Színház

Miss Daisy leparkolt a Veres 1 Színház színpadán

2021.09.30. 16:10
Ajánlom
Elkezdődtek a Golden Globe-díjas Miss Daisy sofőrje című film színpadi adaptációjának próbái a Veres 1 Színházban. Dicső Dániel rendezése október 16-tól látható a Jászai Mari-díjas Egri Márta, Kálid Artúr és Pál Tamás főszereplésével.

A történet a ’40-es évek Atlantájába kalauzolja a nézőket, ahol a zsidó származású nyugdíjas tanárnő, Miss Daisy Werthan éli magányos, ám annál aktívabb életét. Az idős nő szentül hiszi, hogy mindent el tud intézni egyedül – így számos balesete után az autóvásárlást is –, és mivel véleményét nem rejti véka alá, nem is siet senki a segítségére. Kivéve Hoke Colburn, aki Boolie Werthan megbízására sofőrként szegődik Daisy mellé.

A kapcsolatuk nem indul zökkenőmentesen, ám az évek során barátsággá alakul.

A Veres 1 Színház produkciója az ellentétek előadása, amelyben az alkotók arra keresik a választ, hogy mi a helyes: ítélkezni vagy elfogadni, elnyomni vagy odafigyelni a másikra, gyűlölni vagy szeretni. Bár a válasz egyszerűnek tűnhet, az események fényében a döntés nem egyértelmű.

A Miss Daisy sofőrje rámutat arra, hogy ha képesek vagyunk kilépni saját előítéleteink fogságából, és nyitni a másik ember felé, akkor rájövünk, hogy a másik talán hasonlóan érez, szeret, fél, örül, vágyakozik, elbukik vagy sikereket ér el, mint mi.

Szereplők:

Daisy Werthan: Egri Márta, Jászai Mari-díjas
Hoke Coleburn: Kálid Artúr
Boolie Werthan, Daisy fia: Pál Tamás

Rendező: Dicső Dániel

Az előadásra jegyek a Veres 1 Színház oldalán válthatók.

Fejléckép: Egri Márta (fotó: Stekovics Gáspár / Wikipédia)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Mit jelent európainak lenni? – interjú Oláh Krisztián zongoraművésszel, a Ludus Europae zeneszerzőjével

Az idei JazzFest Budapest egyik legizgalmasabb programja a Ludus Europae című, huszonhét szereplős darab, amelynek ősbemutatója április 30-án pontban éjfélkor lesz a budapesti Merlin Színházban.
Vizuál

A magyar zenetörténet csillagai is bekerülnek a Zene Háza új, dívákról szóló kiállításába

Marton Éva, Zsédenyi Adrienn Zséda, Rúzsa Magdi, Koncz Zsuzsa és még sok más díva személyes történetét is bemutatja a Magyar Zene Háza május 17-én nyíló, új kiállítása, a Dívák & Ikonok.
Klasszikus

Elisabeth Leonskaja áprilisban ingyenes, nyilvános mesterkurzust tart a Concerto Mesteriskola keretében

Két koncerttel és a zeneszerető közönség számára is ingyenesen látogatható mesterkurzussal érkezik Elisabeth Leonskaja a Concerto Budapesthez ezen a tavaszon.
Klasszikus

Képeslap Itáliából – olasz zeneszerzők művei csendülnek fel a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertjén

Április 18-án a Müpában ad koncertet a MÁV Szimfonikus zenekar, az est során Rossini, Respighi, illetve Paganini műveit hallhatja a közönség. Az együttest Antonello Allemandi dirigálja, közreműködik Kelemen Barnabás. A zenekar a hangverseny részeként köszönti Fodor Ákos nagybőgőművészt. 
Vizuál

KÉP-regény: Teljes KO

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal egy különösen csavaros nap eseményeit idézi fel, amely során ki akarták rúgni munkahelyéről. De vajon mi köze ehhez Kovács „Kokó” Istvánnak?

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Telex: Szexuális zaklatás ügyében folyik vizsgálat az SZFE-n

A lap értesülései szerint az egyetemen belső vizsgálat indult, mivel egy osztályvezető férfitanár meg nem engedhető kommentárokkal illette a diáklányok külsejét, alakját. Cikkünk frissült az SZFE reakciójával!
Színház ajánló

A vég kezdete? – vérbeli házastársi dráma debütál a Rózsavölgyi Szalonban

Új bemutatóval ünnepli alapításának tizenkettedik évfordulóját a Rózsavölgyi Szalon. Kovács Patrícia és Schmied Zoltán főszereplésével, Dicső Dániel rendezésében mutatják be David Eldridge Bármit mondhatsz című darabját április 11-én.
Színház interjú

Nincs ideális pillanat – interjú Horváth Patríciával, a HATAN Társulat alapító tagjával

Horváth Patrícia férjével, Nyári Zoltán operaénekessel közösen két évvel ezelőtt indította el független magánszínházi formációját, a HATAN Társulatot. Az alapító páros női tagjával a színházcsinálás fenséges és kevésbé dicsőséges pillanatairól is beszélgettünk.
Színház hír

Új elnököt választott a Színházi Dolgozók Szakszervezete

A színházi szakmák országosan reprezentatív szakszervezete, az idén 105 éves Színházi Dolgozók Szakszervezete jelentősen megújuláson esett át, miután az április 8-án megtartott tisztújító küldöttgyűlésen megválasztották az új országos ügyvezető elnökséget.
Színház hír

A fiatal színházi generáció is bemutatkozhat a Szemle Plusz fesztiválon

Augusztus 24. és szeptember 13. között rendezik meg a Szemle Plusz programsorozatot, ahol idén először a színészképző iskolák is bemutatkozhatnak egy-egy vizsgaelőadással, hogy a következő generáció tehetségeit is felfedezhesse a budapesti közönség.