- Mit jelent egy magyar színész számára orosz drámában játszani? Beszélhetünk valamifajta egyedi világlátásról, amely megjelenik ezekben a történetekben?
- Azt gondolom, nagy kitüntetés egy színész életében, ha ilyen drámákban játszhat, de sajnos ritkán adatik meg ez a feladat, mivel a színházak kevésszer tűzhetnek ki orosz klasszikusokat. Ezért aztán mindig kuriózumnak számít, ha Tolsztojt, Csehovot vagy Dosztojevszkijt játszanak magyar színpadokon.
- A Bárka Színházban bemutatott Tolsztoj-regény átirata Volodimir Klimenko munkája. Mi jellemzi az általa készített színpadi változatot?
- Különleges látásmóddal szemlélte a történetet, és azokat a pontokat emelte ki a regényből, amelyek számára valamiért fontosak voltak. Különböző kommentárokat fűzött ezekhez, és beleszőtt olyan színház- vagy filmesztétikai szövegeket is, amelyekkel megpróbált másképp megmutatni egy-egy jelenetet. Nagyon érdekes, szokatlan világa lett az előadásnak: létrejött egy olyan szürreális kép, amely kezdetben valóságosnak tűnik, majd egyszer csak megváltozik, álomszerű lesz. Ettől az előadás stílus szempontjából eklektikusnak mondható.
- A rendezőre, Troickijre jellemző, hogy izgalmas újításokkal lép elő, de emellett az orosz színházi hagyományokat is követi. A mostani munka során ez hol mutatkozott meg?
- Egyrészt a folyamatos zenehasználatban, amellyel hol megerősít, hol ellenpontoz egy jelenetet, másrészt a látványvilágban, a hangulatteremtés céljából alkalmazott megoldásokban. Erősen jellemzi az előadást az expresszivitás, amelyet a színészi játékkal is próbált erősíteni. Hosszú időn keresztül csak ültünk egy asztalnál, és anélkül a kényszer nélkül olvastuk a jeleneteket - egyfajta nyugalmi állapotban -, hogy bármit mutatnunk kéne a szerepből. Hagytuk, hogy magától mutatkozzon meg egy karakter vagy jelenet lényege.
- Az előadás alatt kivetítőn kimerevítve láthatunk közeli képeket, mely aprólékosan kidolgozott színészi játéknak adhat teret.
- Igen, bár kívülről nagyon keveset láttuk a végeredményt, mivel csak a próbaszakasz végén készült el a technika, ezért nehéz megállapítani, hogy ez valóban működik-e. Nem tudom, hogy a néző mennyire tud kétfelé figyelni: az arcokat, a tekinteteket a kivetítőn, és közben a játékot is, az egész jelenetet, de mindenképpen érdekes lehet, hogy egyrészt megkapja az egésznek a hangulatát, másrészt, ha egy-egy kitartott reakcióra kíváncsit, azt is láthatja.
- A játékot belengő álomszerű atmoszférát a zene is erősíti. Ön is játszik az előadásban, erre milyen gyakran adódik lehetősége színpadon?
- Mindig nagy öröm, amikor játszhatok, és nem ez az első előadás, amelyben fuvolázom. Ebben a produkcióban konkrét dallamfoszlányokat is játszunk, illetve bizonyos hangulatokat erősítenünk fel a zenével. A zenésztársaim, akik komolyzenészek, segítenek nekem és irányítanak, hogy milyen hangulatot teremtsünk meg a zenével. Ezen kívül magam is improvizálhatok, de azért ahhoz nagy bátorság kell, hogy egyedül elindítsak egy dallamot, úgyhogy többnyire csak követem őket, ami szintén nagyon izgalmas. Mindannyian végigcsinálták velünk a próbafolyamatot, ezért mindig hallottam, hogy mit kér tőlük a rendező. Fantasztikusan ügyesen, mély empátiával születtek meg a zenék, jó volt látni, hogy együtt éltek a produkcióval.
- Mekkora nehézséget okoz a különböző szerepek váltogatása egyazon előadáson belül?
- Szeretem az ilyenfajta színházat, és nem ez az első eset, amikor így játszom. Ez közösségi színház, amikor az ember díszit is, szerepet is játszik, aládolgozik vagy alázenél egy-egy jelenetnek. Szerintem minden színházi alkotónak fontos egy ilyet végigcsinálni. Aki nem találkozott még hasonlóval, az biztos furcsán szemléli, akár színészként, akár nézőként, de én már többször benne voltam ilyenben, és mindig fontos része volt az életemnek.
- Dolly szerepében is láthatjuk az előadásban. Mi az ő története?
- Amit elkapunk Dollyból, az csak egy foszlány, de tulajdonképpen benne van az ő életének a nagy tragédiája: egy monológ a fájdalomról, a kiüresedésről és a kapaszkodók hiányáról, arról, hogyan lehet túlélni azt, amikor az embert cserbenhagyják, és teljesen talajtalanná válik, hogyan semmisül meg Dolly a házasságában, mikor rájön, hogy rá valójában nincs szükség és hogyan lehet tovább létezni. Ez egy folyamat az ő életében, és a darab végére eljut oda, hogy elfogadja, hogy az élet ilyen. Ezeket a szerepeket Anna szempontjából kell néznünk, és azt gondolom, hogy ez nagyon fontos üzenettel bír számára. Dollynak ez a sorsa, és Annának azzal kell szembesülnie, hogy ez egy másfajta élet és másfajta sors.
- Anna szerepe izgatta színészként?
- Izgalmas és érdekes szerepnek gondolom, de én korban már túl vagyok rajta, ezért nem kell azon vívódnom, hogy milyen lenne, ha én játszanám. Anna egy különös és nagyon vitatott alakja az irodalomnak. Az én édesanyám például soha nem tudta elfogadni, vagy megérteni Anna döntését, és emiatt ellenszenvvel bír iránta. Én ezzel szemben próbálom megérteni, mi lehet Anna alakja mögött, és a különböző női korszakaimban mindig mást találtam meg benne. Nem tehetjük le egyértelműen a voksunkat mellette, vagy ellene, hanem folyamatosan fejtegetnünk kell őt.
- Vendégművészként van jelen a Bárkában. Volt olyan színész, akivel korábban már találkozott színpadon?
- Két emberrel játszottam már azok közül, akik szerepelnek az előadásban, de valamilyen szinten mindenkit ismertem vagy még a főiskoláról, vagy mert láttam színpadon. Régóta vagyok már szabadúszó, benne van az életemben, hogy egyszer csak belecsöppenek egy új társulatba, ahol meg kell állnom a helyemet, és meg kell tanulnom a többi embert. Nekem, aki nem vagyok annyira kommunikatív lény az életben, ez mindig izgalmas kihívás, és nagyon szeretem, mert sok mindent meg lehet tudni az emberekről a próbák során. Valójában abból ismerjük meg az embereket, ahogy a munkához hozzáállnak.