- Mi a véleményed a Nemzeti Színház körüli incidensről, aminek következtében visszavonták az előadás bemutatóját a Müpában?

- Mint civil embernek, akit a politikai élet bármikor megkeserít, azt tudom mondani erre, hogy dolgozni kell, és ezt is tettük.

- A sors fintora, mondhatni abszurditása, hogy a darab témája egybecseng egyfajta nemzeti érzülettel, nevezetesen Észak-Erdély 1940-es visszacsatolásával.

- Szerintem, ha nincsenek ezek a harcok a Magyar ünnep bemutatása körül, akkor az előadás akár egy "sima történelemórának" is minősülhetne. A sok más forrás mellett parlamenti felszólalásokból, újságcikkekből, a fajvédelmi törvényekből született, tehát nagyon tárgyilagos is és pontos is.

- Mindeközben úgy tűnik, hogy a mai közhangulat nélkülözi az objektivitást.

- Nem igazán tetsző objektíven szembesülni a történelmünkkel. A Závada-drámának számomra az egyik legfőbb olvasata, hogy van az 1940-es alapidő és mellette a jövő 1947-ig. Tehát amit mi már tudunk a történelemből, azt ma már tudnunk kell. Kell, hogy tudjuk, hogy ezeknek a dolgoknak mi a végeredménye: könyvégetés, gyűlölet, háború - és hogy az életben maradásért el kell árulnunk egymást. A jelen sok helyen hasonlít a színdarabra.

- Ami jó is lehet abból a szempontból, hogy a színháznak mindenkor reflektálnia kell a mára.

- Tizennyolc évesen kerültem be a kaposvári Csiky Gergely Színházba, amit ellenzékinek tartottak, holott csak "szabadon" gondolkodott. Most pedig oda térünk vissza, ahonnan elindultam. Ötven éves vagyok és ugyanazt érzem. Akármennyi rosszat mondanak a színházi szakmáról, ha nagyon fontos dolgokról van szó, a szakma mindig összezár és tudja, hogy miért érdemes harcolni. Hiszem, hogy ez most is így van. Mindig azt az egy mondatát emlegetik Alföldinek, hogy "én nem tudom, hogy milyen a Nemzeti Színház...", a többit már nem hallják meg. Ő azt tudja "csak", hogy milyen a színház, amit közhelyesen szólva a jelen művészetének neveznek.

- Beszéljünk kicsit a Magyar ünnep Weiner Jankájáról. Miben ismersz magadra benne?

- Szarkasztikus, reflexióit eleinte még humorba ágyazza, később pedig harcol és számon kéri barátain, szerelmein, testvérén, hogy mit miért tesznek. Aztán pedig 1947-ben megvédi rokonait, szerelmeit, testvérét. Nem lehet, hogy a politika olyan mértékben tudjon beleszólni az emberek életébe, hogy ne törődjenek szeretteikkel. "Ezer szállal vagyunk egymáshoz kötve". Én pontosan úgy gondolkodom, mint Weiner Janka. Aki egy nagypolgári, kikeresztelkedett, igen művelt zsidóasszony szép külsővel, és még énekel is. Számomra ez komoly kihívást jelentett.

- Nagyon egyértelműen vagy színész, gyakran hangoztatod, hogy nem érzed magad annak, hanem egy embernek, aki a színházban dolgozik.

- Ezt a mai napig így gondolom. Amikor tizenévesen azt mondtam, hogy színésznő leszek, annyi minden volt a fejemben, ami szeretnék lenni. A színészetben nagyon lenyűgözött, hogy bármi lehetek, később megkapott az, hogy milyen jól bele lehet bújni, el lehet menekülni egy csomó minden elől, miközben mindent ki lehet adni magadból a színpadon.

- Egyfajta megtisztulás élménnyel jár ez?

- Igen. Mindig szeretem nulláról elkezdeni a szerepről való gondolkodást. Bár a nyitottság egyfajta bizonytalansággal is jár. Másrészt pedig nagyon izgulós és maximalista vagyok.

- Negyvenhét évesen óriási fordulatot jelentett, hogy a Nemzeti Színház tagja lettél súgó, segédszínész, szabadúszó színész előélettel.

- Valóban messziről indultam. Amikor az Új Színházban dolgoztam Alföldi Róberttel a Három nővérben és a Rómeó és Júliában, majd a Nyugalom című filmjében, nagyon megszerettem azt, ahogy gondolkodik. Amikor a Nemzetibe hívott, mégis felmerült bennem, hogy "Úristen, van itt nekem helyem?". Jó fél év eltelt, amíg megszoktam, hogy a Nemzeti Színházba járok be, és ott is úgy kell dolgozni, mint Kaposvárott, a Stúdió "K"-ban, a Krétakörben, a Radnóti Színházban vagy az Új Színházban.

- Olyan típus vagy, akit időről- időre felfedeznek. A mozivásznon Gothár Péter A Részleg című filmjével, a színházban legutóbb Botho Strauss A parkjával kerültél úgymond fizikai-lelki mélyvízbe.

- Olyan filmszerep, mint A részlegben, kevés színésznek adatik meg. Mégis tíz évvel később, Zsigmond Dezső Hetedíziglen című filmjében nyújtott alakításomért kaptam meg a legjobb női főszereplő díját. Most fejeztük be Az ajtó című filmet Szabó Magda regénye nyomán, amit Szabó István rendez. Amikor felhívott, szinte elájultam a boldogságtól, hogy az ő filmjében részt vehetek. Bizonyos karaktereket állítólag biztonsággal tudok. De én is meglepődöm, amikor egy másféle ember bőrében is jól érzem magam. A parkban szűnt meg bennem a "Duna- parti színházas" görcsöm. Annyira le kellett vetkőzni az összes művészi, emberi, biológiai gátlást, hogy valahol ott szakadt át bennem az, hogy "Úristen, hol is vagyok". Ott vagyok és dolgozom, mint a veszedelem - és boldog vagyok.