- Hogyan jött létre a nemzetközi koprodukció?
- A nemzetközi színházi szövetség, ami színházakat és fesztiválokat is tömörít, minden évben négy-öt produkció létrejöttét támogatja. A Jég és a Frankeinstein-terv sikeréből kiindulva öt fesztivál állt össze, hogy elkészíthessek egy magyar nyelvű előadást. A projekt vezetője, a brüsszeli Kunsten Fesztivál főkurátora, Christophe Slagmuylder vonta be a másik négy partnert. Magyar részről mi vontuk be a Trafót, ami részben a soros EU-elnökségnek és saját kompetenciáinak köszönhetően támogatta az alkotómunkát. Az előadást játszottuk Brüsszelben, a Kunsten Fesztiválon, Bordeaux-ban, Portugáliában az Alcantara Fesztiválon, Essenben a Theater der Welt Fesztiválon és Tallinnban. Ezek voltak a finanszírozó országok. Ezen kívül voltunk még Bécsben, jövőre pedig megyünk Svájcba, Olaszországba, Ausztriába, Lengyelországba és Ausztráliába.
- Hogyan fogadta a külföldi közönség az előadást? Más-más országokban, kultúrákban más-más reakciókkal találkozott?
- A kritika, lekopogom, szerencsére valóban jó volt. A turné során nagyon izgalmas volt megtapasztalni, hogy minden színházi kultúra mennyire más. Északon sokkal inkább az előadás gondolati világára voltak kíváncsiak, Portugáliában a darab zenéje ragadta magával a közönséget, táncoltak és rengeteget nevettek az előadás során. Ők inkább vevők voltak az előadás humorára és iróniájára, mint az északi népek. A magyar fogadtatás valahol az említett két szélsőség között volt. A Nehéz Istennek lenni témája nem könnyű, már-már provokatív téma, ugyanis az emberkereskedelemről, a prostitúcióról, a női szexrabszolgaságról szól. Az előadás már akkor elérte, amit teljesíteni akart, ha fölfogjuk, hogy ez egy létező, napjainkban nagyon is jelen lévő probléma.
- Miért kezdte érdekelni a prostitúció, ahogyan egy német interjúban fogalmazott, a modern rabszolgaság?
- Elképesztő történetek játszódnak le a szemünk előtt, de egyszerűen nem vesszük őket észre. Nyugat-Európában vagy az arab világban teljesen legális, hogy zömmel kelet-európai lányok látják el "hússal a piacot". Számomra fontos és érdekes ennek az emberi jogi oldala, de talán még érdekesebb a művészi vonatkozása abban az értelemben, hogy mi nem a valóságot akarjuk utánozni, hanem egy nagyon banális történetet próbáltunk összerakni belőle. Mindezt sok-sok túlzással, hogy megmutassuk, ez mennyire körbevesz bennünket. Körülbelül félezer oldalnyi kutatási anyagból indultunk ki, amikor elkezdtünk csinálni a darabot. Egészen elképesztő és megrázó történetekkel szembesültünk. A színészek maguk választottak háttértörténetet és karaktert, amelyek nem egy az egyben jelennek meg a karakterekben, hanem csak a motívumok szintjén, mivel nem egy dokumentumszínházat csinálunk.
- És hogyan kapcsolható ehhez a témához a Sztrugackij fivérek azonos című regénye?
- Egyrészt inspiráló volt az a fiktív középkor, amit a regényben egy idegen bolygón ábrázolnak. Másrészt a főhősünk figuráját is a regényből vettük, aki annak a jó rendőrnek az archetípusa, aki a törvényeket semmibe véve elkezd rendet tenni. Ilyen értelemben inkább inspirálta a könyv a darabot, de a szerkezetét tekintve felismerhető benne.
- A darab tele van brutális, naturális jelenetekkel.
Nem szerettünk volna hagyományos realista színházat csinálni, ezért minden ilyen jelenetet kamerán keresztül mutatunk meg. Artikuláltan művért használunk, a filmes vér kifejezés el is hangzik. A sok-sok provokatív és durva jelenet ellenére azt gondolom, hogy rettentő sok irónia és banalitás, ráadásul zene is van a darabban, ami kifejezi, hogy színházban vagyunk, ami valahol mindig egy vásári komédia marad.
hírlevél
