Színház

Négy fiatal rendező összefogásával új alternatív társulat alakult

2019.10.26. 09:45
Ajánlom
Versengés helyett az összefogást választja a Hegymegi Máté, Kovács D. Dániel, Pass Andrea és Szenteczki Zita kollaborációjából született NARRATÍVA, mely az évad során négy új produkciót mutat be a felújított Radnóti Tesla Laborban.
72787999_115483959869100_3483644701020520448_n-124734.jpg

A NARRATÍVA rendezői az alakulóölésen (Fotó/Forrás: Nagy Gergő)

Mint azt a bemutatkozásukban írják, a NARRATÍVA színházrendező, báb-szakirányos, mozgás-rendező, színházi neveléssel, drámaírással foglalkozó alkotók társulása, akik számos kőszínházi rendezésen felül összesen 25 bemutatót tartottak már befogadószínházakban. A kollaborációval egyfajta szemléletváltást is képviselnek, mint fogalmaznak,

„számukra egymással versengve, elszigetelve kis csapatokat alkotni nem inspiráló. Törekvéseiket egy közös cél érdekében kívánják fókuszálni ahhoz, hogy szabadon alkothassanak.

Működésükkel a színház szerepét, létjogosultságát, felelősségét kívánják újragondolni a független színházi intézményrendszeren belül”. Hosszútávú céljaik közt szerepel, hogy a következő, 2020/2021-es évadtól egy mobil színházi bázist teremtsenek meg egy kamion félpótkocsiján, melynek segítségével komplex színházi eseményeket tudnak megvalósítani olyan helyeken, ahová a színház nem jut el. Indulásukat a TESLA LABOR segíti, a NARRATÍVA bemutatkozó évada négy produkcióval itt lesz látható. Előadásaikban olyan történetekkel dolgoznak, amelyek középpontjában az emberi lélek, annak igazság- és boldogságkeresése kerül szembe a környezettel, az elvárásokkal, a minket körülvevő világgal.

Az első előadás a Kovács D. Dániel rendezte Kurázsi és gyerekei lesz november 20-án.

melynek kapcsán a rendező elmondta: „Hiszem, hogy a mindenkori rendszer működésének, és főleg a rendszerben élő egyén lélektanának szétszálazásán keresztül reflektáltabban tudunk magunkról, tetteink miértjeiről és a szükséges következő lépéseinkről gondolkodni”. A Kurázsi és gyerekei című előadásra már elindult a jegyvásárlás ezen a linken.

(A fejlécképen szereplő portrékat fotózta balról jobbra: Dömölky Dániel, Trokán Tamás, Bíró András, Takács Csilla)

A falakat néha lágyan lehet ledönteni – Lőrinc Katalin és Hegymegi Máté a Kult50-ben

Kapcsolódó

A falakat néha lágyan lehet ledönteni – Lőrinc Katalin és Hegymegi Máté a Kult50-ben

A Kult50 legújabb részében Hegymegi Máté rendező és Lőrinc Katalin táncművész beszélget kontrollról, a kontroll elvesztéséről, feminizmusról, Woyzeckről és persze Jeanne d’Arc-ról.

„Az alkotás alapvetően androgün dolog”

„Az alkotás alapvetően androgün dolog”

Rendhagyó, progresszív programmal jelentkezik a Budapesti Operettszínház, amelynek fókuszába három női alkotó áll. Duda Éva, Székely Kriszta és Szenteczki Zita sztereotípiákról, közelítési módokról és a műfaji határok elmosódásáról vallott.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Somfai László zenetörténész

A Zeneakadémia professor emeritusa, az MTA rendes tagja, a ZTI Bartók Archívum munkatársa, volt vezetője 92 éves volt. Halálhírét a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem osztotta meg.
Vizuál

Madárfóbiásként is csíptem – 15 sor film

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra. A következő rövid írás Pálfi György Tyúk című filmjéről szól. 15 sor film.
Klasszikus

Koncert PLUSZ – nagyböjti koncerttel indul a Pannonhalmi Főapátság új sorozata

Koncert PLUSZ néven új, különleges sorozatot indít a Pannonhalmi Főapátság. Elsőként február 27-én a Stabat Mater-darab spirituális és zenei üzenetét ismerhetjük meg egy bencés szerzetes és egy zenetörténész segítségével.
Vizuál

A Filmrendezők klubja következő eseményén kiderül, miért nem könnyű gyereknek lenni

Február 16-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Kardos Ferenc és Rózsa János Gyerekbetegségek című rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően mesterkurzus várja a résztvevőket.  
Klasszikus

Szüts Aport is díjazták a Cziffra Fesztivál nyitókoncertjén

Február 11-én, kezdetét vette a Cziffra Fesztivál, amelynek első eseményén három kategóriában adták át a Fesztivál rangos díjait, a Kreatív Művész díjakat, az Ifjú Tehetség díjat és a Kvintesszencia Talentum különdíjat.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Váltás Nyíregyházán: új művészeti vezetéssel folytatja a színház

Kirják Róbert igazgató Rák Zoltán művészeti vezető mellett Sediánszky Nórára, Nagy Márkra és Jenővári Miklósra számít művészeti tanácsadóként. Horváth Illés ugyanis, aki hat évig volt a Móricz Zsigmond Színház művészeti vezetője, december óta a Thália Színház stratégiai igazgatója.
Színház interjú

„Nem felújítás, hanem újrakezdés” – Bartha Bendegúz a Semmi 2.0-ról

Öt évvel azután, hogy az állandó telt ház miatt a nézőtér mögött állva nézte végig a Semmit, Bartha Bendegúz színpadra áll ugyanabban a történetben. A fiatal bábszínészt az öröklött és újrateremtett hagyományról kérdeztük. Interjú.
Színház ajánló

Egy karácsonyi este, ahol a tét a lélek – készül a Tengeren a Thália Színházban

A produkció a színház Rejtélyek Évadának záróbemutatója lesz, és március 13-tól a bensőséges atmoszférájú Thália Télikertben várja majd a nézőket. Conor McPherson különleges hangulatú darabja, a Tengeren Kelemen József rendezésében látható.
Színház hír

Meghosszabbítja kritikapályázatát a Színházi Kritikusok Céhe

A színházi kritika utánpótlásának biztosítása érdekében a Színházi Kritikusok Céhe meghosszabbítja a Koltai Tamás kritikapályázatot. A pályázatra 17–35 éves életkor közötti, kritikaírással nem hivatásszerűen foglalkozó színházkedvelők jelentkezését várják.
Színház ajánló

Egy kis kerti bosszúságból születik babaszínházi előadás Budaörsön

Melyik családi házban élő ember ne bosszankodna azon, ha a szépen gondozott kertjében egyszer csak gyanús földkupacok jelennének meg egyik napról a másikra? Szőts Orsi legújabb babaszínházi előadása, a Ficak, február 14-én debütál a budaörsi Városi Ifjúsági Klubban.