Színház

Molnár Piroska új bemutatóra készül

2019.05.31. 16:20
Ajánlom
A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának június 1-jei adásában beszélgetünk a Kései találkozás című előadásról Molnár Piroskával, de vendégünk lesz még Berecz András és Tarjányi Tamás is.

Berecz András Kossuth-díjas mese- és énekmondó Csíkszeredában, a pápa csíksomlyói látogatása alkalmával rendezett programok keretében Isten bolondja címmel tart önálló estet június 1-én, 2-án és 3-án. Elmondja történeteit a Nemzeti Színház Csíksomlyói passió című előadásáról, a Jézus sarkában járó Vándor szerepéről, találkozásokról és kalandokról, a piacon elbábozott evangéliumról, régi búcsúkról, Shakespeare-ről és bölcsekről meg bolondokról, ferences rendi „kollégákról” és az ünnepről. Kétrészes interjúnkban a Kossuth-díjas művészt elsősorban a különleges, improvizáción alapuló produkcióról kérdezzük; a beszélgetés során kiderül az is, hogy mi ma a világ egyik legnagyobb betegsége, illetve hogy vajon mire taníthatja az Isten bolondja a mai generációt.

ariszt2-101338.jpeg

Berecz András: Síp és Lant (Fotó/Forrás: Szentimrey Panna)

A Rózsavölgyi Szalon június 4-én mutatja be Alekszej Nyikolajevics Arbuzov orosz író romantikus vígjátékát, a Kései találkozást Molnár Piroskával és Jordán Tamással. A darabot Morcsányi Géza fordította újra Morcsányi Géza. Sándor Pál rendezésében egy tengerparti gyógyszállóban találkozhatunk a tisztességben megőszült főorvossal és betegével, aki éjszakánként meglepő dolgokat művel: mezítláb mászik az ablakon át, hogy etesse a sirályokat és énekeljen a szanatórium holdfényes kertjében. A főorvos magához rendeli, hogy számon kérje rajta, miért nem tartja be a gyógyintézmény rendjét. A nő és a férfi vitájából lobban lángra a szerelem. A férfi és nő „kései találkozásának” történetét idézi meg a színdarab.

Két közeli az egész – Sándor Pál színházban rendez

Kapcsolódó

Két közeli az egész – Sándor Pál színházban rendez

Bár a II. világháború után játszódik Alekszej Nikolaevich Arbuzov Kései találkozás című darabja, mégis nagyon a mához szól. Sándor Pál a Rózsavölgyi Szalonban rendez, először dolgozik együtt Molnár Piroskával és Jordán Tamással.

A Kései találkozás kapcsán a Kossuth- és Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló Művészt, Molnár Piroskát kérdezzük többek között arról, hogy mi az, ami elsőként megfogta a darabban, amit elragadónak talált benne; melyek azok a jelenetek, ahol a hangjával kell átadnia mindent az idősödő nő életéből, megélt és meg nem élt érzelmeiből úgy, hogy azt a szöveg nem képes kifejezni? Arbuzovot a csehovi vonal képviselőjének tartják: szereplői gyakran a saját univerzumukban élnek. Itt felfedezhető ez jellegzetesség? Az orosz író – szintén Csehovhoz hasonlóan – nagyon mély érzelmeket is megmutat a felszín alatt: a Kései találkozásban ezt mikor érezheti meg a néző: Illetve azt is megtudhatjuk, hogy miért volt fontos újrafordítani a darabot.

_E_L6701_GEx-190248.jpg

Jordán Tamás, Molnár Piroska és Sándor Pál (Fotó/Forrás: Gordon Eszter)

A Crescendo Nyári Akadémia és Fesztivál 16. alkalommal várja a résztvevőket Tokajba. A nemzetközi komolyzenei mesterkurzust és fesztivált idén július 24. és augusztus 5. között rendezik meg. A szólóhangszeres, kamarazenei és énekkurzusok mellett számos más programból választhatnak az ifjú tehetségek, egyebek mellett lesz karvezetés, korrepetíció, operajelenetek, barokk, ifjúsági és improvizációs kurzus is. A kurzusokon tanító mesterek európai és amerikai zenekarok elismert szólistái, zene-, tánc- és képzőművészeti egyetemek tanárai, akik a világ több mint 25 országából érkeznek Tokajba.

Crescendo Nyári Akadémia

Crescendo Nyári Akadémia

A Crescendo Nyári Akadémia kiváló lehetőséget biztosít az elmélyült munkára az előadó-művészet területén, valamint segít a szakmai megmérettetésekre való felkészülésben, mindezt egy versenyszellemtől mentes közegben. Az akadémián a tíz nap alatt a magas színvonalú zenei képzés mellett nagy hangsúlyt kap a diákok mentorálása, ebben coachok, pszichológusok, szakmai kerekasztal-beszélgetések állnak rendelkezésükre. Sok visszatérő diák kedvenc eseménye a Nyári Akadémián, hogy esténként a világ minden tájáról érkező művésznövendékek kis csoportokban gyűlnek össze, és már a pályán lévő tanárokkal beszélgethetnek arról, mik a művészi pálya emberi nehézségei, hogyan lehet és érdemes egymást segítve haladni, nem eltévedni a művészeti pálya útvesztőiben – zenekartól operaházig, Párizstól Berlinen át egészen Tokióig.  A Crescendo Nyári Akadémia és Fesztiválról Tarjányi Tamással, a rendezvény művészeti igazgatójával beszélgetünk többek között arról, hogy mi vonzza ide az amerikai művészeket, és mi hívta létre egykor ezt a mesterkurzust?

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2019. június 2-án, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.

„Aki azért lépi át ajtaja küszöbét, hogy a maga igazát bizonyítsa, könnyen pórul jár”

Kapcsolódó

„Aki azért lépi át ajtaja küszöbét, hogy a maga igazát bizonyítsa, könnyen pórul jár”

Berecz András mesemondó, énekes ezúttal a szövevényes görög mitológia labirintusában és a görög népdalokban keresi az igazságot, test és lélek harmóniáját. Síp és lant - Tisztelet Arisztotelésznek című estje május 26-án látható a Nemzeti Színházban. Interjú.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.