Színház

Nagy József is pályázik a FESZ elnökségére

2012.10.17. 16:59
Ajánlom
A Trafó frissen kinevezett igazgatója, Nagy József, október 15-én kezdeményezte felvételét a Független Előadó-művészeti Szövetség (FESZ) tagjai közé.

A világhírű táncos, koreográfus a kérelemmel egy időben közös pályázatot nyújtott be a szervezet által meghirdetett elnökségi tisztségre, egy csapatban Gulyás Mártonnal a Krétakörből, Kulcsár Viktóriával, a FÜGE elnökével és Zubek Adriennel a Stúdió K-ból.

A Szinhaz.hu értesülései szerint Nagy belépésével deklarálni kívánja kötődését a magyarországi független alkotókhoz, akikkel mindig is szoros művészeti, esztétikai közösséget őrzött, míg az elnökségi kandidálással kapcsolatrendszerét és évtizedes tapasztalatait igyekszik hasznosítani ugyanezen alkotói szféra támogatásának érdekében.

A Kulcsár Viktória elnöki vezetésével pályázó négyes által megfogalmazott modernizációs program a klasszikus érdekvédelmi elemeken túlmenően egy sor innovatív kezdeményezéssel kívánja szolgálni a kortárs nemzeti előadó-művészet ügyét. A FESZ jövőbeni elnökségéről a tagság az esedékes közgyűlésen fog döntést hozni, a beérkező pályázatok ismeretében.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Színház

A zenés előadások és a vígjátékok jegyében hirdetett évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Shakespeare szerzőként és témaként is felkerül a szegedi repertoárra, de Puccini, Donizetti, Lehár Ferenc, Kleist és Szabó Maga is szerepel a 2023-24-es szegedi évad alkotói között.
Klasszikus

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Történelmi példaadás – Heiner Goebbels együttműködésekről, saját „politikájáról”, meglepetésekről és butaságokról

A német zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a 10. Színházi Olimpián.
Színház hír

Miért pont kivi? – elindultak a Kőszegi Várszínház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójának próbái

Laetitia Colombani francia szerző darabját Őze Áron rendezésében mutatják be a nyár folyamán Kőszegen. Az előadásban színpadra lép Schneider Zoltán, Takács Katalin, Varga Ádám és Kiss Anna Gizella.
Színház ajánló

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Színház hír

Kapunyitási pániktól jogvédelmen át a „píszíségig” – jön a harmadik FREESZEMLE

Több mint ötven programmal, köztük kerekasztal-beszélgetésekkel, közéleti vitákkal és Csányi Vilmos előadásával érkezik a Freeszfe Egyesület fesztiválja június 1. és 4. között.
Színház hír

A zenés előadások és a vígjátékok jegyében hirdetett évadot a Szegedi Nemzeti Színház

Shakespeare szerzőként és témaként is felkerül a szegedi repertoárra, de Puccini, Donizetti, Lehár Ferenc, Kleist és Szabó Maga is szerepel a 2023-24-es szegedi évad alkotói között.