Az Esztergomi Várszínház idei évadának központi előadásai, üzenetei misztériumokról, hitről, istentapasztalású, szakrális témájú művekről szólnak, mindamellett, hogy a műsorterv továbbra is széles színházi kínálatot ajánl a közönség több korosztályának, az igényes szórakoztatás jegyében.
Nyitányként Katona Imre Isten komédiása című zenés játékát mutatja be az Esztergomi Várszínház és a Soproni Petőfi Színház Assisi Szent Ferenc életéről, magyarországi ősbemutatóként.
Látható majd Görgey Gábor népszerű komédiája, a Komámasszony, hol a stukker? a TEART Kulturális Egyesület előadásában. A Kék Hold világa címmel a Transzformáció Alapítvány és a Spektrum Színház érkezik közös produkcióval a várszínházba. A Mi volnék nélküled - Jászai Mari emlékezete című monodrámát a Gyulai Várszínház Szilágyi Enikő tolmácsolásában mutatja be. Az Arad Esztergomban című hétvégén az Aradi Kamaraszínház két előadással vendégeskedik a Dunakanyar városában. Bemutatják Tolsztoj Az élő holttest című művét, és Tom Stoppard világhírű darabját, a Rosencrantz és Guildenstern halott címűt. A Várhegyen a speciálisan odatelepült Shakespeare-automatákból meglepetés produkciókat is előadnak a művészek.
A zenés műfaj kedvelőinek ígér pompás estét Koós Réka és a Stúdió11 Ensemble. Két magyar származású francia musicalsztár, Stéphanie Schlesser és Laurent Bán Párizsi éjszakák című estjét a Stéphanie Schlesser Orscestra kíséretével hozzák el Esztergomba. A Magyarock Dalszínház Pécsváradi Zoltán – Vizeli Csaba Állati Story című családi musicalét mutatja be. Különleges élménynek ígérkezik Lombos Pál Swing me Amadeus – Mozart operák máshogyan című darabja a Kúlart Produkciótól. A Swing Ginger Tánccsoport is készül egy nyári fellépéssel, s jön a L'art pour l'art Trió is a Csirkebefőttel, továbbá látható lesz az esztergomi kötődésű Konyicska Renáta zongoraestje is, az „Esztergomból indultam” programsorozatban.
Kortárs táncelőadásként tekinthető meg a szezonban a Rómeó és Júlia Kulcsár Noémi Tellabor feldolgozásában.
Szintén egyedi és különleges lesz Benjamin Britten Noé bárkája című középkori szövegek alapján készült misztérium-opera bemutatója. Berecz András az Isten bolondja című műsorával csatlakozik a misztériumok évadához.
A gyermekeket augusztus elején várja a XXII. Esztergomi Művész Tábor, amely az egyedülálló hagyománnyal bíró bábostábor folytatása. Ennek keretében a legifjabb nézők meseelőadásokat láthatnak: a Magyar Népmese Színháztól a Mátyás király születése napja című mesejátékot, az esztergomi Csillangó Meseműhelytől a Papucsszaggató királykisasszonyokat, Hedry Mária mesedarabját, a Tündér Mírát a Zentai Magyar Kamaraszínház mutatja be a kicsiknek és nagyoknak.
A Bazilika előtti nagyszínpadon zárul majd a misztériumok évada két nagyszabású, látványos produkcióval. Benjamin Britten Noé bárkája című misztérium-operája augusztus 16-án lesz látható. Ezután sztárszereposztással kerül színre az Ég tartja a Földet – Erzsébet, a szerelem szentje című nagyszabású musical Árpád-házi Szent Erzsébetről. Szikora Róbert, Lezsák Sándor és Zsuffa Tünde darabját augusztus 19-én tekinthetik meg a nézők Esztergomban egyedülálló jelmez-és látványvilággal, lélekemelő történelmi időutazásként a Forrás Produkció előadásában, Cseke Péter rendezésében.
Jegyvásárlás:
Belépők online elérhetők itt»»
Személyesen: Chatedrális Tours Utazási Iroda, Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky utca 26., tel.: +36 33/520-260
További információk az Esztergomi Várszínház honlapján és Facebook-oldalán.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Az Esztergomi Várszínház (fotó/forrás: Esztergomi Várszínház)