Színház

Nagy-Kálózy Eszter főszereplésével készül a Dorottya, a Gózon Gyula Kamaraszínház új bemutatója

2023.11.21. 12:00
Ajánlom
Idén ünnepli alapításának 25. évfordulóját a Gózon Gyula Kamaraszínház. Negyedszázados történelmüket egy igazán szórakoztatónak ígérkező, minden szempontból nagyszabású előadással ünneplik: Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című komédiáját mutatják be november 24-én, Deres Péter átiratában, Hajdú László rendezésében.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Szinte napra pontosan huszonöt évaddal első előadásuk, Füst Milán Máli néni című komédiájának premierje után idén ugyanazon a helyszínen, a hajdani „Dózsában”, a mai Vigyázó Sándor Művelődési Központban ismét vidám előadást mutat be a Gózon Gyula Kamaraszínház. Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című komédiája a magyar irodalom állócsillaga, igazi költői bravúr, huncut, kócos remekmű, elementáris komédia.

A címszerepet Nagy-Kálózy Eszter alakítja, partnerei Trokán Péter, Nagyváradi Erzsébet, Hermányi Mariann, Varga Ádám, Illés Dániel, Tűzkő Sándor, Martin Márta, Szoták Andrea, Nagy Enikő, Pásztor Edina, Mosolygó Sára, Varró Hanga Júlia, Mucsi Kristóf, Jánosi Dávid és Janik László, az előadást Hajdú László rendezi.

Dorottyaszinlap-122120.jpg

A Dorottya című előadás színlapja (Fotó/Forrás: Gózon Gyula Kamaraszínház)

„Tehetségesen és hittel kell játszani – osztotta meg lapunkkal korábbi interjúnkban Szabó Ágnes, a Gózon Gyula Kamaraszínház alapító igazgatója. – Komolyan és felelősen csinálni. Ott vagy napi tizenkét órát. Akkor, amikor a művész megérkezik, és akkor is, amikor elmegy. Megköszönöd az előadást, kimész a nézőtérre, nekik is megköszönöd, hogy itt voltak. Köszöngetsz a lépcsőn feljövőknek, hogy csókolom, Rózsika néni, mert húsz éve van bérlete. Neked kell komolyan venned, és akkor a többiek is így tesznek.” A kezdetek kapcsán elmondta: „Az első bemutatónk 1999-ben volt, Árkosi Árpád rendezte Füst Milán Máli néni című darabját, Molnár Piroskával a főszerepben, de játszott még benne Nagy-Kálózy Eszter, Körtvélyessy Zsolt, Győri Emil, Csarnóy Zsuzsi és Kuna Károly is.

Azzal a premierrel letettük a garast.”

A most készülő bemutató érdekessége, hogy szereposztásban több ponton is visszaköszön a Gózon nyitóelőadása: Nagy-Kálózy Eszter és Pásztor Edina is játszottak annak idején a Máli néniben, míg az azóta sajnos már az égi színpadon játszó Mucsi Sándort fia, Mucsi Kristóf helyettesíti a mostani előadásban. A Máli néninek helyet adó „Dózsa” akkori, közismert és sokak által tisztelt, szeretett igazgatónője, Orosz Márta volt. A Dorottya egyik szerepében az ő a színművészeti pályát választó unokáját, Varró Hanga Júliát láthajtuk.

További információ és jegyvásárlás ide kattintva!

Az előadás november 24-én és 25-én 19.00 órától látható a Vigyázó Sándor Művelődési Központban.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: A Dorottya című előadás jelenete (forrás: Gózon Gyula Kamaraszínház)

Én letettem a magam kis garasát – beszélgetés Szabó Ágnessel

Kapcsolódó

Én letettem a magam kis garasát – beszélgetés Szabó Ágnessel

Egy baráti szalonnázáson hangzott el a szándék, majd azt követően született meg egy levél, aminek a címe ez volt: „Mert kell egy színház” – mondhatni, ebből nőtte ki magát a jövőre huszonöt éves Gózon Gyula Kamaraszínház. A teátrum megalakulásának történetéről beszélgettünk Szabó Ágnessel, a teátrum alapító igazgatójával.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Kísértethajó életnagyságban – A bolygó hollandi Szentmargitbányán

Első alkalommal adták elő Wagner valamely művét a Szentmargitbányai Kőfejtőben, A bolygó hollandi azonban nem csupán igazolta a választást, hanem az utóbbi évek egyik legjobban sikerült produkciója lett. A július 9-i premieren jártunk.
Klasszikus

Kamarazenei gyöngyszemek festői környezetben – jön a 28. Haydn Fesztivál Pápán

A Budapesti Vonósok minden évben megrendezett eseményén megcsodálhatjuk a pápai Esterházy-kastély történelmi jelentőségű épületét, valamint a klasszikus és a népzene határvidékére is elkalandozhatunk, neves vendégek hangversenyein.
Vizuál

Sötét és világos harca Barcsay Jenő festészetében

A Magyar Képzőművészeti Egyetem rendezésében július 16-án megnyílik a Tökéletes egyensúly – Barcsay Jenő életműve új megvilágításban című tárlat. Az évfordulóra jelent meg Sturcz János Barcsay című könyve is, amely a sötét és világos harcát követi végig az életművön.
Klasszikus

Nyolc nap, huszonhét zeneszerző – jön a hetedik MiraTone Fesztivál

Augusztus 24. és 31. között újra jön a MiraTone Fesztivál és Akadémia. A rendezvény immár kétszer is megkapta az EFFE Label minősítést, amelyet az Európai Fesztiválok Szövetsége ítél oda a kontinens legkiemelkedőbb művészeti fesztiváljainak.
Színház

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Az SZFE hallgatói mutatkoztak be az Avignoni Fesztiválon

A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves színészhallgatói nagy sikerrel mutatták be vizsgaelőadásukat az Avignoni Fesztiválon. A produkció OFF-programként szerepelt a nemzetközi, kortárs színházi seregszemlén.
Színház hír

Az Apertúra kapja a Színházi Kritikusok Céhének Jövő díját

A Színházi Kritikusok Céhe 2022-ben alapította meg a Jövő díjat. Az elismerést a társadalmi folyamatok alakításán innovatív színházi gondolkodással, elkötelezetten dolgozó alkotók kaphatják meg. Idén a Jövő díjat az Apertúra érdemelte ki.
Színház hír

Harmincötödször is Szegeden találkoznak a függetlenek – itt a THEALTER programja!

Július 26. és augusztus 2. között rendezik meg a 35. THEALTER színházi fesztivált Szegeden. A nyolcnapos rendezvény hét helyszínén lesz többek között inkluzív táncelőadás, vitaszínház, koncertszínház, monodráma és bábelőadás is.
Színház hír

„Ez a díj örök kőszegivé tett” – Balázs Andrea nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

A Hollósi Frigyes-díjat a Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította, a színház fennállásának 40. évfordulóján: annak a színművésznek adják át, akinek a Kőszegi Várszínház nagyszínpadi bemutatójában nyújtott alakítása a leginkább tetszett a közönségnek.
Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.