Színház

Nagyobb szerep juthat a nőknek

2014.09.24. 14:45
Ajánlom
A vezető angol színházak megállapodtak arról, hogy változtatnak programjaikon, munkahelyi szokásaikon biztosítandó a nemi egyenlőséget a színházi szakmában.

A kezdeményezéshez csatlakozott többek között a londoni Almeida, a Tricycle és a Young Vic színház, valamint a Royal Shakespeare Company (RSC) és a leedsi West Yorkshire Playhouse is - olvasható a BBC honlapján. A színházak egyebek között kötelezik magukat arra, hogy műsoraikban kiegyenlítik a nők és férfiak arányát. A Sheffield Theatres reményei szerint céljukat egy éven belül elérik. Daniel Evans művészeti igazgató elmondta: "nemcsak a puszta számokról van szó, hanem a nőkre osztott szerepek terjedelméről és súlyáról is".

Lucy Kerbel, a kezdeményezést elindító Tonic Theatre igazgatója optimizmusának adott hangot. Úgy vélte: a program, amelyhez tizenegy színház és színtársulat vezetője csatlakozott, "valódi és hosszú távú változáshoz vezet". A Tonic Theatre adatai szerint a művészeti tanács révén állami támogatásban részesülő 179 brit színház csak 37 százalékában nő a művészeti vezető. Azokat az intézményeket, amelyek több mint félmillió font (200 millió forint) támogatást kapnak, csupán 24 százalékát vezeti nő. Az is kiderül az adatokból, hogy bár növekszik a színházakban dolgozó nők száma, kevésbé megbecsült posztokat töltenek be, mint a férfiak. A színpadra vitt kortárs művek szerzőinek is csupán 24 százaléka nő.

Rufus Norris, a londoni Nemzeti Színház új igazgatója kifejezte azon szándékát, hogy a jövőben több lehetőséget ad a nőknek, a színesbőrűek és az etnikai kisebbségek képviselőinek. A kötelezettségvállalásról szóló bejelentést a színházak a londoni Royal Central School of Drama (központi királyi drámaiskola) által hétfőn a témáról rendezett konferencia nyomán tették.

A tanácskozást a három éve folyó Advance nevű program részeként rendezték meg, a programot Lucy Kerbel indította útjára 2001-ben. Múlt év októberében a részt vevő színházak vállalták, hogy megvizsgálják saját házuk táját, azt, miként vesznek részt nők olyan kreatív feladatokban, mint a rendezés, színműírás, színjátszás.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Szergej Polunyin elvesztette a józan eszét?

Először a mellkasára tetováltatta egy politikus arcképét, majd homofób és kirekesztő üzeneteket posztolt Instagram oldalán. A táncvilág komoly aggodalmát fejezte ki a táncos mentális állapota miatt.
Vizuál

Pont a Mona Lisánál nem működik a Mona Lisa-hatás

Leonardo da Vinci híres portréjához számos rejtély kapcsolódik a hölgy személyétől a mosoly okáig. Az egyik legutóbbi kutatás annak járt utána, tényleg követi-e a tekintetével a titokzatos asszony a nézőit.
Tánc

25 éve halt meg Róna Viktor, aki még Nurejevvel is jó barátságot ápolt

Adottságai egyáltalán nem predesztinálták a balettművész-pályára, szorgalmának köszönhetően mégis világhírnévre tett szert az 1994. január 15-én elhunyt Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas balettművész, aki Rudolf Nurejev pályájának is meghatározó alakja volt.
Klasszikus

Nem gyöngyszem, gyémánt – 25 éve hunyt el Cziffra György

Huszonöt éve, 1994. január 15-én hunyt el meg Franciaországban Cziffra György zongoraművész, akit gyakran emlegetnek Liszt Ferenc méltó, sőt egyetlen igazi örököseként.
Klasszikus

Gilbert Varga debütáló koncertje

Vezető karmesterként első alkalommal dirigálja a Pannon Filharmonikusokat a Maestro január végén a Müpában.

Támogatott mellékleteink

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Suttogók a FÉMben

A FÉM több lábon áll, hiszen a színház mellett a zene, a képzőművészet szinte ugyanolyan hangsúllyal szerepel a kulturális tér kihasználásában. Ám a legfontosabb, maga a színház is két részre tagolódik: egyrészt a FÉM saját, repertoár előadásaira, s az igencsak színes felhozatalt képviselő vendégelőadások produkcióira.
Színház ajánló

Isten férfi vagy nő? – Halhatatlan a FÉMben

Márton Andrással és Andai Katival a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Halhatatlan című drámáját. Lehet-e sírni az élettel? Lehet-e nevetni a halállal?
Színház hír

Meglepetéssel indítja az évet a Proton Színház

A színházzal nem rendelkező társulat a föld alá csábítja nézőit.
Színház átrium

Átrium Mecénás Program

Ahogy számos intézmény, az Átrium fennmaradása is bizonytalan a kultúrtao eltörlése után. A színház egy kreatív támogatói kampányban kéri a közönsége segítségét.
Színház galéria

Ez volt az év díszlete és jelmeze - Galéria

A Látványtér 2018 címmel megrendezett szakmai kiállítás pénteki finisszázsán adták át az év jelmeztervezője és az év díszlettervezője díjat a FUGA-ban.