Színház

Modernkori boszorkányüldözés – a Vadászat a Budaörsi Latinovits Színház műsorán

2022.01.31. 15:00
Ajánlom
Érzékeny témát feszeget a Budaörsi Latinovits Színház február végi bemutatója, súlyos vád és önbíráskodás feszül egymásnak, zsigeri düh kontra jogrend. A Pelsőczy Réka rendezte előadás a közösség erejének kétélűségét vizsgálja.

Azt mondják, akik értenek hozzá, hogy korlátozott számú irodalmi alaphelyzet van, akik még jobban értenek hozzá, azt is hozzáteszik, hogy szám szerint huszonegy, bár lehet, hogy összetévesztik egy kártyajátékkal. Mindenesetre akár huszonegy, akár nem huszonegy, az alaphelyzetek egyike az, hogy valakit, jobbára a főszereplőt, hamisan vádolnak meg – és a dráma tétje az, hogy hogyan vakarja ki magát a bajból, már ha sikerül neki egyáltalán.

Egyébként az első nagy hamisvád-történetet négyen is megírták, nevezetesen az evangélisták, Máté, Márk, Lukács, és János.

És követték őket számosan és számtalanul, elvégre kevés jobb dobbantódeszka van a hamis vádnál, ha az emberi lélek legsötétebb ösvényein szottyanna kedvünk futó-, vagy épp lihegve összecsukló versenyt futni önmagunkkal.

Vadaszatolvaso1-095358.jpg

A Vadászat olvasópróbája (Fotó/Forrás: Budaörsi Latinovits Színház)

Ebben a történetben egy emberre, közelebbről meghatározva egy tanáremberre, egy óvóbácsira vadásznak, akit hamisan vádoltak meg, éspedig rendkívül súlyos bűnnel, ha nem a legsúlyosabbal, ha egy tanárról, pláne egy óvóbácsiról van szó: pedofíliával.

Pedofília esetén, mint tudjuk, nincs mese, pedofília esetén érvényét veszti a keresztényi megbocsátás; véget ér a liberális empátia; a jog uralmába vetett hit mint a társadalom egybeforrasztó ereje

(ideértve az ártatlanság vélelmének elvét), stande pityere megszűnik létezni. Pedofília esetén zsigeri düh van, mi lenne más. Ugyanakkor pedofília esetén a vád legfontosabb tanúja, az áldozat, gyerek még…

Vagyis hogy zsiger kontra jogrend, és hogy egyáltalán ellentmondhatnak-e ezek ketten egymásnak.

Ebben a történetben – ahogy szokás: elvégre a felvilágosult és civilizált Európában vagyunk – a dolgok a helyükre kerülnek, a hamis vád megdől, a vádlottat felmentik. Minden rendbe jön tehát, lélegezhetnénk fel;

de a vádakkal együtt el kéne tűnnie a vádaskodóknak is, az eloszló gyanakvással együtt el kéne oszolnia a gyanúnak is, amit embertársaink iránt táplálunk,

ha csak a legkisebb okunk akad rá – vagyis nem lélegezhetünk fel. Sőt, talán eddigre már a kedvünk is elment a fellélegzéstől.

Vadaszatolvaso2-095358.jpg

A Vadászat olvasópróbája (Fotó/Forrás: Budaörsi Latinovits Színház)

Thomas Vinterberg és Tobias Lindholm: Vadászat

Főbb szerepekben: Chován Gábor, Spolarics Andrea, Böröndi Bence, Páder Petra, Mertz Tibor, Takács Zalán, Ilyés Róbert, Kerekes Marci
Rendező: Pelsőczy Réka

Az előadás a Budaörsi Latinovits Színház oldalán.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A Vadászat olvasópróbája (fotó/forrás: Budaörsi Latinovits Színház)

Szent őrületben – a Szentivánéji álom a Budaörsi Latinovits Színház műsorán

Kapcsolódó

Szent őrületben – a Szentivánéji álom a Budaörsi Latinovits Színház műsorán

A Szentivánéji álom egyike Shakespeare legőrültebb darabjainak, ami nem csekélység: Shakespeare és az őrület hosszú, cikkcakkos közös határral rendelkeznek. De, szemben a két őrület-tragédiával, a Macbeth-tel vagy a Lear királlyal, a Szentivánéji vígjáték-őrülete nem halálos, legalábbis látszatra nem az, illetve csak jóval később halunk majd bele, amikor már arra sem emlékszünk, hogy mibe is haltunk bele.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Bodó Viktor a függésről rendez előadást a 6SZÍN-ben

A karakteres színházi munkáiról ismert alkotó legújabb előadása a függőségekkel küzdők önsegítő csoportjainak mintájára készül és igaz történeteken alapul. A csoport című produkciót július 29-én mutatják be.
Színház hír

Kókai Tünde nyerte a Staféta Pályázat Fidelio-díját

Kókai Tündét A Négyszögletű Kerek Erdő Küldetés című rendezéséért díjazta a közönség, a legtöbb szavazatot Fodor Fanni és Török Tímea kapta az Otthon című előadásért. A harmadik helyen Kárpáti Pál végzett a Hogy a barátaim egyszer végighallgassanak című produkcióval.
Színház ajánló

Fekete komédiával indul a nyári szezon a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon

Június 7-én újra megnyílnak a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad kapui. A nyári évadot egy fekete komédiával indítja a szervező Csokonai Színház, amelyet a Zenthe Ferenc Színház visz el Debrecenbe az Országos Színházi Találkozó keretében.
Színház magazin

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Színház hír

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!