Színház

Minőségi szórakoztatás fülledt nyári estékre a Városmajori Szabadtéri Színpadon

2024.05.29. 17:20
Ajánlom
Idén nyáron minden eddiginél változatosabb programmal, az Örkény Színházzal készülő új bemutatóval, a Szemle Plusz versenyprogrammal és újdonságként színészképző iskolák vizsgaelőadásaival várja a nézőket a Városmajori Szabadtéri Színpad.

A nyári évad a Magyarázat mindenre című, számos nemzetközi elismerést begyűjtött magyar filmmel indul június 4-én, a nemzeti összetartozás napján. Reisz Gábor filmje arról beszél, hogy egy két pólusú országban kötelességünk az azonosságainkra koncentrálva elkezdeni végre beszélgetni.

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

Kapcsolódó

„Ebben a helyzetben mindenki veszít” – interjú Reisz Gáborral

„Jó lenne, ha megtanulnánk beszélgetni, és belátnánk végre, hogy valójában nem figyelünk a másikra” – fogalmazott lapunknak Reisz Gábor, akivel legújabb, Magyarázat mindenre című filmjéről beszélgettünk.

A további kínálatban egyaránt szerepelnek színházi és gyerekelőadások, koncertek, táncelőadások, helytörténeti séták és filmvetítések is, illetve új műfajként önálló esteket rendeznek elismert gondolkodókkal, művészekkel. Dr. Csernus Imre és Vámos Miklós mellett Steigervald Krisztián generációkutató vagy Bősze Ádám zenetörténész is látható lesz. Egyszemélyes előadással lép fel Mucsi Zoltán is, Egy életem című életrajzi stand-up estjével, amelyben életének meghatározó pillanatairól és történeteiről mesél.

Hernádi Judit és Kern András kettőse az Orlai Produkció Kalamazoo című előadásában bebizonyítja, hogy az ember sohasem túl öreg ahhoz, hogy fiatal legyen, és persze szerelmes. A 6SZÍN-ből érkezik a Garzonpánik Pálos Hanna és Klem Viktor főszereplésével, amelyben egy olyan szerelmespár történetét láthatjuk, akik összeköltöznek egy garzonba, és még aznap éjjel szakítanak. A gondok akkor kezdődnek, amikor kiderül, hogy eltűnt az ajtó, amin keresztül el lehetne hagyni a lakást. A klasszikus angol vígjátékhagyományt képviseli a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház bohózata, a Ne most, drágám! A színpadon Járai Máté és Nagy Sándor sziporkázik.

GP_5-160554.jpg

Jelenet a Garzonpánik című előadásból (Fotó/Forrás: SzínházTV)

Egy musicalvígjáték is helyet kap a Városmajorban, a Vidám Színpad magyar slágereket felidéző Ments meg, szerelem! című előadása nyolc ember mulatságos és megható találkozása az online térben a pandémia idején. Stahl Judit lányával, Stahl-Bohus Hannával a 6SZÍN produkciójában a rögtönzést, a gasztronómia kultúrtitkait és a hajdani zsidó Budapest történetét gyúrta egy ötletbe: a Flódni című estén az általuk feldobott szituációkra improvizálnak a színészek Novák Péter műsorvezető koordinálásával. Nincs nyár a L’art por l’art nélkül, a Légitársaság című előadásukban a jól bevált személyzet, Dolák-Saly Róbert, Pethő Zsolt, Szászi Móni, valamint Stefanovics Angéla kalauzolják a nézőket a felhőkön át.

Léteznek olyan alapművek, amelyeket érdemes mindig újranézni, mert mindig tudnak újat mondani.

A következő színházak adaptációi kétségkívül ebbe a kategóriába tartoznak: Ibsen Babaházában (Nóra) Görög László és felesége, Czakó Julianna Helmerként és Nóraként elképesztő párost nyújt a Miskolci Nemzeti Színház rendhagyó előadásában, A fösvény pedig Mucsi Zoltán címszereplésével látható a Szolnoki Szigligeti Színházból. A felfedezésre érdemes előadások között említhetik a Loupe Társulat Bármi lehetséges, ha elég erősen gondolsz rá című alkotását, amelyben Sodró Eliza és Rusznák András szívfacsaró játékában azt nézhetjük végig, hogyan birkózik meg egy házaspár egy újszülött gyermek elvesztésével. Az Orlai Produkció Máté Gábor rendezésében mutatta be a Skorpió című tragikomédiát, amely egy látlelet jelenünkről és múltunkról: a 2000 és 2025 között játszódó családtörténetben egy nagyvállalkozó és fiai sorsának prizmáján át érthetjük meg a rendszerváltás máig ható ellentmondásosságát.

Az alkoholhoz fűződő viszonyunkkal nézhettünk szembe a Városmajori Szabadtéri Színpad és az Orlai Produkció tavalyi bemutatójában, a Még egy kört mindenkinek című előadásban, amelyet újra műsorra tűznek. Az Epres Attila, Király Attila, Debreczeni Csaba és Schruff Milán által megformált szereplők azt a tudományos kérdést járják körbe, igaz-e, hogy mindannyian fél ezreléknyi véralkoholhiánnyal születünk? Három csodálatos színésznő, három erős karakterű szerepben látható a Három magas nő című drámában, amelyet az Art-Színtér produkciójaként láthatunk a Városmajorban. Hegyi Barbara, Marjai Virág és Nagy Enikő ifjúságról, szerelemről, házasságról vall Edward Albee Pulitzer-díjas művében.

105872023-06-24-094836.jpg

Jelenet a Még egy kört mindenkinek című előadásból (Fotó/Forrás: Takács Attila / Városmajori Szabadtéri Színpad)

A szabadtéri színház idei saját bemutatója az Örkény Színházzal együtt készül. Az [ESCAPE] A Donkihóte-projekt című, Kovács D. DánielZávada PéterVarga Zsófia trió által frissen jegyzett dráma egy meneküléstörténet, amelyben hősünk – akit Hajduk Károly alakít – kiutat keres magának a valóság gyötrelmei elől, de szenvedélye egyszerre ellenségévé is válik, csak ezúttal azt nem szélmalomnak, hanem videojátéknak, virtuális valóságnak hívják.

Szemle Plusz

Új kísérlet, hogy Szemle Plusz program keretében – amelyben hagyományosan hat vidéki és határon túli nagyszínpadi előadás, illetve hat kamaradarab versenyez egymással – idén ráadásként

hat színiiskola is bemutatkozik egy-egy vizsgaelőadással,

hogy a budapesti közönség megismerkedhessen a következő színészgeneráció tagjaival. Így nyár végi seregszemlén jelen lesz a Színház- és Filmművészeti Egyetem, a kaposvári MATE Rippl-Rónai Művészeti Intézet, a Pesti Magyar Színiakadémia, a Keleti István Művészeti Iskola, a Nemes Nagy Ágnes Színészképzés és a Freeszfe Egyesület.

A Szemle Plusz versenyprogramjában idén olyan különlegességeket hoznak el színpadajikra, mint a Sepsiszentgyörgyről érkező Iráni konferencia című előadás Bocsárdi László rendezésében, amely egy megrendítő spirituális utazás a szabadság, az istenhit, a boldogság témája körül, vagy a marosvásárhelyi Az igazság gyertyái című Székely Csaba-darab, amely a bözödújfalusiak történetén keresztül egy olyan közösségről mesél, ahol mindig is jól megfértek egymással az emberek, kivéve a történelemnek abban a négy évében, amikor a hatalom erőszakkal beleszólt az életükbe. Az előadás rendezője ezúttal Sebestyén Aba, aki a tavalyi Szemle Plusz programunkon a zsűri különdíját érdemelte ki.

Újvidékről is vendégeskedik egy alkotást: a Történt egyszer Újvidéken című dráma egy színház életét mutatja meg kívülről-belülről, a produkciót Urbán András rendezte. A tatabányai Jászai Mari Színház társulata Szikszai Rémusz rendezővel egy feketekomédiával érkezik: a Hóhérok a világ második legismertebb angol hóhérjának dilemmáiról mesél a halálbüntetés eltörlése idején, olyan kérdéseket feszegetve, hogy vajon minden általa kivégzett halálraítélt valóban bűnös volt-e, vagy esetleg volt olyan, akit ártatlanul végzett ki?

Miksolc_Gyevuska_edervera_5472-154136.jpg

A Miskolci Nemzeti Színház Gyévuska című előadásának jelenete (Fotó/Forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

A 2023-as Szemle Plusz program legjobb előadás díját megszerző Miskolci Nemzeti Színház ismét versenybe száll, és Pintér Béla-Darvas Benedek Gyévuska című művével érkezik Budapestre, amelyben az orosz frontra induló Nyolcadik Kinizsi Pál Kerékpáros Lövészezred tagjai búcsúzkodnak szeretteiktől. Egy zenedráma korabeli slágerekkel, empátiával, humorral és nemzeti traumával, Ascher Tamás rendezésében. A Budaörsi Latinovits Színházból Alföldi Róbert főszereplésével a Liliom című előadás látható a Szemle Plusz programjában. Kovalik Balázs ritkán jön haza rendezni, ezért kihagyhatatlan élmény, hogy megnézzük, hogyan szedi darabokra és rakja össze új formában a jól ismert Molnár Ferenc történetet.

Színházban nem kötök kompromisszumot – interjú Kovalik Balázzsal a Liliom kapcsán

Kapcsolódó

Színházban nem kötök kompromisszumot – interjú Kovalik Balázzsal a Liliom kapcsán

Ismét prózai bemutatót láthatott a közönség az elsősorban operai munkáiról ismert, az utóbbi időben inkább külföldön működő rendezőtől: Kovalik Balázs december közepén a Budaörsi Latinovits Színházban állította színre Molnár Ferenc Liliomját.

A kamaraelőadások versenyében ezúttal óriási színészi alakítások, izgalmas társadalmi kérdések, személyes sorsok versengenek egymással.

Így például a MILF című előadás Pető Kata és Rohonyi Barnabás kettősén keresztül egy idősebb nő és egy fiatalabb férfi szerelemének megítéléséről vall. Beleshetnek egy fiú őszinte felnövéstörténetébe is, a Telik egy vizsgaelőadásnak készült önadaptáció, Márfi Márkkal. Sodró Eliza Janikovszky Évát jeleníti meg a Kizárólag az utókor számára című előadásban, Bezerédi Zoltán a teremtéstörténet „cigányos” olvasatát adja elő a Cigány Mózesben, egy fiatal színésznő, Péteri Lilla Cserhalmi György rendezésében mutatkozik meg a Tizenhét hattyúkban, de a gyerekvállalás szép és egyben gyötrelmes témájával is foglalkozunk Pálos Hanna és Vizi Dávid duóján keresztül a Lélegezz című kamaraelőadásban.

Vissza fog ütni, hogy nem hagynak minket megöregedni – beszélgetés Pető Katával

Kapcsolódó

Vissza fog ütni, hogy nem hagynak minket megöregedni – beszélgetés Pető Katával

Pető Kata rendkívül bátor és nagyon őszinte. Miközben beszélgettünk, úgy éreztem, ilyen fokú feltárulkozásban ritkán van részem.

Koncertek, táncelőadások és séták a parkban

Idén nyáron a Carmen+ című, „kettő az egyben” előadást hozza el a Városmajorba a Szegedi Kortárs Balett csapata, ezúttal a Carmen és a Vadak című táncprodukció is látható lesz egy este alatt. A Duda Éva Társulat szintén egy erős nő, Frida Kahlo mexikói festő életét és művészetét dolgozza fel egy látványos alkotásban, ez lesz a Frida, az élet múzsája.

Számos zenés produkció is vendégeskedik a Városmajorban.

A Barabás Lőrinc Quartett Senával, Kiss Tibi és az Aranyakkord, illetve Gubik Petra először jár a Városmajori Szabadtéri Színpadon, míg Horgas Eszter, Halász Judit vagy a Kaláka már visszajáró fellépői lesznek a nyári színpadnak.

barabaslorinc-a38-00111_-154427.jpg

Barabás Lőrinc Quartett (Fotó/Forrás: A38 / Városmajori Szabadtéri Színpad)

Lassan hagyomány, hogy a BudaSteppel való együttműködés keretében 100 év meséi címmel park- és színháztörténeti sétán, majd a programok végén színházi próbán vagy filmvetítésen vehetnek részt az érdeklődők. A sorozatot szeptemberben egy rendhagyó program zárja: az Ács Dániel újságíró által vezetett sétán a XII. kerület múltjának feldolgozatlan, sötét éveiről, a nyilasok rémtetteiről hallhatnak a résztvevők.

Fejléckép: A Miskolci Nemzeti Színház Babaház (Nóra) című előadásának jelenete (fotó/forrás: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Színház

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház

Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

„Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
Színház

 Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.
Vizuál

A kortárs művészetekkel kapcsolatos kérdéseinkre keresi a választ a Ludwig Múzeum új kiállítása

Február 14-én nyílik meg a Ludwig Múzeum új, Gyakran Ismételt Kérdések című módszertani kiállítása, amellyel a céljuk, hogy a látogatók közelebb kerülhessenek a kortárs művészetben tapasztalható tendenciák megértéséhez, befogadásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház hír

Megszűnik a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

Tizennégy évi működés után beszünteti tevékenységét a Vádli Alkalmi Színházi Társulás – jelentette be a Facebook-oldalán Szikszai Rémusz, az alapító-rendező. Előadásaik között olyan nagy sikerű és emlékezetes produkciók voltak, mint az I. Erzsébet, a Caligula helytartója vagy a Kutyaharapás.
Színház hír

Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

„Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
Színház interjú

 Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.
Színház ajánló

A szem nem öregszik – először tartottak felnőttbábfesztivált Veszprémben

Árnyjátékkal a mindennapi szorongásokról, szemgolyókkal az evolúcióról mesélni – mostanra talán tudatosodhatott a hazai nézőkben, hogy a báb műfaja nem csak gyerekeknek szól, a hétvégén az I. Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál is ezt igazolta. Négy előadáson jártunk. Beszámoló.