Színház

Nadrágember és barátai

2013.04.23. 14:30
Ajánlom
A belga Miet Warlop tárgy-színháza közös nevezőre hozza az installáció-művészetet, a performanszot, az akció-festészetet és a vizuális humort Mystery Magnet című előadásában, mely május 2-án és 3-án lesz látható a Trafóban.

Sétáló hajlabdák, előadott animáció, fejetlenség, trutyi. Képtelen hülyeségek. Arizonai álmodozók. Happy Tree Friends. Fröcskölik a festéket literszám - minden berendező réme. A két éve a Trafóban bemutatott Springville hibrid háziállatai közül a nadrágember megint feltűnik, és hozza új barátait.

Miet Warlop vizuális művész, színházi háttérrel. Egyszerre több műfajban alkot: mozgó szobrait, élőképeit, autonóm szerkezeteit a színházi dramaturgia megújítására használja.

Ha elődöket, kapcsolódási pontokat akarunk találni, nyugodtan fordulhatunk a kortárs animációhoz, de ugyanolyan nyugalommal megnevezhetjük a kortárs színházművészet állócsillagait: Romeo Castelluccit és Robert Wilsont is. Ahogy pedig szürreális figuráival horrorba oltja a fantasyt (és viszont), az akár Dalít és Buñuelt is idézi.

A Mystery Magnet olyan világot teremt, amelyben a szomorúságból humor fakad, a prózaiságból varázslat születik, a félelem pedig izgalommá szelídül. A képzelőerő hatalom. Az előadás szereplői (köztük Warlop) teljesen eltűnnek a ruhák, parókák, kosztümök mögött/alatt. Warlopnak a színház (majdhogynem) kiállítóterem. A pillanatképekből összerakott előadás festékből, habból, füstből, átmeneti anyagokból formálódik egésszé, majd le is bomlik a szemünk előtt. Érzéki és szubjektív világ és élmény tárul elénk, önfeledt és felelőtlen. Mi nézők meg csak nézzünk és hagyjuk, hogy a képek visszanézzenek ránk.

Az előadás május 2-án és 3-án látható a Trafóban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Emilia Pérez – megnéztük a 13 Oscarra jelölt botrányfilmet

Összességében érthetőnek tűnik, miért jutott el Jacques Audiard új rendezése tizenhárom Oscar-jelölésig, azt azonban már túlzásnak tartanánk, ha a legfontosabb kategóriákban diadalmaskodna is – ezt ugyanis több más produkció is jobban megérdemelné.
Könyv

Közös sorozattal jelentkezik Nyáry Krisztián és Bősze Ádám

A magyar széppróza napján, Jókai Mór születésének kétszázadik évfordulóján mutatják be az Óbudai Társaskör második jubileumi produkcióját Jókai sétány 200 címmel. Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész új sorozata február 18-án debütál.
Plusz

Hegyet hágék, lőtőt lépék – tíz éve hunyt el Erdélyi Zsuzsanna

Erdélyi Zsuzsanna Kossuth-díjas néprajztudós, a nemzet művésze tíz évvel ezelőtt, 2015. február 13-án hunyt el Budapesten. Tanítványai, szellemi örökösei nem felejtik.
Klasszikus

Bayreuthban is koncertezik a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar

Az együttes ausztriai és bajorországi turnéra indul Mahler 4. szimfóniájával a tél végén, míg júliusban a német zenei központban játsszák a Mendelsshon testvérek műveit.
Vizuál

Vasárnap zár a Magyar Nemzeti Galéria biedermeier-kiállítása

Február 16-ig láthatja a közönség a Biedermeier mindennapok. Művészet és polgárosodás a 19. századi Magyarországon (1815-1867) című tárlatot a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállítás egyedülálló módon ad átfogó képet a biedermeier nevével fémjelzett korszak művészetéről, mely Valentin-napon páros kedvezménnyel tekinthető meg.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

A fura, az általában jó

Február 13-án került sor a Rózsavölgyi Szalon legújabb előadásának bemutatójára: Hárs Anna Mákfagyi című darabját Dicső Dániel állította színpadra. Játssza Jeney Luca és Kálid Artúr, fontos szerep jut még egy fagyitérképnek.
Színház hír

Megszűnik a Vádli Alkalmi Színházi Társulás

Tizennégy évi működés után beszünteti tevékenységét a Vádli Alkalmi Színházi Társulás – jelentette be a Facebook-oldalán Szikszai Rémusz, az alapító-rendező. Előadásaik között olyan nagy sikerű és emlékezetes produkciók voltak, mint az I. Erzsébet, a Caligula helytartója vagy a Kutyaharapás.
Színház hír

Színházigazgatók közleménye: „Minden esetben tiszteletben tartjuk a fenntartó döntését”

„Elfogadhatatlan kollégáink felelősségteljes döntésének megkérdőjelezése” – közös nyilatkozatot adott ki több színházigazgató, melyben kiállnak azok mellett a munkatársaik mellett, akik a közelmúlt igazgatói pályázatainál bírálóként, javaslattevőként tevékenykedtek.
Színház interjú

 Vizi Dávid: „Vannak esték, amikor nem én követem a nézőket, hanem ők engem”

Bár fiatalon azt gondolta, színésznek lenni sokkal egyszerűbb, mégsem bánja, hogy ezt a hivatást választotta – Vizi Dáviddal, a Katona József Színház színészével a zenés színházról, saját hangja megtalálásáról, a Karsai Dániellel való találkozásról és a közösségi médiáról beszélgetettünk.
Színház ajánló

A szem nem öregszik – először tartottak felnőttbábfesztivált Veszprémben

Árnyjátékkal a mindennapi szorongásokról, szemgolyókkal az evolúcióról mesélni – mostanra talán tudatosodhatott a hazai nézőkben, hogy a báb műfaja nem csak gyerekeknek szól, a hétvégén az I. Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál is ezt igazolta. Négy előadáson jártunk. Beszámoló.