Színház

Műsorváltozás a Zsámbéki Színházi Bázison

2011.07.26. 19:27
Ajánlom
Július 30-án az X-faktor és Csillag születik koncert, a Kutyaszorítóbban című pedig előadás augusztus 18-án marad el.

Programkereső

Legolvasottabb

Színház

Csak röpülnék – beszélgetés Bodnár Erikával

Gyerekként József Attila versei adtak neki hitet. Sírni mindig szégyellt, nevetni csak a főiskolán tanult meg. Legendás művészekkel dolgozott együtt és sohasem elégedett meg azzal, ami már bevált. Új utakat keresve próbált meg röpülni, mindig egyre feljebb, s gondolatban talán most is egyik híres szerepében szárnyal. Bodnár Erika – Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész – már két éve nem lépett színpadra. Megtisztelő, hogy az otthonában beszélgethettünk vele.
Könyv

Elhunyt Kálmán C. György

Vasárnap hajnalban, hatvanhét éves korában elhunyt Kálmán C. György – tudatta a neves egyetemi tanár, irodalomtudós, kritikus, publicista féltestvére
Zenés színház

74 évesen elhunyt Edita Gruberová

A „Szlovák Fülemüle” becenéven is emlegetett, világhírű szoprán énekesnő halálhírét a család közlése alapján müncheni ügynöksége, a Hilbert Artists Management tette közzé.
Klasszikus

Egy legendás tanárra emlékezik a legifjabb generáció a Zeneakadémián

Varga Tibor hegedűművész-tanár emlékének szenteli október 18-i koncertjét a Pannon Filharmonikusok, melyen négy csodagyerek-hegedűművész is közreműködik.
Klasszikus

Még lehet jelentkezni a Hubay Jenő Hegedűversenyre

Október 22-ig várja a húszévesnél fiatalabb közép-európai hegedűművészek jelentkezését a Fesztivál Akadémia által szervezett Hubay Jenő Hegedűverseny

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Hát miért ne legyek makacs? – beszélgetés Schneider Zoltánnal

1991 augusztusa, dúl a Délszláv háború, a berlini fal egy éve már leomlott, repedezik a Szovjetunió. Ezt az idillt robbantja fel a puccskísérlet. Gorbacsovék, elvágva a világtól, saját házuk foglyai. Mi zajlik bent, mi játszódik le legbelül a félelem napjaiban? A Rózsavölgyi Szalon Az elnök szabadsága című előadása kapcsán beszélgettünk a Gorbacsovot alakító Schneider Zoltánnal.
Színház ajánló

Felolvasó képzeletszínház Szamosi Zsófiával

Október 18-án láthatja a közönség a 6SZÍNben Tollár Mónika rendezését, a Janikovszky Éva azonos című regényéből készült A lemez két oldalát. A 2013 óta futó produkcióban ezen az estén Horváth Lili, Elek Ferenc és Simon Kornél partnere Szamosi Zsófia lesz.
Színház interjú

Csak röpülnék – beszélgetés Bodnár Erikával

Gyerekként József Attila versei adtak neki hitet. Sírni mindig szégyellt, nevetni csak a főiskolán tanult meg. Legendás művészekkel dolgozott együtt és sohasem elégedett meg azzal, ami már bevált. Új utakat keresve próbált meg röpülni, mindig egyre feljebb, s gondolatban talán most is egyik híres szerepében szárnyal. Bodnár Erika – Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész – már két éve nem lépett színpadra. Megtisztelő, hogy az otthonában beszélgethettünk vele.
Színház interjú

„…megmaradhatnak az alapértékek, így a szellemiséget intézményesítjük…” – interjú Dr. Kucsera Tamás Gergellyel

Dr. Kucsera Tamás Gergely filozófus, eszmetörténésszel a Magyar Művészeti Akadémia főtitkárával, az MMA levelező tagjával a filozófiáról, az Akadémia feladatairól, céljairól és a pandémia okozta helyzetről beszélgettünk őszi akadémiai székfoglalója apropójából.
Színház játék

Miután a mama bedobta a bombát… – JÁTÉK!

Játsszon a Fidelióval, és legyen az Orlai Produkció vendége a Válaszfalak című előadás október 20-i, kőszínházi bemutatóján a Belvárosi Színházban. Szabó Máté rendezésének főszerepeiben Hernádi Judit és Kern András látható.