Ne próbáljuk eldönteni, hogy a saját határaink a gyerek határai is

A beszélgetésben előkerültek Pogány Judit kaposvári tapasztalatai, amikor a gyerekelőadások, többek közt a Pinokkió vagy a Hamupipőke címszereplőjeként 800 nézőtéren ülő kisiskolással szemben állt a színpadon, és meg kellett tanulnia, hogyan csitítsa le őket, ha elszabadult a hangerő. Az is kiderült, azok a gyerekek, akik jól ismerik a hangját a Bogyó és Babócából, még nem mennek oda hozzá, hiszen nem tudják őt azonosítani. Ellentétben a nagyszülőkkel: „A nagymama rángatja a gyereket, hogy »Nézd, ez az a néni!« És a gyerek rám néz nagy szemekkel. Lát egy kövér nénit, és egyáltalán nem jó neki elképzelni, hogy ez tényleg így van” – írta le a helyzetet.

„Színészként csak a személyiség miatt adok más jeleket vagy használok más eszközöket. Ugyanazzal a koncentrációval képzeltem magam annak az apró méretű bogárnak, a stúdió üvegfalán túl ugyanúgy sírtam vagy dühöngtem, mintha az egy felnőttelőadás lenne. A hangszínek talán mások. Ugyanazzal az igazsággal mentem neki 1973-ban Pinokkió figurájának, és Pauer Gyula is ugyanazzal az igazsággal tervezett díszletet, csak talán színesebbet, mert gyerekeknek készült.”

Veiszer Alinda, Vidovszky György, Pogány Judit és Hoffer Károly (Fotó/Forrás: Éder Vera)

Pogány Judit jelenleg két gyerekeknek készült előadásban játszik az Örkény Színházban. Elmondta, a Csoda és Kósza hangjátékszerűségét, színpadi megoldásait jobban élvezik a felnőttek, mint a gyerekek, de az igazi élvezet őt színészként a családi előadásként játszott A Sötétben Látó Tündérben éri. Amikor megismerte Bagossy László meséjének első néhány mondatát, azt a vázlatot, amire az író-rendezővel együtt építették a mesét, és Bagossy Levente díszletét, egyetlen dolog járt a fejében: csak el ne rontsa ezt a csodát. A történet és az előadás csodája pedig azóta is működik gyereknek, felnőttnek egyaránt,

A munkamódszer és az alkotói hozzáállás felnőtteknek és gyerekeknek szóló előadások esetében ugyanaz, csak a tematika változik korosztályonként. Aki eddig nem tudta, megtudhatta, a gyerek- és ifjúsági előadások alkotóinál fokozottabban szükséges a közeg ismerete, mindig figyelembe veszik a fejlődés-lélektani hátteret, azt, hogy egy adott korosztályt milyen témák, kérdések foglalkoztatnak. Ám az azonos életkorú gyerekek között is akadnak különbségek, ezért a szülőnek és a pedagógusnak nagyon nagy a felelőssége abban, hogy ismerje a gyerekét, az osztályát, és a nekik megfelelő előadásra vigye el őket.

Veiszer Alinda és Vidovszky György, (Fotó/Forrás: Éder Vera)

Tabuk a gyerekeknél nincsenek, a témához a színházi formát viszont jól meg kell választani. Illetve mintha mégis lennének újra. „Kritikusan fölvetett társadalmi problémák, például a migráció. Nekünk van egy erről szóló előadásunk a Kolibriben, de azt három éve mutattuk be. Idén már nem mutatnánk be – mondta Vidovszky György. – De álljon fel az a színházvezető, aki ma úgy dönt, hogy egy olyan előadást készít migráns témában, amelyben emberként ábrázol egy menekültet, és nem veszélyes elemként.”

Hoffer Károly sem tabut, inkább korlátokat lát, amiket nehéz átlépni, az edukációt pedig a szülőknél vagy a pedagógusoknál kellene kezdeni, akik nehezebben küzdenek meg bizonyos kérdésekkel, mint a fiatalok, akikkel nagyon nyitottan lehet beszélni. A drámafeldolgozó foglalkozások kapcsán pedig gyakran kiderül, hogy egy olyan formai megoldás, amit az alkotók elvontnak gondoltak, a gyerekek számára tökéletesen érthető, mert bennük megszületik a képzettársítás.

olyanokéban, akik arról döntenek, adnak-e pénzt egy színháznak” – fogalmazott Vidovszky egy zalaegerszegi előadás kapcsán, amikor egy pedagógus feljelentette a színházat, mert egy ifjúsági előadásban csúnyán beszéltek, és egy általa készített kecskeméti előadás kapcsán szintén a felnőttek ellenállásáról beszélt. De azt is hozzátette, hogy hazai és külföldi tapasztalatai alapján a magyar pedagógusoknak nagyon sokat köszönhetnek, hiszen tőlünk nyugatabbra a tanárok jelentős része egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy munkaidőn kívül elvigye a tanítványait színházi előadásra. Vidovszky leszögezte, hogy az itthoni negatív példák számukat tekintve összességében elenyészőek.

Érdeklődők a Jó kérdés beszélgetésen (Fotó/Forrás: Éder Vera)

A világ változik, gyorsul, sokféle impulzus ér gyereket, felnőttet, más a tempó, a vizuális kultúra. Ezt a gyerek- és ifjúsági színházban dolgozó művészek fokozottan tapasztalják. Vidovszky azt az előadás előtti helyzetet érzékeltette, amikor eldől, bevonódik-e a tizenéves korú néző az előadás világába, Hoffer pedig megosztotta egy élményét: „Az utóbbi időben érzékelem, hogy főleg az ifjúsági korosztályban van egy fura kavarodás a mozi és a színház között. Nem a mobiltelefonról, a chipsről vagy a vörösboros kóláról beszélek, hanem a hangerőről, amit ők nem feltétlenül érzékelnek egy viszonylag közel levő nézőtérről. Nincs azzal probléma, ha valamit szeretnének kommunikálni, de nem érzik a határt, mert van egy fura összemosódás bennük: nem érzékelik, hogy a színház élőben történik, és a színész pontosan hallja, érzi, mi történik odakint.”

A Jó kérdés sorozat támogatói az NKA és az MMA.