Színház

Negédes párbeszéd kíméletlen lezárással – A XV. kerületben láthatjuk a Darázst

2023.03.29. 11:20
Ajánlom
Április 1-jén a Csokonai Művelődési és Rendezvény Házban láthatjuk a Delta Produkció előadását, amely egy fordulatos, izgalmas történeten keresztül boncolgat fontos társadalmi kérdéseket.

Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.

Morgan Lloyd Malcom krimijét 2022-ben mutatták be Ördög Tamás rendezésében, Sodró Eliza és Kiss-Végh Emőke főszereplésével. A Darázs története szerint húsz év kihagyás után újra találkozik két nő, akik az iskolában osztálytársak voltak. Az életük teljesen eltérően alakult, mégis van, amiben hasonlítanak egymásra, ami összeköti őket. Egyikük már semmit sem vár a másiktól, a másik nagyon is akar valamit. Segítségnyújtásnak indul, bosszúhadjárat lesz belőle. A negédes felületes beszélgetésekből pedig lassan kegyetlen pszichothriller bontakozik ki.

A készítők célja, hogy a szórakoztatás és a minőségi színházi élmény mellett a társadalmi felelőségvállalásból is részt vállaljanak.

Az előadás ugyanis nyíltan és közérthetően beszél a bullying problémájáról,

és segít felnyitni szemünket a szociális viszonyrendszerekben rejlő problémákra, mindannyiunk múltjában gyökerező, gyakran elhallgatott traumákra.

A Darázs két főszereplőjével korábban interjút is készítettünk, akkor Sodró Eliza a bullying kapcsán arról beszélt, azért kell beszélnünk a témáról, hogy „felismerjük magát a jelenséget, hogy egy közösségen belül hogyan jöhet létre ilyesmi, miként rekesztenek ki embereket, hogyan lesz valakiből állandó áldozat.” Kiss Végh Emőke pedig úgy fogalmazott, ezért is működőképes a Darázs, mert bár „fikciós történetként nézzük, és közben mégis ad valamit, ami a saját életünkről is szól”.

Pihe-puha babaszoba, nyers hús és brutalitás – Interjú Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával

Kapcsolódó

Pihe-puha babaszoba, nyers hús és brutalitás – Interjú Kiss-Végh Emőkével és Sodró Elizával

Mennyire határozzák meg az életünket azok a sebek, amelyeket tizenévesként szerzünk? – egyebek mellett erre keresi a választ a Darázs című krimi. Az előadásban látható két színművésszel beszélgettünk a bullying jelenségéről, a karakterekben rejlő sötétség szépségeiről, a független színházak helyzetéről, valamint arról, kedvesnek kell-e lennünk egymással.

A hiánypótló produkció tavaly elnyerte a Fidelio „Ügy” elnevezésű elismerését,

amelynek részeként lapunk egy éven keresztül médiapartnerként támogatja, hogy az előadás minél szélesebb körben ismertté váljon. 

Darázs

2023.04.01., 19:00, Csokonai Művelődési és Rendezvény Ház

Írta: Morgan Lloyd Malcolm
Bognár Péter fordítása nyomán átdolgozta Bíró Bence

Szereplők: Kiss-Végh Emőke és Sodró Eliza
Díszlet- és jelmeztervező: Balázs Juli
Dramaturg: Bíró Bence
Videó: Ofner Gergely
Grafika: Nagy Gergő
Rendezőasszisztens: Varga Miklós
Munkatársak: Pál János, Török Géza
Rendező: Ördög Tamás
Producer: Kövesd Zsuzsanna és Gerlóczi Judit

Jegyvásárlás ezen a linken.

Támogatott tartalom

Fejléckép: Jelenet a Darázs című előadásból (fotó: Gordon Eszter)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Élete végéig, mindig tanult” – Kolosi Tamásra emlékezünk Nyáry Krisztiánnal

Egyszerre volt tudós, könyvkiadó, üzletember és polgár, aki láthatatlanul is nyomot hagyott a magyar kultúrában. A Lírástudók podcastban Nyáry Krisztián, a Líra Csoport kreatív igazgatója idézi fel Kolosi Tamás kivételes pályájának történetét.
Plusz

Hogy kerül József Attila egy divatbemutatóra? – interjú Bereczki Nórával, a Digital Umami alapítójával

Bereczki Nórát, a Digital Umami alapítóját az foglalkoztatja, hogyan tartható meg az irodalom, a képzőművészet és az alkotói gondolkodás súlya egy technológia által formált világban. Interjú.
Színház

Kinyílik a Babilon dosszié – interjú Fullajtár Andreával új bemutatójáról

Az elmúlt két-három év kitartó és alapos munkájának megkoronázására készül Fullajtár Andrea a Babilon dosszié című monodráma bemutatójával.
Színház

Eljátszott család – 15 sor színház: A fiú

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás a Kőszegi Várszínház és a Karinthy Színház koprodukciójáról, A fiú című előadásáról szól. A fiú kritika. 15 sor színház.
Klasszikus

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Tizenöt év után leteszi a kagylót a Telefondoktor

Február 7-én a 250. előadással búcsúzik a közönségtől Szabó Borbála darabja, Göttinger Pál monobohózata, a Telefondoktor. A Thália Színházban ér véget a magyar színházi élet nagy utat megtett, népszerű előadásának pályafutása.
Színház pesti vigadó

Ady, Márai és Kék róka a Vigadóban

A Pesti Vigadó SZÓ ∙ SZÍN ∙ JÁTÉK sorozatának előadásai három jelentős magyar alkotó – Ady Endre, Márai Sándor és Herczeg Ferenc – művein keresztül vezetik közelebb a nézőt az emberi lét lényegéhez.
Színház gyász

„A mi színházi univerzumunkban te voltál a legtájékozottabb” – Hegedűs D. Géza emlékezik Vajda Mártára

Hegedűs D. Géza, a Nemzet Színésze, a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja emlékezett meg a színházi szervezet 70 éves korában elhunyt örökös ügyvezető titkáráról, Vajda Mártáról a Színházi Társaság közösségi felületén.
Színház gyász

Elhunyt Vajda Márta

„Én csak egyetlen egyet szeretnék, amelyért mindig is küzdöttem: legyen béke, békesség – a színházak, az emberek között. Erre most még nagyobb szükség lenne, mint bármikor korábban” – nyilatkozta egykor. A Magyar Színházi Társaság örökös ügyvezető titkára 70 éves volt.
Színház ajánló

A Vörös Neonban játssza ismét Isten szerepét Alföldi Róbert

Százegy előadás és negyvenezer néző után a Kultúrbrigád új helyén, a Vörös Neonban ismét látható lesz az Isteni végjáték. A szereplők nem változnak: Isten szerepében Alföldi Róbert látható.