat vállalni, milyen örömök és nehézségek vannak jelen az életünkben. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak azok hallják ezeket a történeteket, akik nem érintettek, hanem azok is, akik magukra ismernek bennük. Mert önmagában annak is ereje van, hogy egy színházban nyilvánosan lehet erről beszélni és gondolkodni. Számunkra ez talán a legfontosabb: hogy a melegség ne kizárólag politikai viták és jelszavak között létezzen, hanem visszakerüljön oda, ahová tartozik – az emberek hétköznapi életébe.

A cím elsőre talán nem tűnik egyértelműnek, de számomra egyszerű a jelentése: vannak olyan időszakok az ember életében, amikor olyan, mintha folyamatosan esne. Az előadás két főhőse fölött mintha mindig ott lebegnének azok a klasszikus kis viharfelhők. Egy nehéz élethelyzetben találjuk meg őket, és ez a hangulat végigkíséri a történetet. Van ugyan egy rövid utalás az időjárásra is egy telefonbeszélgetésben – magyarán, hogy az idős hozzátartozóival az ember néha már csak az időjárásról tud beszélni –, de alapvetően inkább egy lelkiállapotot jelöl a cím.

Az előadás kiindulópontja az azonos nemű párok gyermekvállalásának kérdése volt, de nagyon hamar rájöttünk, hogy ez önmagában túl szűk keretet adna.

Arra voltunk kíváncsiak, hogyan működnek az emberi kapcsolatok, hol vannak a határaik és az átjárásaik. Lehet-e valaki egyszerre kolléga és barát? Lehet-e valódi barátság ott, ahol egyoldalú szerelem is jelen van? Alkalmas-e valaki biológiai apának akkor, ha a kapcsolatukban érzelmi szálak is húzódnak? A Nálatok esik? A Mini Pride programjához szerintem azért illeszkedik jól, mert közvetetten reflektál ezekre a kérdésekre. A történetben van egy saját neméhez vonzódó női karakter, aki egy férfit kér fel arra, hogy segítsen neki gyermeket vállalni. Aztán szépen lassan kibomlik a múltjuk, az érzelmi viszonyuk, és az is, hogy mi segíthetné vagy akadályozhatná ezt a tervet. Nem adunk egyértelmű válaszokat, sőt a végkifejletet is nyitva hagyjuk. Még az sem biztos, hogy abból, amit látunk, család lesz-e, és ha igen, mit nevezünk egyáltalán családnak.

Jelenet a Nálatok esik? című előadásból (Fotó/Forrás: THEALTER)

Szobaszínházi előadásról van szó, szó szerint karnyújtásnyira ül a néző. Nappalikban játsszuk, nagyon intim közegben. Az interakció fontos része az estének, de nem úgy, hogy szerepeltetjük vagy kellemetlen helyzetbe hozzuk a közönséget. Inkább klasszikus drámai nyitásokat hagyunk,

Az előadás egyébként nem akar direkt módon érzékenyíteni. Amikor elkezdtünk dolgozni rajta Barna Lillával, eredetileg jóval több magyarázó, ismeretterjesztő rész volt benne főleg arról, milyen akadályokba ütközik valaki Magyarországon, ha mondjuk egy örökbefogadási procedúra kapcsán kiderül, hogy a saját neméhez vonzódik. De ezeket fokozatosan visszanyestük, nekiugrottunk ketten egy túlírt szövegkönyvnek, és lett belőle egy dráma.