Színház

Monodráma az 56-os hős költőről

2019.10.21. 15:35
Ajánlom
Gérecz Attila költő, 1956-os hős történetét adja elő október 23-án, a Vígszínház Házi Színpadán Orosz Ákos. Csuja László rendezővel egy olyan pesti srác lélekrajzát vitték színre, akit a hatalom nem tudott megtörni.

Gérecz Attila 1956. november 7-én halt hősi halált a Klauzál tér mellett. A Rákosi-rendszerben politikai okokból bebörtönözték, ekkor kezdett verseket írni. Írásainak legfontosabb erénye, hogy testközelből érezhető, milyen volt a korszakban börtönben lenni.

Orosz Ákos intenzív előadásmódjában ismerhetjük meg 2019. október 23-án, a Vígszínház Házi Színpadán a költő nem mindennapi történetét. A darab központi motívuma Gérecz 1954-es szökése a váci börtönből. Átuszva az áradó Dunát, régi szerelménél keresett menedéket, akinek új kedvese elárulta, így ismét elfogták, és sötétzárkát kapott.

Az előadás első fele a szökés folyamatáról szól, míg második része arról, hogyan küzd meg a börtönben magányosan a kudarccal és árulással. Hogyan képes a börtönben a költészet segítségével életben maradni, s végül eljutni abba a létállapotba, hogy hinni tudjon az életben és a szabadságban.

Gérecz költészetét a Kádár-rendszer elhallgatta, így máig lappang az irodalmi köztudatban. Az október 23-i, nemzeti ünnepi előadás után december 8-án is műsorra tűzi a Vígszínház a produkciót.

Részlet a kritikákból:

"Feketén-fehéren látjuk: ebben az országban voltak, akik nem bírták az elnyomást, a megkötést, akik felálltak, amikor fel kellett, akiket nem érdekelt semmi egészen addig, míg nem érezték, hogy szabadok."

"Orosz Ákos olyan céltudatossággal létezik, olyan finoman tesz különbséget a menekülésből adódó fizikai küzdelem, a versírásból adódó érzelmek és vágyak között, hogy nem tehetjük meg, hogy nem figyelünk rá."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Életműdíjjal ismerték el Szabó István munkásságát Cannes-ban

A filmkritikusok nemzetközi szövetsége (FIPRESCI) életműdíjjal tüntette ki Szabó Istvánt péntek este a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon, az elismerést A napfény íze című filmje restaurált verziójának vetítése előtt vehette át a magyar filmrendező.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Színház ajánló

OFF-programok az OSZT-on: Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós is fellép

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) kulturális kavalkáddal várja a közönséget Szolnokon. OFF-programok is szerepelnek a műsorban, ennek keretében látható lesz Göttinger Pál, Márfi Márk, Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós előadása is.
Színház hír

Bodor Johanna: „Egyre többen csatlakoznak a Magyar Színházi Társasághoz”

Számos új tag belépésével, valamint két korábbi tag visszalépésével immáron a Magyar Színházi Társaság (MSzT) a legszélesebb körű szakmai szerveződésként működik tovább. Bodor Johanna bejelentette: megalapították a független Művészeti Díj Bizottságot.
Színház interjú

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.
Színház hír

Őze Áron kapta idén a szabadtéri színházak Amfiteátrum-díját

Egyhangú döntéssel Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda idén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Az elismerést május 14-én, a Kőszegi Várszínház A bosszú fogadója című ősbemutatója után nyújtotta át Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke.