Pintér Béla és Társulata: A Démon Gyermekei (Fotó/Forrás: Dusa Gábor)
Az első Pintér Béla-előadásról az ember a beavatottak érzésével távozik, hiszen egy nagyon újszerű és érvényes nyelven szólították meg.
A kiváltságosság-érzet nem véletlen: meglehetősen szűk az a réteg "összmagyar viszonylatban", akinek egyszer is megadatik, vagy egyáltalán eszébe jut, hogy ilyen színházat nézzen.
Többek között az ehhez hasonló, progresszív előadásokhoz szeretné közelebb hozni a középiskolásokat a Szkéné új, Mindenki.ért elnevezésű ifjúsági programja, amely a Rakpart3 elnevezésű programsorozat részét képezi. A Szemerédi Fanni, Hodászi Ádám és Szivák-Tóth Viktor moderátorok által kidolgozott és levezényelt, háromlépcsős program a színház- és drámapedagógiai módszerek ötvözésével személyes élményeket mozgósít, miközben új ismeretekkel gazdagít és a színházolvasáshoz is eszközöket ad. Mindenekelőtt azonban
olyan közösségformáló program, ami a színházfogyasztók rétegét pusztán azáltal igyekszik bővíteni, hogy a különleges formanyelvű előadások kérdésfelvetésein együtt gondolkodik a fiatalokkal.
Ez így nem tűnik különlegesnek, de tegyük fel magunknak a kérdést: mikor töltöttünk több mint öt percet egy színházi élmény feldolgozásával? És mikor történt ugyanez közösségben, ahol esetlegesen egy vita is elindult a darab kapcsán? Ma már ritkán adódik alkalom erre, az meg aztán pláne nem szokványos, hogy ezek az előadásokhoz kapcsolódó foglalkozások ingyen elérhetők bármely középiskolai osztály számára.
Amikor az Attila úti Petőfi Sándor Gimnázium tantermébe érkezünk, A Démon Gyermekei című Pintér Béla-darabhoz kapcsolódó előkészítő foglalkozáson éppen a földre terített papírok fölött csoportosulnak a tizenhét-tizennyolc éves fiatalok. Négy különböző kultúrkörből származó maszk (démon, vasember, kabuki, nevető buddha) segítségével építenek fel családmodelleket; olyanokét, amelyekben mindenki egy démonivá merevedett családtagtól függ. A résztvevők maguk alkotnak olyan viszonyrendszereket, amelyek egy dráma alaphelyzetét felrajzolhatják: az egyikben a démonikus anya folytonos szomorúságával tartja sakkban családtagjait, a másikban a munkájába belefásult és rideg apa a főszereplő, akitől anyagilag függ az egész család, a harmadikban pedig a gyerek a központi figura, akit az elvált szülők saját céljaikra akarnak felhasználni. A tanulók mondatokat adnak a családtagok szájába, amivel megszólítják a központi, démoni szereplőt.
Fontos tehát látni, hogy itt a maszkok – amelyek közül van, ami az előadás témájához is kapcsolódik, hiszen abban kulcsfontosságú dramaturgiai szerephez jut egy japán maszk – a téma érzékeny megközelítését is segítik. A Rakpart3 hangsúlyozottan nem pszichodráma foglalkozás, tehát minden pillanatban ügyelnek arra a foglalkozásvezetők, hogy a saját élményeket, gondolatokat biztonságos játékkeretben fejezhessék ki a résztvevők. Ahogy Szivák-Tóth Viktor meséli:
Nem csinálunk nagyon kemény jeleneteket, amelyeknél hiába tudod, hogy szerepet játszol, fölszakadhat valami traumatikus élmény. Sokszor hatékonyabb, ha eljátszás helyett mondjuk felrajzoljuk, hogy milyen tulajdonságok hiányoznak az adott karakterből.
Mindennek az előadás utáni feldolgozó foglalkozáson lesz valódi tétje. A Pintér Béla és Társulata A Démon Gyermekei című előadása ugyanis a mérgező szülők problémájával foglalkozik, és bár a feszültség oldására maximálisan kihasználja a humor adta lehetőségeket - ráadásul az egészet egy japán környezetbe helyezi, a Nó és a Kabuki színház eszközeivel meséli el - mindvégig a bőrünkön érezzük a téma aktualitását. A darab által felvázolt viszonyrendszerben ráadásul a gyerek karakterek életkorilag nagyon közel vannak a gimnazisták korosztályához. Mindenki dől a röhögéstől, amikor Géza (Quitt László), a hatvanas éveiben járó, kissé pocakos férfi ágyékkötőben sétál be a színpadra, majd szolgamód követi Cseresznyevirág, azaz Zsuzsa, a démoni anya (Pintér Béla) utasításait. Ahogy akkor is, amikor Zsuzsa a legteljesebb szarkazmussal kérdezi dühkitörései láttán kamaszfiát (Roszik Hella): „Elszívtad már az esti jointodat, kisfiam?”.
Ez az a fajta humor, ami találkozik a gimisek élethelyzeteivel, és ami által cinkostársakra találnak a színészekben.
Nem véletlen, hogy a tanulók a feldolgozó foglalkozáson éppen ezeket a pillanatokat emelik ki a legemlékezetesebbekként. Ugyanakkor ott van a drámai végkifejlet.
A befejezés továbbgondolást igényel, és kiváló vitaindítónak ígérkezik a feldolgozó foglalkozáson. A moderátorok azonban nem pusztán a verbalitás eszközeivel közelítenek a megoldáshoz. Inkább megkérik a résztvevőket, hogy állítsák meg a pillanatot, nagyítsák ki a helyzetet, gondolják végig, vajon vissszajön-e a vőlegény, Zoltán, Mónihoz, menyasszonyához, avagy sem. Ezután pedig azt a feladatot adják nekik, hogy fogalmazzák meg a mondatot, ami indokolja a döntésüket. Olyan is van, aki nem akar megszólalni, és inkább passzolja a kérdést. A foglalkozásvezetők pedig nem forszírozzák a válaszadást, hiszen ez nem egy teljesítményorientált program.
Ha valaki szemlélőként szeretne bekapcsolódni ezekbe a játékokba, teljes nyugalommal megteheti. Lehet passzolni.
Én úgy gondolom, ha a résztvevőnek megszületett a mondata, akkor már elértük a célt akkor is, ha azt nem mondja ki” – mondja erről Szemerédi Fanni.
Mindebből látszik, hogy bár A Démon Gyermekei kapcsán akár a nárcisztikus személyiségszerkezetről is lehetett volna előadást tartani, a fókusz itt nem a pszichológiai folyamatok pontos feltárásán van. Sokkal inkább egy olyan értelmezési keret felállításán, amiben az együttgondolkodás, a tér- és eszközhasználat, és adott esetben a szituációba ágyazás van segítségükre az előadás által felvetett témák értelmezésében. Mert persze arra is van példa, amikor egy néhány másodperces jelenetben mutatják meg, mit gondolnak a helyzetről. Mindez pedig már a vitakultúra fejlesztését is szolgálja. Hogy végső soron mi a Rakpart3 egészének célja, azt Hodászi Ádám fogalmazta meg találóan: „Az atomizálódó társadalomban nagyon könnyű elszigetelődni. Pedig ha valaki elmagányosodik, akkor nagyon könnyű a szorongásaira, a félelmeire apellálva valamilyen rossz ideológiával hatni.
Ezért is fontos a közösségépítés, az, hogy egymáshoz odaforduljunk, és akár csak annyit mondjunk, »nekem tetszik Pintér Béla színháza, vagy nem tetszik«. Ez egy nagyon fontos lépés a demokráciához vezető úton.
Egy ilyen foglalkozás tulajdonképpen egy minden ideológiától mentes közösségi lélekerősítés, ami segít abban, hogy az emberek mentális egészsége jobb legyen”.
A Mindeki.ért program keretében A Démon Gyermekei mellett a Nézőművészeti Kft. EztRád című előadásához, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás Caligula helytartója című darabjához, és a Füge-Szkéné Bányavakság című előadásához kapcsolódóan tartanak háromlépcsős színházi beavató programokat középiskolásoknak. Mindez a Szkéné ifjúsági programjának, a Rakpart3-nak csupán egyetlen részprogramja, továbbiakért keresd fel a Szkéné honlapját!
(Az előkészítő foglalkozáson Csabai Kristóf fotózott.)
hírlevél
