Színház

„Nagy előny, hogy mi egy összeszokott páros vagyunk" - Hegedűs Zoltán a Jövőre, veled, itt 2 című előadásról

2021.11.05. 11:05
Ajánlom
Hegedűs Zoltán Jászai Mari-díjas színésszel, a vidéki színházak szerepéről, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban eltöltött éveiről, valamint a Pesti Vigadóban november 8-án látható Jövőre, veled, itt 2 színdarab kapcsán beszélgettünk.

A Debreceni Református Kollégiumban érettségizett, testvére Hegedűs Béla református esperes, püspök helyettes volt. Hogy jut eszébe egy református családban nevelkedett ifjúnak, hogy a szigorúbb elveket valló vallásos világtól egy ennyire távol eső, szabad szakmát válasszon?

A színház varázsa már általános iskolás koromban megérintett. A családunknak akkoriban bérlete volt a Kecskeméti Katona József Színházba. Abban az időben Ruszt József volt a főrendező és olyan nagynevű színészekkel dolgozott együtt, mint Gábor Miklós, vagy Andorai Péter. A Debreceni Református Kollégiumban Nagy Mihályné Erika néni volt a magyartanárom és sok vers- és prózamondó versenyre küldött. Középiskolai diákokként lehetőségünk nyílt arra is, hogy a debreceni kamaraszínházba és a nagyszínházba színházi bérletünk legyen.

Rendkívül érdekelt ez a színházi világ, a színház légköre, az előadások érzelmi töltete olyan hatással volt rám, ami meghatározta pályaválasztásomat.

Egyszer megláttam az utcán egy plakátot, amin az Alföld Ifjúsági Színpad reklámozta magát. Elmentem hozzájuk és megkérdeztem hogyan lehetne ide bekerülni. Thuróczy Gyuri bácsi vezette ezt a gyermekszínjátszó társulatot, melynek a próbái szerda és péntek esténként 6 órától 10 óráig tartottak. A református gimnázium szigorú szabályai miatt, meg kellett keressem az iskola akkori igazgatóhelyettesét, hogy engedélyezze a kollégiumon kívüli késői kimaradást. Nagyon megszerettem ezt a színjátszókört, melynek két évig voltam a tagja.

261-104802.jpg

Hegedűs Zoltán (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

A gimnázium után felvételiztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ami első próbálkozásra nem sikerült. Kállai Feri bácsi volt akkor a vizsga elnöke, aki azt tanácsolta, hogy dolgozzak még egy évet színháznál és jövőre próbálkozzam újból. Így hát, mivel Tiszakécskéről származom, a közeli Kecskeméti Színház Stúdiójába jártam egy évet, majd ismét felvételiztem és a Kerényi Imre - Huszti Péter osztályba kerültem. Kiváló tanáraim voltak: Hegedűs Géza, Gáti József, Versényi Ida, Szabó István, Bálint András, Sőtér Magda stb.

A Színház- és Filmművészeti Főiskola után Szegeden, Győrben, majd végül 1997-től a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban dolgozik jelenleg is. Mi vonzotta a vidéki színházak felé?

Az utolsó két évben tanárom volt Ruszt József. Amikor diplomáztam, őt Szegedre hívták főrendezőnek és az évfolyamunkból hét diáknak felajánlotta, hogy csatlakozzanak hozzá, mert a Szegedi Nemzeti Színház társulatát fiatalítani szerette volna. Én is az általa hívott végzős diákok között voltam, így kerültem Szegedre. Nagyon jó kis csapat alakult ki. Tulajdonképpen azért is mentem elsősorban vidékre, mert hívtak és nagyon fontos volt az, hogy Ruszt József hívott, akivel a főiskolán is szerettem együtt dolgozni.

Ön szerint mi a vidéki színházak szerepe ma? Megyei jogú városban működő színházként, a megyére milyen mértékben van hatásuk és felelősségük?

Szerintem a vidéki színházaknál a népszínház jelleg az előremutató, hiszen mindenfajta műfajt kell játszani a bérletrendszer következtében. Míg a fővárosi színházakban három-négy bemutató van egy évadban, addig nálunk tizenhárom színdarab, majd miután lementek a bérletes előadások, utána sajnos akármilyen sikeres is volt egy darab, azt levesszük a repertoárból és a következő évadban másik tizenhárom előadással készülünk. Ezek magukba foglalnak a mesedarabtól kezdve a musicalen, a vígjátékon, a drámán keresztül az operettig, szinte mindent. Most már hogy Nemzeti Színház vagyunk, operát és balettet is játszunk.

Míg Budapesten lehet egy színház rétegszínház, amelyik csak zenés műfajt, vagy kabarét ad a nézőknek, itt vidéken több réteg igényeit kell figyelembe venni, ráadásul nem csak egy város, hanem egy egész megye, vagy körzet igényeit is.

A mi esetünkben, Pest, Csongrád és Szolnok megyéből is járnak hozzánk bérletes nézők.

Az ország más területein élőket is biztosan érdeklik a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban futó színdarabok. Van-e arra lehetőség, hogy az előadásokkal „turnézzanak"? Szoktak -e együttműködni fővárosi, vagy más vidéki színházakkal?

A színház vezetősége arra törekszik, hogy minél több fesztiválon ott legyünk. Idén Fertőrákoson, Szarvason és Szigligeten voltunk. Egyébként a Thália Színházban is szokott lenni színházi fesztivál és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, amikor csak teheti, részt vesz rajta. Az idei évadzárón Cseke Péter igazgató úr közölte velem és feleségemmel, Danyi Judittal – akivel együtt játszunk a Jövőre, veled, itt 2 című darabban –, hogy mi fogjuk képviselni a Kecskeméti Színházat a Szarvasi Vízi Színház programjában, mert az eredetileg tervezett darab betegség miatt nem kivitelezhető. Egy kicsit megijedtünk, mert a darabunk egy stúdióelőadás és addig csak 60 fős nézőközönségnek játszottuk, a Vízi Színház pedig 1200 férőhelyes. Nagy örömünkre annyira jól fogadta a közönség a darabot, hogy a feleségem meg is kapta a legjobb női főszereplőnek járó díjat, amelyet a XI. Magyar Teátrum Nyári Fesztivál díjátadó gáláján vehetett át.

resize-105714.jpg

Hegedűs Zoltán és Danyi Judit a Jövőre, veled, itt 2 című előadásban (Fotó/Forrás: Pesti Vigadó)

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban eltöltött 23 év alatt, melyek voltak a legmeghatározóbb szerepei?

Tulajdonképpen mindegyik egy-egy feladat, kihívás a számomra. Ami furcsa és váratlan helyzet elé állított, az Katona József Bánk Bán című darabjában, maga Bánk Bán megformálása volt, mert én nem vagyok egy hős alkat. Nagyon szerettem a kétszereplős darabokat, amelyeket szintén a feleségemmel együtt játszottunk: Liselotte és a május, vagy A háború, hármasban című műveket, de ugyanígy a Jövőre Veled itt előadásokat is. Továbbá számos olyan karaktert, figurát játszottam például: Dandin Györgyöt, Gyuri pincért, Amphitryont, dr. Béres Józsefet, Churchillt stb., amelyekre jó szívvel emlékszem vissza. Közel 130 szerepet játszottam és mindegyiket szerettem.

A Pesti Vigadó színpadán a Szó-Szín-Játék sorozat részeként, november 8-án lesz látható a Szerednyey Béla által rendezett Jövőre, veled, itt 2 előadás, amelyben a feleségével, Danyi Judittal játszik. A sors fintora, hogy az előadásban is egy szerelmespárt kell alakítaniuk. Mennyire segítette, vagy éppen nehezítette ez a próbafolyamatokat?

Ilyen darabok esetében nagy előny, hogy mi egy összeszokott páros vagyunk, a 26 évnyi házasságunk következtében is. Mivel nálunk ilyen sok bemutató van, egy-egy darabra nagyon kevés idő jut felkészülni. A Jövőre, veled, itt 2 előadásnál a próbafolyamatokra is csak szűk négy hét állt rendelkezésünkre, a mű pedig nyolcvan oldal. Mikor ilyen rövid idő alatt kell szövegezni, próbálni, és a rendezői instrukciókat fogadni, ahhoz nagyon fontos, hogy összeszokottak legyünk, hisz vannak a darabban olyan intimebb helyzetek, ahol mondjuk egy másik kollégával nem biztos, hogy egyik percről a másikra dűlőre tudunk jutni. Ebben az esetben hatalmas előny az, hogy házasok vagyunk és ismerjük egymás mozdulatait, reakcióit és ha esetleg valami zavar támad, tudunk egymásnak segíteni.

Mik a jövőbeni tervek? A Jövőre, veled itt 2 előadáson kívül, milyen darabokban lesz még látható az őszi évadban?

Ami biztos, hogy a Georg Büchner: Leonce és Léna, Ray Cooney: 1x3 néha 4, Agathe Christie: Pókháló, Wilder: A mi kis városunk, Petőfi Sándor: Tigris és hiéna című darabokban fogok játszani az idei évadban.

PROGRAMAJÁNLÓ

SZÓ • SZÍN • JÁTÉK

Bernard Slade: Jövőre, veled, itt 2

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház előadása

Helyszín: Pesti Vigadó

Időpont: 2021. november 8. 19:30

Az interjút Nagy Márta Zsuzsa készítette.

Fejléckép: Danyi Judit és Hegedűs Zoltán a Jövőre, veled, itt 2 című előadásban (forrás: Pesti Vigadó)

Támogatott tartalom.

Pesti Vigadó

A Pesti Vigadó minden korban a társasági élet központi helyszíneként működött.

Otthonául szolgált Strauss, Liszt, Erkel, Wagner, Bartók, Dohnányi koncertjeinek, a Pesti Műegylet által szervezett első hazai kiállításnak, az első népképviseleti országgyűlésnek ugyanúgy, mint Bleriot XI-es repülőgépe bemutatásának vagy az aktuális korszak legnépszerűbb báljainak.

2014 óta az épület fenntartását és üzemeltetését a Magyar Művészeti Akadémia, mint tulajdonos megbízásából a Pesti Vigadó Nonprofit Kft. biztosítja, amelynek célja továbbra is fenntartani, és megőrizni a közönség számára e kulturális sokféleséget és a magas művészeti színvonalat.

Az elmúlt években megvalósult rendezvények minősége és a látogatottsági adatok azt bizonyítják, hogy sikerült ismét a magyarországi kulturális és turisztikai életben korábban méltán elfoglalt pozíciójába visszahelyezni a Főváros szívében található Pesti Vigadót!

Legolvasottabb

Klasszikus

Bach és a létezés szakrális matematikája

Milyen zeneeszmény vezette Johann Sebastian Bachot odáig, hogy saját és Isten nevét egyetlen ütemben rejtse el a kottában? A lipcsei zeneszerzőt gyakran emeljük a legmagasabb piedesztálra, miközben merőben máshogy gondolkodott a zenéről, mint ahogy mi tesszük. Nem öncélú önkifejezésnek tartotta, hanem egy magasabb igazság keresésének.
Vizuál

5 érdekesség az új Woody Allen-filmről

A 86 éves örökifjú Woody Allen újra elbűvölő filmet készített. A filmtörténeti hommage-nak és keserédes vígjátéknak is egyaránt kiváló filmje, a Rifkin fesztiválja az év vége egyik legjobb moziélményének ígérkezik.
Zenés színház

Régi-új mesék – Beszélgetés Székely Krisztával

A Hoffmann meséinek van terjedelmes mennyiségű hiteles kézirata, kritikai kiadása, de nincs definitív verziója. Fodor Géza „ismeretlen remekmű”-nek nevezte Offenbach befejezetlenül maradt operáját, amelyre – szintén Fodort idézve – önmagában nem, csak interpretációtörténetileg tekinthetünk. Ezt a történetet írja tovább az Opera előadása, amelyet Székely Kriszta rendez.
Zenés színház

Polyák Lilla 20 év után távozik a Madách Színházból

A színésznő a hírt Facebook-oldalán jelentette be, köszönetet mondva a színház dolgozóinak az eddigi közös munkáért.
Színház

Wunderlich Józsefet két hétre felfüggesztette a Vígszínház

Ahogyan beszámoltunk róla, Wunderlich József a múlt héten többször is nyilvános Facebook-posztban kritizálta a Vígszínház vezetőségét, bírálta a Covid-ellenes intézkedéseket, illetve egy kolléganőjével szembeni bánásmódot. A színház belső vizsgálat lefolytatása mellett döntött.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház portré

„Az operettek a szüleim, a musicalek pedig a férjeim” – 90 éve született Galambos Erzsi

Balerinának készült, az operettek és musicalek koronázatlan királynője lett. Már gyerekkorában megtalálták a kisebb szerepek, később pedig olyan színészlegendákkal lépett színpadra, mint Somlay Artúr, Básti Lajos, Latabár Kálmán vagy Honthy Hanna. 1931. december 5-én született Galambos Erzsi.
Színház hír

Wunderlich Józsefet két hétre felfüggesztette a Vígszínház

Ahogyan beszámoltunk róla, Wunderlich József a múlt héten többször is nyilvános Facebook-posztban kritizálta a Vígszínház vezetőségét, bírálta a Covid-ellenes intézkedéseket, illetve egy kolléganőjével szembeni bánásmódot. A színház belső vizsgálat lefolytatása mellett döntött.
Színház hír

Van remény – IX. Újszövetség Maraton a Vörösmarty Színházban

Idén – egy év kihagyás után – a székesfehérvári Vörösmarty Színház ismét megrendezte az adventi időszak immár hagyományosnak mondható kezdőeseményét, az Újszövetség Maratont. A négy evangéliumból gondosan összefésült szövegrészek olvasásával idézték meg a fehérváriak Jézus életét.
Színház hír

„Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok” – kötet jelent meg Venczel Veráról

November 30-án, a budaörsi PostArtban mutatták be Siklós Endre kötetét, A színpad örök játékosát, amely a közelmúltban elhunyt Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész Venczel Vera életébe és munkásságába enged betekintést. A családias hangulatú könyvbemutatón tisztelői és pályatársai emlékeztek a színésznőre.
Színház gyász

A Farkasréti Temetőben helyezik végső nyugalomra Csűrös Karolát

Búcsúztatása december 7-én lesz a temető Makovecz ravatalozójában – tudatta a Madách Színház.