A Sziget utcáin a Compagnie Pipototal két forgó, csilingelő, furcsa járgánnyal rombol - az alapító Philippe Geffroy őrült szerkezeteit a társulat artistái működtetik. A Basculoscopia című produkció tulajdonképpen egy zenét, táncot és hangeffekteket ötvöző, 12 majom-feelinges utcaszínház.
Maga a bascoloscope egy tíz méter magas, fémből készült szerkezet: egy monumentális forgó libikóka, amin az artisták testüket és gesztusaikat felhasználva mutatják be az élet körforgását. Az artisták mellett a produkcióban nagy szerep jut a zenészeknek, akiknek hangszerei kifejezetten az előadásra épített szerkezetek, a gépezet részei.
Az 1989-ben alapított francia társulat először lép fel a Szigeten, ahogyan a spanyol Companyia La Tal is: ők a nagyszínpad keverőállása fölött, a koncertek között, az átállás ideje alatt minden este egy órajátékot adnak elő. Az összesen húsz-harminc utcaszínházi program közül a Circo Rum Ba Ba angol cirkuszi társulat ókori olimpikonok bőrébe bújva a történelem első olimpiájára készül, a British Event Theater az Esik című színdarabbal jelentkezik, a Pickled Image pedig hatalmas figurákkal mutatja be a Nem félünk a farkastól! című bábjátékát. Unatkozni nehéz a Szigeten.