Október 16-án mutatják Tarnóczi Jakab rendezésében az Aiszkhülosz, Euripidész és Szophoklész műveinek felhasználásával készülő Isten, haza, család című előadást, melynek látványvilágát alapjaiban határozzák majd meg különböző növények.
A többféle méretű cserepes virág azonban rendhagyó módon kerül színpadra: a nézők felajánlásaiból állítják össze.
A Katona József Színház a növényekről készült fotókat szeptember 12-ig várja e-mailben vagy Facebook-üzenetben, és amennyiben fel tudják használni, felveszi a kapcsolatot a felajánlóval.
Az „újrahasznosított” művirágok illeszkednek a színház azon törekvéséhez is, hogy a felhívja a figyelmet a környezettudatosságra. Az évad elején megjelent évadkönyv is ennek jegyében készült, illetve a társulat a Fővárosi Önkormányzat és a Főkert szervezésében igyekezett hozzájárulni a Nagytétényi-fennsík egy részének megtisztításához. A megmozdulás az online is lapozható kiadványban is hangsúlyos szerepet kap, Horváth Judit fotóin keresztül is igyekeznek a nézőket a környezettudatos tevékenységre ösztönözni.
Az új bemutatók, illetve a színházhoz szerződő Tóth Zsófiával és Lengyel Benjáminnal készült interjú között megjelenő fotók mutatják be a környezet megtisztításának folyamatát, amely egyúttal a közösségi összetartozás érzését is erősítette a társulat tagjai között.
Videó a társulati szemétszedésről
Fejléckép forrása: Pixabay