Színház

Négy színművész vehetett át Aase-díjat

2018.12.17. 17:00
Ajánlom
A Gobbi Hilda által alapított, színpadi epizódszerepben nyújtott kimagasló alakításért járó elismerést Csombor Teréz, Homonnai Katalin, Bicskei István és Nagy Zoltán vehette át.

Az Aase-díjat Gobbi Hilda végakaratában az "emlékezetes percek, pillanatok főszereplői", az epizódszerepek megformálói számára alapította meg, évente két női és két férfi színész veheti át. A díj Henrik Ibsen Peer Gynt című művének egyik alakjáról, Aase anyóról, Peer Gynt édesanyjáról kapta a nevét, mert bár maga a szerep rövid, felejthetetlen alakításra nyújt lehetőséget. Aase megformálása Gobbi Hilda egyik emlékezetes alakítása volt, a Nemzeti Színházban 1940-ben játszotta a szerepet.

A díjról öttagú, színészekből álló szakmai bizottság dönt, amelynek tagjai: Egri Márta, Ráckevei Anna, Udvaros Dorottya, Gáspár Tibor és Márton András.

Az idei díjazottak: Csombor Teréz, a Kecskeméti Katona József Színház színművésznője, Homonnai Katalin, a Stúdió K színművésznője, Bicskei István, a debreceni Csokonai Színház színművésze, valamint Nagy Zoltán, az Újszínház színművésze.

aase2-122721.jpg

Soltész Bözse, Homonnai Katalin, Csombor Teréz, Bicskei István, Brüll Krisztina, Nagy Zoltán (Fotó/Forrás: Mónus Márton / MTI)

Az Aase-díjjal egy időben adták át az Ivánka Csaba-díjat, valamint a Bálint Lajos vándorgyűrűt is, amelyet a neves dramaturg, a Nemzeti Színház egykori főtitkárának özvegye alapított, s amelyet egyik évben egy dramaturg, a másikban egy művészeti titkár kap. Előbbit Soltész Bözse, a Pesti Magyar Színház színművésze kapta meg, utóbbit Brüll Krisztina, a Thália Színház művészeti főtitkára kapta.

Programkereső

Legolvasottabb

Klasszikus

68 éves korában elhunyt Ligeti András

A Kossuth-díjas karmester, hegedűművész súlyos betegség következtében, váratlanul hunyt el, tudatta családja.
Vizuál

„Nála nincs fölösleges mondat” – Pályatársai köszöntik Mészáros Mártát

Szeptember 19-én ünnepli 90. születésnapját Mészáros Márta filmrendező, akit ez alkalomból pályatársai, barátai, tisztelői köszöntenek a Fidelióban.
Vizuál

Feljelentés áldozata lett az Anyáim története

Elmaradt az Ars Sacra Filmfesztivál versenyprogramjába meghívott film vetítése szombat este a Tabán moziban. A rendezők egy nappal a vetítés előtt tudták meg, hogy többen feljelentették a fesztivál szervezőit, és petíciót indítottak a szivárványcsaládok örökbefogadásáról szóló film vetítése ellen. 
Vizuál

Küldetés teljesítve – Lenyűgöző filmek sorát kínálta az idei CineFest 

Kilenc film. Ennyi fért abba a három napba, amelyet Miskolcon tölthettünk a CineFest Filmfesztivál vendégeként. Bár a versenyprogramnak csupán a töredékét láttuk, mégis varázslatos filmek emlékeit őrizzük magunkban - köztük a fődíjas és a közönségdíjas alkotásokét is. Fesztiválbeszámoló.
Színház

„Csodálatos ez a bohóc-létezés” – Beszélgetés Mertz Tiborral

Szeptember 18-án mutatta be Székely Csaba Öröm és boldogság című drámáját a Budaörsi Latinovits Színház, Alföldi Róbert rendezésében. Mertz Tiborral, az előadás egyik szereplőjével beszélgettünk kíváncsiságról, társulati létezésről és véleménynyilvánításról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház videó

Emberiségtörténettel ünnepli a Vörösmarty Színház a magyar dráma napját

A Vörösmarty Színház tavaly, a pandémia idején nagy vállalkozásba kezdett: négy kortárs drámaíró részvételével ott folytatják, ahol Madách Imre Az ember tragédiáját befejezte, 20-21. századi színekkel egészítve ki az emberiségtörténetet.
Színház hír

Spiró György „sötét kalandregénye” és Garaczi László karanténdrámája nyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat

A Radnóti Zsuzsa alapította kuratórium 2019 óta díjjal jutalmazza a legkiemelkedőbb drámaírókat, hagyományosan február 24-én. Az apropót Örkény István Tóték című drámájának bemutatója adja, amely 1964. február 24-én volt. Idén Spiró György és Garaczi László vehette át az elismerést a Rózsavölgyi Szalonban, ezúttal a magyar dráma napján, szeptember 21-én.
Színház interjú

„Csodálatos ez a bohóc-létezés” – Beszélgetés Mertz Tiborral

Szeptember 18-án mutatta be Székely Csaba Öröm és boldogság című drámáját a Budaörsi Latinovits Színház, Alföldi Róbert rendezésében. Mertz Tiborral, az előadás egyik szereplőjével beszélgettünk kíváncsiságról, társulati létezésről és véleménynyilvánításról.
Színház hír

Híd, ami összeköt: a tehetség – új tagokat avatott a Halhatatlanok Társulata

„Jó egészséget kívánok mindenkinek, pályatársaimnak remek előadásokat és boldogságot, boldogságot, boldogságot” – tolmácsolta Lázár Kati szavait Jordán Tamás szeptember 18-án a Budapesti Operettszínház előtti Halhatatlanok sétányán, ahol nyolc művész csatlakozott a Halhatatlanok Társulatához.
Színház hír

Vidnyánszky válasza Wilsonnak: „Sajnálom, hogy egyoldalúan tájékozódott”

A Nemzeti Színház igazgatója azután reagált, hogy a MITEM fesztiválra meghívott rendező, Robert Wilson közleményben tudatta, előadása után járó honoráriuma felét a FreeSZFE egyesületnek ajánlja fel.