Színház

Mit nézzünk? – Szeptemberi színházi premierek

2018.08.28. 11:40
Ajánlom
Indul az új évad, már szeptemberben gazdag kínálattal jelentkeznek a színházak. Összegyűjtöttük a fővárosi színházak bemutatóit.
  • APÁCA SHOW

Szeptember 8. 19:00 – Budapesti Operettszínház

A Westenden és a Broadwayn több mint tíz éve zajos sikerrel futó Apáca Show a szegedi bemutatót követően Budapesten folytatja karrierjét. A zenés darabot a ’90-es évek ikonikus filmvígjátéka ihlette. A diszkó- és souldallamokkal fűszerezett musical főbb szerepeiben Peller Anna / Sári Évi, Molnár Piroska, Janza Kata, Feke Pál és Alföldi Róbert látható, a rendező Szente Vajk. Az előadás októbertől országos turnéra indul.

  • A LÁNY, AKI HOZOTT LÉLEKBŐL DOLGOZOTT

Szeptember 12. 19:00 – Szkéné Színház

Egy nő története. Egy nő lányának a története. Egy nő anyjának története. Egy nő apjának a története. Egy kapcsolat története. Egy másik kapcsolat története. Ha mindkét oldalról elveszünk mindent, akkor marad az X. Háy János az illúziókat veszi el, és amit cserébe ad, az az igazság. A Nézőművészeti Kft., a Szkéné Színház és az Ördögkatlan Produkció ősbemutatóját Háy János a saját, azonos című novellájából írta. A Szabó Máté rendezésében készülő előadásban Mucsi Zoltán, Kovács Krisztián és Moldvai Kiss Andrea látható.

  • BÜSZKESÉG ÉS BALÍTÉLET

Szeptember 14. 19:00 – Centrál Színház

A Centrál Színház előadásában színre lép a bájos és eszes Lizzie, a zord és titokzatos Mr. Darcy, az álmatag Jane, a kenetteljes Mr. Collins, az egymást gyötrő Bennet házaspár, a csacska Kitty és a még csacskább Lydia, továbbá valamennyi rokonuk, barátuk, ismerősük – életre keltőjük pedig mindössze két színész, Balsai Mónika és Schmied Zoltán. Jane Austen művét Ujj Mészáros Károly állítja színpadra.

buszkeseg_fekvo_k-140051.jpg

Büszkeség és balítélet - Balsai Móni, Schmied Zoltán (Fotó/Forrás: Centrál Színház)

  • MARGARIDA ASSZONY

Szeptember 14. 19:00 – Karinthy Színház

Margarida asszony, az új tanárnő biológiaórát tart. Szétszórt, hol riadt, hol erőszakos, perverz, akarnok, szeretetre éhes és komplexusokkal teli, amit pedig kapunk: tömény élettan, kegyetlenül pontos, mégis groteszk tükör, amiben meg kell látnunk önmagunkat. A zseniálisan megírt, humorral teli dráma egy boldogtalan asszony vergődése, amit Roberto Athayde műve alapján Böhm György állít színpadra Balázs Andrea előadásában.

foto_eder_vera_TANCORAK-155448.jpg

Táncórák - Ullmann Mónika és Józan László (Fotó/Forrás: Éder Vera / Rózsavölgyi Szalon)

  • TÁNCÓRÁK

Szeptember 14. 19:30 – Rózsavölgyi Szalon

Senga és Ever szomszédok. Még sosem találkoztak. Mindketten bezárkóztak a saját világukba. Senga élete a tánc, de egy balesetben súlyosan megsérült, az orvosok szerint soha többé nem táncolhat. Ever autista, különös intellektusú, akinek nehézséget jelent kapcsolatba lépni másokkal. Aztán Ever egy napon mégiscsak becsönget Sengához, hogy tanítsa meg táncolni. Mark St. Germain darabját Dicső Dániel rendezi, előadja Ullmann Mónika és Józan László.

  • DORIAN GRAY ARCKÉPE

Szeptember 20. 19:00 – Spirit Színház

A gazdag, gyönyörű és naiv fiatalember, Dorian Gray megszállottja annak a gondolatnak, hogy örökké szép és fiatal maradjon, s ezért akár a lelkét is eladná. Hamarosan Lord Henry Wotton befolyása alá kerül, aki ráébreszti az élet ízeire. Dorian átadja magát az önző és rafinált élvezeteknek, férfiakat és nőket taszít a bűn útjára, majd egyre mélyebbre süllyed. Oscar Wilde regényéből Czeizel Gábor rendez előadást Eszes Szabolcs, Réti Barnabás, Perjés János és Bakonyi Alexa főszereplésével.

  • ROCKSULI

Szeptember 21. 19:00 – Madách Színház

Dewey Finn elfuserált, amatőr rockzenész, akit egy hajszál választ el attól, hogy az élete becsődöljön. Csak a csoda segíthet rajta, ami egy telefonhívás formájában érkezik, és a lompos rocker másnap helyettes tanári állást vállal egy elit magángimnáziumban, ahol felkavarja az állóvizet. Andrew Lloyd Webber legújabb musicaljét Szirtes Tamás rendezi, a főbb szerepekben Borbély Richárd / Serbán Attila / Szemenyei János, Gallusz Nikolett / Krassy Renáta / Mahó Andrea látható.

foto_juhasz_eva_FOLYTASSA_CICERO-155448.jpg

Folytassa, Ciceró! (Fotó/Forrás: Juhász Éva / Pesti Magyar Színház)

  • FOLYTASSA, CICERÓ!

Szeptember 21. 19:00 – Magyar Színház

Cyprien Gaudet, az új igazságügyi miniszter egy véletlen folytán kénytelen Tricointe úr, a kerületi bírósági elnök házában éjszakázni, ahol az elnökné szerepét egy kétes erkölcsű színésznő, Gobette vette át, miután a valódi elnökné a fővárosba utazott. Szerepcserék, véletlenek, minisztériumi érzékiség sok átöltözéssel. Maurice Hennequin és Pierre Veber bohózatát Horváth Illés rendezi, a főbb szerepekben Takács Géza, Végh Péter, Hargitai Petra és Soltész Bözse látható.

  • A HERNER FERIKE FATERJA

Szeptember 21. 19:00 – Pinceszínház

Mi az élet értelme? Erről moralizál a lapátjára támaszkodva három közmunkás az árok partján. Azért dolgoznak, hogy megkapják az állami segélyt. Tulajdonképpen bármelyik vidéki településen járhatnánk ma Magyarországon. Háy János darabjában három generáció tagjai jelennek meg különböző idősíkokban. Vajon ugyanaz a sorsuk? Az előadást Börcsök Enikő rendezi mások mellett Kaszás Gergő, Borbiczki Ferenc és Lázár Balázs szereplésével.

  • CALIGULA HELYTARTÓJA

Szeptember 21. 19:00 – Nemzeti Színház

Mit tehet Petronius, Szíria helytartója, ha Caligula arra kötelezi, hogy a jeruzsálemi zsinagógába a császár szobrát állíttassa be hatalmi szimbólumként? Petronius méltó ellenfélre lel a helyi főpap, Barakiás személyében, aki vitapartnerként lehetetlen morális helyzetbe hozza a rómait: egy nemzetet megsemmisíteni egy szobor miatt? Székely János darabját Szász János rendezte meg Trill Zsolt és Horváth Lajos Ottó főszereplésével. Az előadás a gyulai bemutatót követően érkezik Budapestre.

Trill Zsolt: „Minden előadásra úgy tekintek, mintha bemutató lenne”

Kapcsolódó

Trill Zsolt: „Minden előadásra úgy tekintek, mintha bemutató lenne”

Erős felütéssel kezdődik a Nemzeti Színház új évada: szeptemberben a Caligula helytartójával indul, majd október elején az Álomgyár bemutatójával folytatódik. Mindkét előadásban fontos szerep vár Trill Zsoltra, akivel a sportversenyek és színház összefüggéseiről, évadkezdésről és kritikáról is beszélgettünk.

  • A MEGMENTŐ

Szeptember 22. 19:00 – B32 Galéria

Egy testvérpár, két nővér, akik nem voltak jóban, és korán elszakadtak egymástól, majd más-más országban nőttek fel. Apjuk halálakor találkoznak újra, és visszatekintenek a közös
gyökereikre, valamint arra, hogy miért alakult úgy az életük, ahogy. A Láthatáron Csoport előadását Szabó Veronika rendezi, Kincses Réka történetét Feuer Yvett és Alida Bevk kelti életre.

  • WOYZECK

Szeptember 22. 19:00 – Szkéné Színház

Ebben a világ végén felejtett katonai táborban nincs más feladat, mint amit a Kapitány és a Doktor, egy itt hagyott rendszer fenntartói kitalálnak. Nincsenek falak, így mindenki életébe belelátunk. Ahogy kijárat sincsen, így kilépni sem lehet, csak megszűnni. Marie és Woyzeck számára is ez az egyetlen lehetőség. Georg Büchner művét Hegymegi Máté viszi színre mások mellett Major Erik eh., Tóth Zsófia, Bánki Gergely, Terhes Sándor, Csoma Judit és Nagypál Gábor előadásában.

Színházak Éjszakája

Szeptember 22-én hetedik alkalommal rendezik meg Budapesten az egész napos, évadnyitó színházi örömünnepet, a Színházak Éjszakáját. Idén harmincegy színház csatlakozott az eseményhez, mindenhol változatos programokkal várják az érdeklődőket, akik egy karszalaggal az összes helyszínt végiglátogathatják.

Lesznek nyílt próbák, kulisszajárások, színházi városséták, közönségtalálkozók, interaktív élmények, tánc és zene. Az idei év újdonsága, hogy a nézők jobban megismerhetik az intézmények színházpedagógiai tevékenységét. A szervezők arra kérték a résztvevő színházakat, készüljenek játékos, interaktív, beavató programelemekkel, hogy közös élménnyé, valódi találkozássá váljon a játék.

További információ és karszalag vásárlás ide kattintva lehetséges.

  • ISTVÁN, A KIRÁLY

Szeptember 23. 19:00 – Budapesti Operettszínház

Géza halála után a fia örökölné a hatalmat, de a hagyományokra hivatkozva a nagybátyja, Koppány is tömegeket gyűjt maga köré, hogy megszerezze a hatalmat. István külföldi támogatással megszilárdíthatja a pozícióját, de a véres összecsapás elkerülhetetlen. Szörényi Levente zenéje és Bródy János dalszövegei ezúttal Székely Kriszta rendezésében kelnek újra életre, a főbb szerepekben Kocsis Dénes / Veréb Tamás, Dolhai Attila / Feke Pál, Polyák Lilla / Siménfalvy Ágota látható.

foto_eder_vera_A_VIHAR-155448.jpg

A vihar - Pájer Alma Virág, Fodor Tamás (Fotó/Forrás: Éder Vera / Budapest Bábszínház)

  • A VIHAR

Szeptember 26. 19:00 – Budapest Bábszínház

A vihar Shakespeare legutolsó darabjai közé tartozik. Főszereplője, a bölcs és emberséges varázsló, Prospero hajdan Milánó törvényes hercege volt, ám a testvére elűzte őt a trón közeléből. Lányával, Mirandával egy lakatlan szigeten talál új otthonra. A magányosan töltött idő után azonban végre eljön a lehetőség arra, hogy bosszút álljon, a szigete mellett hajózik el ugyanis a trónbitorló. Szikszai Rémusz rendezésének főbb szerepeiben Fodor Tamás, Pájer Alma Virág, Hannus Zoltán és Blasek Gyöngyi látható.

  • BUNBURY, AVAGY SZILÁRDNAK KELL LENNI

Szeptember 28. 19:00 – Karinthy Színház

Oscar Wilde mára klasszikussá vált komédiájának főhőse kitalált világban lubickol egészen addig, amíg rájön, hogy amit a legfőbb élethazugságának hitt, nem más, mint maga a valóság. Hazudj igazat! Különösen, ha Szilárd néven öltött testet az a hazugság, amivel meg kívántuk téveszteni a környezetünket. Vagy önmagunkat? Karinthy Márton rendezésében Makranczi Zalán, Telekes Péter, Oszvald Marika, Tornyi Ildikó, Braghini Rozina, Murányi Tünde, Kerekes József és Szirtes Balázs látható.

  • A KEGYELMESASSZONY PORTRÉJA

Szeptember 28. 19:00 – Újszínház

Tersánszky Józsi Jenő pergő vígjátékának egyik bonyolítója Olga, a képkereskedő lánya, a másik pedig a kétes múltú, számító Lola. Hogy mi a közös kettőjük érdeklődésében? Természetesen a férfi: a rendkívül tehetséges, de elszegényedett festő. A szerelmi sokszög természetesen számtalan komikus helyzetet szül, ami egyszerre kacagtat és elgondolkodtat. Csiszár Imre rendezésének főbb szerepeit Viczián Ottó, Gregor Bernadett, Lux Ádám és Nemes Wanda alakítja.

  • SECONDHAND

Szeptember 28. 19:00 – Örkény Színház

Szvetlana Alekszijevics fehérorosz írónő az elmúlt évtizedekben keresztül-kasul utazta a Szovjetuniót, majd annak utódállamait, hogy interjúkat készítsen egyszerű emberekkel. Ezek a vallomások eddig soha nem tapasztalt éles fénnyel világítják meg a poszt-szovjet társadalmak traumáit, miközben rendkívül részletgazdag leírását adják az átélt eseményeknek. Bagossy László és Kovács D. Dániel rendezése ezekből az interjúkból válogat, és ugyanolyan kollázs-technikával építkezik, ahogy a könyv is teszi.

  • SIRÁLY

Szeptember 29. 19:00 – Gózon Gyula Kamaraszínház

Vidéki birtokára hazaérkezik a híres színésznő, hogy a nyarat családja körében pihenéssel töltse, a nyár alatt szerelmek szövődnek, de a boldogság tünékeny illúzió. Lehet, hogy ez is komédia? És még egy kérdés: van olyan, hogy az életünk mellet élünk, hisz az életünk maga az életünk, hogy élhetnénk mellette? Csehov drámáját Hajdú László rendezi, a főbb szerepekben Nagyváradi Erzsébet, Kálid Artúr, Szurcsík Ádám és Hermányi Marianna látható.

  • DIE PÄPSTIN (A PÁPANŐ)

Szeptember 29. 19:00 – József Attila Színház

Időszámításunk szerint 814-ben járunk. Egy olyan korban, ahol a nőknek csak egy sorsuk lehet: dolgozni, sok-sok gyereket szülni és fiatalon meghalni. De Johannának, az Ingelheim városában született fiatal nőnek mást diktál a hite. Férfinak adja ki magát, beáll a fuldai bencés rendbe, ám inkognitója hamarosan veszélybe kerül. Az előadást Donna W. Cross regénye nyomán Hargitai Iván rendezi, a főszerepben Csonka Dóra / Török Anna látható.

  • KIVÁLASZTOTTAK

Szeptember 30. 19:00 – Jurányi Ház

Mit tennél, ha egyik napról a másikra eltűnnének a zsidók? Előjel, magyarázat, jó tanács és (persze, mivel zsidók) pénz nélkül marad a világ. Mihez kezdjenek most a neonácik? Kit utáljanak? Mihez kezdjen a Kereskedelmi Világbank? A Gólem Színház kabaréja a zsidókról fog szólni. Vagyis a zsidók hiányáról. Írták: Kiss Judit Ágnes, Maros András, Nényei Pál, Szabó Borbála, a rendező: Borgula András, előadja Egri Márta, Katona László, Sipos Vera és Tasnádi Bence.

Hamarosan érkezik cikkünk második része, a vidéki színházak kínálatával.

Keresse ki az Önnek megfelelő játszási időpontot és vásárolja meg jegyét egyszerűen, a Fidelio programkereső oldalán keresztül!

Kattintson>>>

Vidéki előadások Budapesten

Kapcsolódó

Vidéki előadások Budapesten

A Thália Színház szervezésében a Pesti Magyar Színház épületében rendezik meg idén szeptember 3–9. között a népszerű színházi fesztivált, amelyen hét nap alatt nyolc előadás várja majd a közönséget.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Az emberség kellékei – jótékonysági árverést hirdet a Radnóti Színház

Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá Az emberség kellékei című jótékonysági online aukciót során. A szervező Radnóti Színház sikeres előadásaihoz köthető kellékeit árverezi el. Az aukció március 24–31. között zajlik.
Színház hír

Március 24-én búcsúztatják Csombor Terézt

Februárban elhunyt színművészétől, Csombor Teréztől búcsúzik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Március 24-én, hétfőn a nagyszínház előcsarnokában tartják a megemlékezést, az esemény nyilvános a sajtó és a nagyközönség előtt is.
Színház ajánló

Meghirdette teljes évadát a Pintér Béla és Társulata

A társulat a 2024/2025-ös évadot június 27-én zárja, de addig még számos előadás várja a nézőket, mind az Átriumban, mind pedig a Szkéné Színházban.
Színház interjú

Kazári András: „Még nem találtunk föl a színháznál jobbat”

Kazári András már kamaszként közel került a színházhoz, rajong a szakmájáért a mai napig. Az Újszínház művészét legfrissebb bemutatójuk, A hóhér kötele kapcsán a szerep kihívásairól, egy mesekastélyszerű színházépületről és a TikTok-generációról kérdeztük.