A legtöbb magyar emberhez hasonlóan a korabeli Angliában sem étkeztek valami egészségesen, azaz nagyon sok húst ettek, zöldséget, gyümölcsöt és tejet viszont alig-alig fogyasztottak. A kor szokása szerint tejet csak a szegények ittak, és a becsületes XVI. századi londoni polgár a vizet is csak főzésre és mosásra használta – a hétköznapok leggyakoribb itala a többféle erősségben főzött ale volt.

A Sok hűhó semmiért 1993-as filmváltozata (Fotó/Forrás: MGM)

A húsok közül a legközkedveltebb a marha volt, olyannyira, hogy a hatalmas igényeket a környékbeli marhatartók nem is tudták kielégíteni, ezért még Walesből is hajtottak teheneket Londonba. A szegények természetesen ezen a téren is hátrányban voltak: nekik, ha jutott is hús, az csak szalonna volt, a legpénztelenebb vidéki parasztok pedig még a borzot és a sündisznót is megették.

A mai magyar szemmel nézve extrémnek tűnő ételeket azonban nem csak a szegények ették:

de Shakespeare és kortársai előételként gyakran ettek énekesmadarakat, például feketerigót vagy pintyet is.

A tenger közelsége miatt a különféle tengeri herkentyűk igen elterjedtek voltak: hihetetlen mennyiségben fogyott a kagyló, amit nyersen, levesbetétként, piték vagy húsok töltelékeként, de pástétomként vagy pörköltnek elkészítve is gyakran vettek magukhoz a kor angoljai.

A kor szokásainak megfelelően Shakespeare-ék sokszor tartottak böjtöt. Elvileg egy évben 156 napon is tilos volt húst enniük, de ezt, a nagyböjtöt leszámítva, nem vették olyan komolyan. Számos kiskaput találtak például ki, amelyek közül a legviccesebb az volt, hogy a szárnyas, a borjú és a vadhús is halnak számított, azaz fogyaszthattak belőlük a hústalan napokon is.

Annyit a Madách Színházban június 9. és július 16. között tartandó Szerelmünk, Shakespeare fesztivál szervezői is megígérnek, hogy böjtölni aztán nem fogunk a programsorozat Reneszánsz romkocsma nevű eseményein, amelyek majdnem minden Szerelmes Shakespeare-előadás után a színház egyik különleges helyszínén, a Tetőteraszon zajlanak majd. További részleteket minderről itt találunk, Shakespeare és a XVI. századi angolok étkezési szokásairól pedig Richard Tames Shakespeare Londonja napi öt garasból című könyvében olvashatunk részletesebben.