Színház

Negyvenedik évadára készül a Katona József Színház

2022.06.16. 15:50
Ajánlom
A teátrum arculatváltással, két új társulati taggal és tíz bemutatóval várja az új szezont.

A június 15-i évadzáró társulati ülésen a színház dolgozói néma felállással tisztelegtek a nemrég elhunyt Haumann Péterre, aki több mint két évtizeden át, 1994 és 2016 között volt a társulat oszlopos tagja, valamint Magyar Lászlóra, a Katona József Színház legendás művészeti titkárára.

„A korábbi évek után sajnos nem csitulnak a kihívások”

MatheErzsi-dijtasnadiBence-155103.jpg

Tasnádi Bence Máthé Erzsi-díjas (Fotó/Forrás: Horváth Máté / Katona József Színház)

– mondta Máté Gábor, aki felhívta a figyelmet az átalakult színházba járási szokásokra, amely komoly feladatot ró a vezetőségre. Az igazgató emellett kiemelte, hogy a nehézségek ellenére az idei évadban kitűzött terveket hiánytalanul sikerült megvalósítani, és a jegyeladások tekintetében is elégedettek lehetnek: 101 százalékos látogatottság mellett összesen 395 előadást láthattak a nézők. A legtöbbször Kocsis Gergelyt láthatta a közönség, aki 132 alkalommal lépett színpadra.

A tizenkilenc éve alapított Máthé Erzsi-díjat az évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményéért Tasnádi Bence vehette át, míg a társulat szavazatai alapján odaítélt legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért járó PUKK-díj Ujlaki Dénest illette.

A társulathoz a 2022/23-as évadtól két új tag csatlakozik: Béres Bence Székely Kriszta és Máté Gábor tanítványaként a Salzburgi Mozarteumban diplomázik idén, a Freeszfe Egyesület keretein belül, míg Mentes Júlia 2019-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Selmeczi György és Novák Eszter osztályában.

A 40. évad kiemelt vállalkozása lesz a színház mentorprogramja, a Sufni-projekt,

melynek keretében Bagossy Júlia író, rendező, valamint Dohy Balázs dramaturg kap lehetőséget, hogy előadást rendezzen a Sufniban. Előadásaik, a Médeia decemberben, A politikusok pedig az évad második felében lesznek láthatóak

Rendezéseikkel együtt a következő évadban tíz új bemutatót láthat majd a közönség. Októberben Dankó István Jevgenyis Griskovec kortárs orosz író Tél című művét állítja színpadra, a Kamrában pedig Tadeusz Słobodzianek A zseni című alkotása elevenedik meg Ascher Tamás rendezésében.

Az első nagyszínpadi bemutatót szintén októberben tartja a színház, Székely Kriszta Ibsen Hedda Gabler című drámáját dolgozza fel.

Online előadás-felvétel is készül az eSzínház inkubátorprogramjának részeként: Nádas Péter Találkozás című drámáját Török Marcell rendezi.

taps-155102.jpg

A Katona József Színház évadzáró társulati ülése (Fotó/Forrás: Horváth Máté / Katona József Színház)

Tarnóczi Jakab és Máté Gábor decemberre készül el új bemutatójával, míg előbbi a Magányos emberek – családi együttlét Gerhart Hauptmann drámája alapján munkacímű előadást próbálja majd a Kamrában, utóbbi Grecsó Krisztián Tíz eszkimó munkacímű projektjét tervezi.

Zsótér Sándor is rendez majd az évadban, Stanisław Ignacy Witkiewicz, lengyel író Vizityúk című darabja a Kamrában lesz látható.

A jubileumi szezon utolsó premierjére április második felében kerül sor, Tarnóczi Jakab az előadást Ring – Istenek alkonya – zenés erőpróba Wagner után címmel állítja színpadra.

Folytatódik a Katona József Színház drámapedagógiai programja, a Behívó is, de az előadásokhoz kapcsolódó workshopok és a K:özéletbevágó politikai szabadegyetem is a évadterv részét képezik.

Megújul a színház arculata is. A tavasszal kiírt pályázatra több mint 70 anyag érkezett be, ebből választotta ki a színház Barta Vicát és a Bold Branding Studiót, akik a jelenlegi arculatra építve, de formabontó módon alkotják újra a designt. Az arculatváltás során megújulnak a színház nyomtatott kiadványai, online felületei és média megjelenései is.

A következő évad augusztus-szeptember-októberi műsorra júliustól lehet jegyeket váltani a katona.jegymester.hu oldalon.

Fejléckép: Székely Kriszta, Ascher Tamás és Tarnóczi Jakab (fotó: Horváth Máté / Katona József Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Színház

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Zenés színház

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.
Plusz

Visszakerült a kereszt a Notre-Dame csúcsára

A 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépített huszártornyára december 6-án került vissza a kereszt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztek Jézus életére

A székesfehérvári Vörösmarty Színház hagyományos Újszövetség Maratonján negyven helyi lakos olvasott fel evangéliumi szövegrészeket advent első vasárnapján.
Színház hír

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Színház ajánló

Már elérhető a Pintér Béla és Társulata januári és februári műsora

Az idén 25. jubileumát ünneplő Pintér Béla és Társulata januárban és februárban összesen harminchat estén várja nézőit az újpesti UP Rendezvénytérbe. Az előadásokra már elindult a jegyértékesítés.
Színház ajánló

Tabutémákat is feszeget a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadása

Két szereposztással is bemutatta a Vörösmarty Színház a Dóka Péter regényéből készült színdarabot, A kék hajú lányt. Az előadás után a közönség fiatal tagjai színházpedagógiai foglalkozáson is részt vehetnek.
Színház hír

Vidnyánszky Attila maradt a Magyar Teátrumi Társaság elnöke

Ismét Vidnyánszky Attilát, a Nemzeti Színház vezérigazgatóját választotta elnökévé a Magyar Teátrumi Társaság.