Tasnádi István alapvetésként leszögezte, a színházban a traumafeldolgozás nem a pontos történések, hanem inkább a hatás megmutatását jelenti. Szintén fontos állításként hangzott el tőle, hogy a jó múltfeldolgozó előadás történelmi tabuval foglalkozik, és mindenképpen politikai színházzá válik, különben képeskönyvvé válik, tökéletesen érdektelen marad. „Az benne a nagyon nehéz, és rengeteg csapdát rejt, hogy ha heroizálunk, nagyon egynemű emlékműsorrá fajul a dolog, ha pedig ellene megyünk, és mögénézünk vagy más szemszögből nézzük, akkor deheroizálunk, amitől provokatív, tabudöntögető ügy lesz, legalábbis bizonyos emberek számára” – fogalmazott, és azt is hozzátette, közös történelmünk nem egynemű, ahhoz mindenkinek van valamilyen viszonya. Ha a darab állítása a színházban megkövetelt módon markáns és izgalmas, az valakit biztosan sérteni fog, a nimbusszal övezett személyiségek vagy események a kanonizálttól eltérő színrevitelben valakinek biztosan botrányosnak számít. Vannak azonban dolgok, amiket mindenképp el kell kerülni. Tasnádi szerint ilyen az, hogy a nézőpontok komplexitása megjelenjen a színpadon, több szemszöget lássunk, és abban is óvatosságra intett, hogy elemző távolságtartás nélkül, túl közeli eseményre utaljon az előadás, mert akár egyetlen ilyen megjegyzés az egészet leránthatja, más irányba, az egyedi felé viheti.

Szemere Katalin, Lovas Rozi és Kelemen Kristóf (Fotó/Forrás: Éder Vera)

Lovas Rozi elmondta, a Radnóti Színházban játszott, Závada Pál regényéből készült, Mohácsi Istvánnal és Mohácsi Jánossal létrehozott Egy piaci nap kapcsán eredeti dokumentumokat, írásos feljegyzéseket, tanúvallomásokat kaptak a regény mellé. A színésznő, akinek egyébként is igénye van arra, hogy a rendezők, dramaturgok háttéranyagokra vonatkozó ajánlatokkal lássák el, egy fontos további forrást is kiemelt: „Én szorgalmaztam az Antiszemita kiskátét, mert nagyon kíváncsi voltam arra, miből táplálkozik az a gondolatmenet, honnan ered az az érzelmi túlfűtöttség – ami egyébként általánosságban is érdekel –, amikor egyik ember képes ennyire meggyűlölni a tőle egyáltalán nem különböző másik embert. Tanulságos volt, mik azok az okok, történelmi alapok, amiből az uszítás táplálkozik.” A színésznő azt is hozzátette, „ezek az emberek ismerték egymást, barátok voltak, együtt jártak iskolába, együtt nevelték a gyerekeiket, és mégis eljutunk oda, hogy valamiféle történelmi fuvallat elemi gyűlöletet szít köztük. Sokféle szegmense van, de innentől kezdve egyszer csak ez egy emberi történet lesz, nem pedig történelemkönyv, amiben számokat mondunk, adatokat, és jelenségekről beszélünk.”

Kelemen Kristóf és Tasnádi István (Fotó/Forrás: Éder Vera)

Kelemen Kristóf múltfeldolgozó előadásaiban, a Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk-ben és a nemrég bemutatott Megfigyelőkben is töredékesen rendelkezésre álló alapanyagokból dolgozott. Az előbbi esetben, egy 1970-es színművészeti egyetemi vizsgát illetően a különböző visszaemlékezések teljesen másképp írják le az esetet, és az egykori résztvevők radikálisan másra emlékeznek, az ügynökkérdést feldolgozó utóbbinál pedig az anyagok hiányát említette problémaként. Egy megállapításában csatlakozott a Lovas Rozi által is felvetett általánosítás lehetetlenségéhez és a Tasnádi István megemlítette komplexitásigényhez:

Ma csak ebből a helyzetből tudjuk olvasni, miközben nagyon sok személyes motiváció áll a háttérben.”

Érdeklődők a Jó kérdés beszélgetésen (Fotó/Forrás: Éder Vera)

Miközben Tasnádi szerint sem létezik objektív emlékezet, érzékenyen kell hozzányúlni a történelmi tabutémákhoz, és törekedni kell a konszenzusra: „Akkor élünk nyugodtan, ha bizonyos az alapvető dolgokban konszenzusra jutunk, már csak a történelmi is.” Egy néző arra volt kíváncsi, a színház, a film, az irodalom vállalja-e azt, hogy szembemegy történelemtudományi megállapításokkal. „Ha szembemenetelről beszélünk – válaszolt Kelemen Kristóf –, inkább azt mondanám, művészként az az érdekes, ha valamiféle dinamikus viszonyt alakít ki az ember a történelemmel, ha próbál hozzá közel kerülni. A művészetben lehetséges, hogy olyan dolgokat is elképzeljünk, amik nem tudományos formában, hanem emberi történeteken keresztül vannak megfogalmazva.”