Színház

Műanyagszegény előadással is készül az idén 70 éves Bábszínház

2019.09.13. 14:15
Ajánlom
Fesztivállal, konferenciasorozattal, bábkiállítással, drámapályázattal ünnepli fennállásának 70. évfordulóját a Budapest Bábszínház, ahol a környezettudatosságra is igyekeznek jobban ráirányítani a figyelmet.

1949. október 8-án nyitotta meg a kapuit a Budapest Bábszínház, Közép-Európa legnagyobb bábszínháza. A jeles évfordulóra időzítve rendezik meg idén október 8. és 17. között a X. BÁBU Fesztivált, amelyre a hazai társulatok mellett a műfaj legnívósabb nemzetközi produkcióit hívták meg.

EDV_1766_-103350.jpg

Meczner János (Fotó/Forrás: Éder Vera / Budapest Bábszínház)

Az évadbejelentő sajtótájékoztatón Meczner János igazgató elmondta: „Nem titkolt célunk, hogy e folyamatosan változó, a határait állandóan feszegető, izgalmas műfaj a szélesebb közönséghez is eljuthasson. Ezért rendezzük meg a X. BÁBU Fesztivált, amelyre a kortárs bábművészet kiemelkedő hazai és külföldi alkotói kaptak meghívást.

Szeretnénk, ha hagyományt teremthetnénk, és a jövőben ez az esemény lenne Budapest nemzetközi bábfesztiválja.

A fesztivál kísérőprogramjaként október 8-án kiállítás nyílik a 70 éves Budapest Bábszínház történetének legszebb bábjaiból. A közönség olyan nemzetközi hírű tervezők munkáit csodálhatja meg, mint Ország Lili, Bródy Vera vagy Koós Iván. A teátrumot korábban 34 évig igazgató Szilágyi Dezső tiszteletére emléktáblát helyeznek el, illetve a fesztivál keretében hirdetik ki a fiatal írók számára kiírt drámapályázat végeredményét is, amelynek célja, hogy új, színvonalas bábszínházi szövegkönyvek megszületését ösztönözzék.

A fesztiválprogramot a Bábszínház idei első bemutatója, a Holdbeli csónakos premier előadása nyitja meg Hoffer Károly rendezésében. Weöres Sándor lírai mesejátékának többféle bábtechnikát felvonultató előadásában találkozik a klasszikus és a kortárs bábművészet, a hagyomány és a progresszió, a múlt és a jövő.

Ez az egyik legösszetettebb és -sokrétűbb színpadi darab, amivel eddig találkoztam

– mondta el a rendező a sajtótájékoztatón. „Rengeteg izgalmas szerzői instrukciót tartalmaz a darab, amik között például olyan, akár a kortárs bábesztétikához is köthető megoldásokat is találunk, mint amikor két bábfigura elalszik, és a lelkük kilép a testükből, hogy beszélgessen egymással. Ezzel jócskán meghaladta a maga korában szokásos gondolkodást a bábokról.”

EDV_1819_-103350.jpg

Hoffer Károly (Fotó/Forrás: Éder Vera / Budapest Bábszínház)

A fesztiválprogramban helyet kapott a Budapest Bábszínház Coraline (rendező: Ascher Tamás), Boribon és Annipanni (rendező: Ellinger Edina) és A vihar (rendező: Szikszai Rémusz) című előadása is, míg a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanulói az Anima című előadásukat adják majd elő.

A Bóbita Bábszínház a Torzonborz, a rabló című előadással érkezik október 16-án, és ugyanezen a napon mutatkozik be Markó-Valentyik Anna az Alaine – Ideje a meghalásnak című szólóelőadásával (KL Színház). A Füge Produkció – Staféta – Trafó Kortárs Művészetek Háza koprodukciójában lesz látható A TÓ, Bercsényi Péter bábművész és Dányi Viktória táncos szereplésével október 17-én.

A X. BÁBU fesztiválra a hazai társulatok mellett a műfaj legnívósabb nemzetközi produkciói kaptak meghívást. Október 10-én a holland Duda Paiva Company egyszemélyes produkcióját, a BLIND-ot láthatják, október 11-én az Egyesült Királyságból érkező Hijinx–Blind Summit Theatre a Meet Fred című történetet állítja színpadra, míg október 12-én a francia Théâtre Sans Toit: CUBiX, október 13-án pedig a görög Hop Signor Puppet Theatre: Giraffe című előadását mutatják be. A program része az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház: Volt egyszer egy című meséje is, melyet október 14-én ad elő a marosvásárhelyi társulat.

EDV_1822_-103348.jpg

Sajtótájékoztató a Budapest Bábszínház nagyszínpadán (Fotó/Forrás: Éder Vera / Budapest Bábszínház)

Konferencia

Mivel a nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulata szintén idén ünnepli fennállásának hetvenedik évfordulóját, velük és a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen valósul meg a Tradíció és innováció. 70 év báb című konferenciasorozat, amely az ünneplő intézmények szemszögéből vizsgálja meg az elmúlt hetven év bábtörténetét és veszi számba a műfaj innovatív lehetőségeit.

További bemutatók

A sajtótájékoztatón az évad többi bemutatójáról is szót ejtett Meczner János igazgató: decemberben Kosztolányi Dezső novelláját, az Esti Kornélt állítja színpadra Szilágyi Bálint. 2020 januárjában láthatja a közönség John Boyne: Szabadesés avagy Barnaby Brocket kalandjai a felhőkön innen és túl című történetét Lázár Helga rendezésében. Februárban Schneider Jankó kezdi meg Václav Čtvrtek: Rumcájsz című meséjének a próbáit a Nagyszínpadon.

EDV_1718_-103351.jpg

Jelenet a Holdbeli csónakosból (Fotó/Forrás: Éder Vera / Budapest Bábszínház)

Markó-Valentyik Anna Rügyek és gyökerek címmel készít bábelőadást a legkisebbeknek áprilisban. Ezzel kapcsolatban a sajtótájékoztatón a rendező elmondta: „Az előadás címe utalás Jane Goodall környezetvédelmi kezdeményezésére, egyben tisztelgés az aktivista munkássága előtt. Szeretnénk mind a legkisebbeket, mind a velük érkező szülőket emlékeztetni, illetve megtanítani arra, hogy szimbiózisban kell éljünk a Földön a természettel, hiszen ettől mi is csak többek lehetünk.” A készülő produkció műanyagszegény lesz, és a tervezés során odafigyelnek rá, hogy a bábok és a díszletelemek lehetőleg újrahasznosított anyagokból készüljenek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Színház ajánló

OFF-programok az OSZT-on: Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós is fellép

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) kulturális kavalkáddal várja a közönséget Szolnokon. OFF-programok is szerepelnek a műsorban, ennek keretében látható lesz Göttinger Pál, Márfi Márk, Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós előadása is.
Színház hír

Bodor Johanna: „Egyre többen csatlakoznak a Magyar Színházi Társasághoz”

Számos új tag belépésével, valamint két korábbi tag visszalépésével immáron a Magyar Színházi Társaság (MSzT) a legszélesebb körű szakmai szerveződésként működik tovább. Bodor Johanna bejelentette: megalapították a független Művészeti Díj Bizottságot.
Színház interjú

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.
Színház hír

Őze Áron kapta idén a szabadtéri színházak Amfiteátrum-díját

Egyhangú döntéssel Őze Áron színművésznek, rendezőnek ítélték oda idén a Szabadtéri Színházak Szövetségének tagjai a Gedeon József Amfiteátrum-díjat. Az elismerést május 14-én, a Kőszegi Várszínház A bosszú fogadója című ősbemutatója után nyújtotta át Pócza Zoltán, a Szövetség elnöke.