Színház

Napra pontosan hatvan év után elbúcsúzott Gyurkó Henrik a Budapest Bábszínháztól

2020.02.03. 09:20
Ajánlom
A Misi mókus vándorúton című emblematikus előadás után búcsúzott Gyurkó Henrik bábszínésztől, nagy szeretettel a társulat és a közönség, február elsején, szombaton a Budapest Bábszínházban.

Gyurkó Henrik gyermekkorától rajongott a bábművészetért. 1950 és 1960 között amatőr bábos volt Miskolcon, 1960-ban szerződött az Állami Bábszínházhoz, majd ezt követően végezte el a Bábszínészképző tanfolyamot. 1988 és 1992 között a Budapest Bábszínház igazgatóhelyettese is volt.

EDV_8018_-153713.jpg

Gyurkó Henrik (Fotó/Forrás: Éder Vera, Budapest Bábszínház)

Sokszínű hős- és karakterszínész, aki bejárta a Budapest Bábszínházzal a világot, benne volt a műfajt megújító, kiváló produkciókban, a színház nagy generációjához tartozik.

Meczner János, a Budapest Bábszínház igazgatója a szombati ünnepségen kiemelte: már az is nagy ajándék az élettől, ha valaki 60 éven át bábszínész és folyamatosan színpadon lehet, ám a legszebb az Gyurkó Henrik pályájában, hogy mindvégig ugyanannál a társulatnál játszott.

Gyurkó Henriket sokan szerették a vásári bábjátékokban, különösen emlékezetes volt Vitéz László karakterében. Játszotta a János vitéz címszerepét, ahogy A fából faragott királyfiét is, és Bartók balettjei mellett Sztravinszkij halhatatlan Petruskáját szintén megformálta.

Tud vásárian harsány lenni, ugyanakkor a Garas Dezső által rendezett A vihar Prosperójaként vagy a Líra és Epikában Poézis királyként filozofikusan elmélyült volt.

EDV_8033_-153714.jpg

Gyurkó Henrik utolsó előadása (Fotó/Forrás: Éder Vera, Budapest Bábszínház)

Érdemes művész, Budapest díszpolgára, Jászai Mari-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével is kitüntették.

 

Fejléckép: Gyurkó Henrik (Fotó: Éder Vera, Budapest Bábszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Csongor és Tünde

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Csongor és Tünde animációs filmről szól. 15 sor film.
Könyv

„Megszerettem a főszereplőmet” – Csabai László a Lírástudók vendége

Sokadszor tér vissza a népszerű nyomozó, Szindbád-Schiffer, aki ezúttal Amerikába érkezik, ahol countryénekes lesz. Ennek apropóján hívtuk meg podcastunkba Csabai Lászlót, aki Grisnik Petra faggatott – nem csak a könyvről.
Jazz/World

Hajdu Klára: „A jazz egy nagy játszótér”

Az általában viccesen említett 15 percnyi hírnév tárta előtte szélesre a jazz kapuját. Ám a kapun túl már saját tehetsége, kitartása segítette tovább. Hajdu Klára zenekart vezet, éneklést tanít, és néha elgondolkodik azon, hogyan tolja minél messzebb magától a mobiltelefont.
Vizuál

Koltai Lajos és Rudolf Péter veheti át a Savaria Filmszemle életműdíját

A 12. Savaria Filmszemlére minden korábbinál több nevezés érkezett, a vetítések mellett könyvbemutatóval, szakmai beszélgetésekkel, valamint Törőcsik Mari hagyatékából összeállított kiállítással is várják az érdeklődőket. 
Klasszikus

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

9 kihagyhatatlan előadás az idei MITEM kínálatából

20 ország 27 társulatának 30 előadása látható a 12. Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozón, azaz a MITEM-en. A nemzetközi fesztivál, amelynek helyszíne a Nemzeti Színház, április 25-én kezdődik, és egy hónapon át tart.
Színház ajánló

Idén nyáron újra életre kel a színház a hegyek között – vár a Visegrádi Nyári Színház!

Július 27. és augusztus 1. között ismét megnyitja kapuit a Visegrádi Nyári Színház, amely idén is rengeteg izgalmas programmal, színházi előadásokkal, előadói estekkel és gyerekprogramokkal várja a közönséget.
Színház hír

Shrek, krimikomédia, kortárs ősbemutató – évadot hirdetett a József Attila Színház

Öt nagyszabású bemutatóval és izgalmas tervekkel készül a József Attila Színház a 2025/2026-os évadban. Különleges helyet kap az évadban a József Attila drámapályázat egyik díjazott műve, a Nem én kiáltok, amely fiatal alkotók közreműködésével, a színház tehetséggondozó küldetésének jegyében születik meg.
Színház ajánló

Még háromszor látható A vágy villamosa Budaörsön

Blanche DuBois még három alkalommal kér bebocsátást a húga, Stella otthonába és életébe a Budaörsi Latinovits Színházban. Tennessee Williams klasszikusa, az Ördög Tamás által rendezett A vágy villamosa – amit a 2024. februári bemutató óta közel háromezren láttak – május 30-án búcsúzik Budaörstől.
Színház interjú

Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.