Hosszú hónapok óta a négy fal közé kényszerülsz. Hogyan tartod magad kondícióban a karantén ideje alatt?

Minden héten négyszer vagy ötször megyek bringázni, ilyenkor körülbelül 15-20 kilométert tekerek. Persze, csak ha nem esik az eső, és plusz fokokat mutat a hőmérő. De a „nagy szerelmem” az úszás, amit, sajnos, most a bezárások miatt hanyagolnom kell, és nagyon hiányzik. Ha módom van rá, akkor egy héten háromszor is leúszom a 2000 métert. Ha pedig hidegebbre fordul az idő, akkor sem állok le, szeretek nordic walkingozni.

Molnár Zsuzsanna (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház)

A nyár három hónapos szünetéhez talán „hozzászokik” a színész, de hogy lassan egy éve ne lépjetek színpadra, az beláthatatlanul hosszú időnek tűnik, arról nem is beszélve, hogy a szövegtudás láthatja kárát.

Néha „próbából” felidézek egy-két szerepet, és rá kell jönnöm, hogy van, amikor elakadok. Szerencsére ilyenkor van hova nyúlni, hiszen a kezem ügyében vannak a példányok. Emellett most van idő tanulni, ami edzi a memóriát. Szeptemberben például elkezdtem angolozni.

Hogy haladsz vele?

Néha jól, néha viszont nehezebben. Az én koromban már nem megy minden olyan egyszerűen, mint fiatalon.

Felborult a napi rutinod is?

Nem borult fel, csak átalakult. Sokszor hiányoznak a régi dolgok, a kollégákkal való találkozás.

Milyennek képzeled a visszatérést? Olyan lesz, mint a bicikli: csak ráülsz és mész is?

A bizonytalanság miatt még nem látom az alagút végét. Azt biztosan tudom, hogy szeretném magam beoltatni, de kérdéses, hogy mikorra kerülök sorra. Utána pedig remélhetőleg tényleg úgy lesz ahogy mondod: ráülök arra a bizonyos biciklire, és csak megyek előre. Azt a pillanatot várom a legjobban, amikor felgördül a függöny és úgy mehetek be a színpadra, hogy újra teltház van.

Fejléckép: Molnár Zsuzsanna (fotó: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház)