Színház

Molnár Piroska Goebbels egykori titkárnőjeként lép színpadra

2020.01.30. 09:20
Ajánlom
Brunhilde Pomsel, Goebbels egykori titkárnőjének visszaemlékezései alapján készül az Orlai Produkciós Iroda legújabb bemutatója a Hatszín Teátrumban, Máté Gábor rendezésében.

Brunhilde Pomsel gyors- és gépíró titkárnőként dolgozott Joseph Goebbels náci propagandaminiszternek. 1933-ban lépett be a Nemzetiszocialista Pártba. Nem elvi meggyőződésből, kizárólag a karrierje érdekében. A deportálásokból semmit sem látott. Nem tudott a koncentrációs tárborokról. Arról sem, hogy a Propagandaminisztérium meghamisítja a híreket. Goebbels szövegeit gépelte ugyan, de érteni nem értette. „Jelentéktelen kis pontnak” látta magát, aki, ha akart volna, akkor sem tudott volna szembeszállni a hatalommal. 

Nem érzi magát bűnösnek.

Az előadás szövegkönyve Brunhilde Pomsel Goebbels titkárnője voltam című könyve alapján készült. Máté Gábor rendezésének főszerepében Molnár Piroska látható, a bemutatót február 1-jén tartják a Hatszín Teátrumban.

A mű alapján Egy német sors címmel 2016-ban dokumentumfilmet forgattak, amelyben a felvétel idején 103 éves Pomsel emlékszik vissza. Harminc órányi anyagból vágták össze, szerepelnek benne archív felvételek és régi propagandafilmek is. A film arra kényszeríti nézőit, hogy feltegyék maguknak a kérdést: ők mit tettek volna a helyében? Feláldoznák minden erkölcsi elvüket a karrierjük érdekében?

Brunhilde Pomsel 2017 január végén hunyt el, 106 esztendős korában Münchenben. Évtizedeken át a német közmédiában dolgozott titkárnőként.

A Hatszín Teátrumban látható előadás szövegkönyve Győri László fordításának felhasználásával készült, Zöldi Gergely munkája. A dramaturg Török Tamara, a díszletet Czigler Balázs, a jelmezt Tóth Hajnalka jegyzi. A produkció a bemutatót követően február 2-án, 3-án, 5-én és 27-én 19.00 órakor, míg február 9-én 15.00 órakor látható a Hatszín Teátrumban.

Fejléckép: Molnár Piroska (fotó: Tokodi Gábor / Orlai Produkciós Iroda)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Angol krimi és dán komédia – évadot hirdetett a tatabányai színház

Az új szezon szerzői a drámairodalom három évszázadának kiemelkedő alakjai, olyan írók, akik katartikus hatást gyakoroltak nézők és olvasók millióira. Dosztojevszkijt és Agatha Christie-t, Hedda Gablert és Liliomot mutat be a Jászai Mari Színház Tatabányán. Társulati tag lett Erdős Lili.
Színház kritika

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Bodrogi Gyula, Szinetár Dóra és Nagy Ervin is fellép a SzíDoSz jótékonysági estjén

Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért. A nagyszabású műsornak június 19-én a Vígszínház ad otthont.
Színház ajánló

Júniusban is Radnóti Színház

Júniusban három utazásra hívja önöket a Radnóti Színház: tartsanak velük a '80-as évek Amerikájába, egy horvátországi esküvőre és egy meg nem nevezett, ám mégis oly ismerős országba, ahol egy választás kellős közepébe csöppenhetnek!
Színház hír

Korodi Janka és Pálffy Tibor kapták idén a Gábor Miklós-díjat

A legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat ebben az évben két sepsiszentgyörgyi színész vehette át: Korodi Janka és Pálffy Tibor, akik Ariel és Prospero szerepét játsszák a Tamási Áron Színház Bodó Viktor rendezte A vihar-előadásában.