Színház

NEFMI-közlemény a székesfehérvári színház ügyében

2012.01.20. 13:28
Ajánlom
Az alábbiakban a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságának közleménye változtatás nélkül olvasható.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói pályázatával kapcsolatban az elmúlt napokban a sajtóban több téves információ is megjelent, ezért a minisztérium az alábbiakról tájékoztatja a nyilvánosságot.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatói pályázatának felhívását az intézmény fenntartójaként Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata írta ki 2011. november 2-án.

A pályázatok formai szempontból való vizsgálata és elbírálása a pályázat kiírójának feladata és felelőssége, ez esetben tehát Székesfehérvár Megyei Jogú Város jegyzőjének feladat és hatáskörébe tartozik.

A pályázatokat szakmai szempontból kilencfős szakmai bizottság véleményezte, melynek tagjaként a NEFMI delegáltja a minisztérium álláspontját képviselte. A bizottság tartalmi szempontból alkalmasnak találta mind a 9 pályázatot, de formai szempontokat nem vizsgált, mivel nem is feladata.

A minisztériumnak 2012. január 18-án jutott tudomására, hogy az egyik pályázó nem felel meg a formai kritériumoknak, ugyanis nem rendelkezik az előadó-művészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény (Emtv.) által előírt ötéves, szakirányú szakmai gyakorlattal. A minisztérium megvizsgálta a rendelkezésre álló dokumentum (önéletrajz) alapján az értesülést, és azt helytállónak találta, a pályázó tehát nem is indulhatott volna az igazgatói pályázaton. Ezt követően a minisztériumnak kötelessége volt felhívni a pályázat kiírójának figyelmét a vonatkozó jogszabályra, melyet elektronikus levélben, 2012. január 18-án 18.40-kor küldött meg Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalába.

A levél azt külön kihangsúlyozta, hogy a benne foglaltak nem bírnak kötelező erővel, csupán felhívja a pályázat kiírójának figyelmét. Ezért tehát hamis az az állítás, hogy ezzel a levéllel a minisztérium  nyomást kívánt volna gyakorolni a döntéshozókra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Vizuál

A belső gyógyulás története: az Akik maradtakkal folytatódik a Filmrendezők klubja

Április 20-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Tóth Barnabás 2019-es rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket. 
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.