Színház

„Néha a véletlen is nagy tervező tud lenni” – interjú Vereckei Ritával

Díszletei és jelmezei könnyen felismerhetőek elegáns és letisztult vonalairól, egyedi stílusjegyeivel még az egyszerűt is emlékezetessé, színessé teszi. Az indulásról és a tervezés folyamatáról Vereckei Ritával beszélgettünk.

A Képzőművészeti Főiskolán végeztél olyan mesterek keze alatt, mint Jánoskuti Márta, Szinte Gábor vagy Pauer Gyula. Milyen örökséget hoztál magaddal abból az időből? 

Szerencsésnek tartom magam, mert ezek a művészek mind más-más szemléletet képviselnek, így a szakmát különböző perspektívákból ismerhettük meg. Néha a szó szoros értelmében ellestünk dolgokat, Pauer Gyulánál például az volt a trükk, hogy minél többet próbáltunk a közelében lenni és bíztunk abban, hogy valami talán átragad ránk is Gyula művészetének laza eleganciájából, ami egyszersmind tűpontos és szárnyalóan költői volt. Ő indított el a pályán azzal, hogy a diploma évében összeismertetett Bagó Bertalannal, aki akkor épp tervezőt keresett. Ez a találkozás meghatározónak bizonyult mindkettőnk szakmai életében, mert azóta is együtt dolgozunk. Hálás vagyok neki, de Márta is hitt bennem, ami nagyon sokat számított akkor és most is.

Szoktetes-113358.jpg

Amadeus a József Attila Színházban (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház)

Mikor született meg benned az elhatározás, hogy díszlet- és jelmeztervező legyél? 

Kicsit későn, de utólag már azt mondom, hogy minden ebbe irányba mutatott, csak nehezen vettem észre a jeleket. Kisképzőt végeztem, tehát

a rajzolás és a képzőművészet szeretete és művelése gyerekkorom óta a mindennapjaim része volt, aztán kamaszként új szerelmem is lett: a színház és a film.

Érettségi után bőrművesként dolgoztam, közben pedig minden estémet filmklubokban vagy színházakban töltöttem. A Katona József Színház nagy korszakából szinte mindent láttam, de elcsíptem jó pár más darabot is, többek között néhány ikonikus kaposvári előadást. Közben végignézhettem mellette Herzog, Fassbinder, Pasolini, Antonioni, Fellini, vagy Bergman filmjeit. Aztán egy Képzőművészetire járó barátnőm felhívta a figyelmem rá, hogy van egy szerinte nekem való szak – a szcenika –, amit megpróbálhatnék, mert ott a színház és a rajz találkozik. Innen indultam és nem tudom, hogy addig miért nem állt ez össze bennem, de most már itt vagyok, több mint 25 éve a szakmában, és ami csodálatos, hogy a szerelem része nem kopott meg azóta sem. 

Most is ugyanolyan meghatározó élmény tud lenni egy erős előadás, olyan erőt, energiát és örömöt ad, hogy hosszútávon ható doppingszerként működik nálam egy-egy ilyen ritka pillanat. Most például egy barátom hívta fel a figyelmem egy csodálatos Don Giovanni-operaelőadásra a neten, ami a vírushelyzet okozta mindenféle szorongásomat egy csapásra átfordította pozitív energiává.

Azóta többször megnéztem, mintha csak az orvos írta volna fel, hogy heti hány Don Giovannit kell „bevennem” ebben a nehéz időszakban. 

Lehet egyformán szeretni két területet, vagy az egyik mégiscsak közelebb áll a szívedhez? 

Úgy gondolom, hogy lehet. Olyan sokat terveztem már együtt mindkettőt, hogy ez vált természetessé. Vannak bizonyos munkafázisok, amikor ugyan megsokszorozódik a munka emiatt, de a tervezés idején inkább egymást segíti és erősíti, hogy mindkettővel foglalkozom, így a darab gondolatiságát a lehető legátfogóbban tudom megjeleníteni. Szeretek a teljes látványban gondolkodni még akkor is, ha az egyik rész nem az enyém. Ilyenkor is kialakul egy kép a fejemben az egészről. A rendező, a színészek, vagy bárki a csapatból hoz ötleteket, de néha a véletlen is nagy tervező tud lenni. Az benne a csodálatos, hogy ugyanannak az egésznek a darabkáit rakjuk apránként közösen össze, és tényleg felemelő tud lenni, amikor valóban „egyről” beszélünk. Természetesen nem mindig sikerül ennek teljes összhanggá rendeződnie, de a legutóbbi munkámban, az Amadeusban, mindez létrejött, és bár már eltelt jó pár hét a bemutató óta, még mindig tart az a kis eufória bennem, amit ez a munkafolyamat okozott.

Amadeusdiszlet-112554.jpg

Az Amadeus díszlete (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház)

Milyen szempontok mentén állsz neki egy új terv elkészítésének? 

A darab első olvasása után általában óriási káosz vagy totális üresség van a fejemben.

Ilyenkor egyszerűen megijedek. Minél jobb a darab, annál ijesztőbb és annál nyomasztóbb ez az érzés, mint egy nagy, ismeretlen mélység, ahová tudom, hogy nemsokára be kell ugranom.

Aztán találkozom a rendezővel, aki ad egy pontosan irányzott lökést, majd újra elolvasva a szöveget lassan kirajzolódik, hogy milyen képeket, albumokat, képzőművészeket vagy filmeket veszek elő inspirációnak. Ilyenkor rengeteg képanyagot nézek, ami segít abban, hogy közelebb kerüljek a saját kialakulóban lévő belső képemhez. Közben folyamatos párbeszéd folyik a darab alkotóival, és egyszer csak azt érzem, hogy nyomon vagyok. Ettől kezdve pedig, ha nem eresztem el a fonalat, szinte magától kibomlik az egész – ez a tervezés része. Aztán jön egy teljesen új fejezet – újabb nagy ugrás egy másik mélységbe –, a kivitelezésé, amikor kézzelfoghatóvá kell gyúrni mindazt, amit eddig sikerült megálmodni. Ez a rész leginkább arra hasonlít, amikor egy kincsekkel teli zsákkal a hátamon kell időre végigmenni valami lehetetlen akadálypályán, és a kérdés az, hogy a vérére mi marad a zsákban.

Hogyan változtatta meg a díszletigényeket a videóanimáció megjelenése?

Szerencsére már nem hat újdonságként a vetítés. Számomra akkor igazán izgalmasak ezek a technikai megoldások a színpadon, ha valóban eszközként használjuk őket, és akkor nyúlunk a hozzá, amikor tényleg ez tudja a leginkább kifejezni azt, amit képileg látni szeretnénk, és nem fordítva. Sok esetben az is inspirál, hogy a rendező mennyit szeretne használni ebből, én magam azonban kicsit csínján bánok vele, mert

hiszem, hogy a színház varázsa az élő pillanat erejében rejlik.

Ugyanakkor volt, hogy én is merészebben használtam a videóanimációt – főleg zenés darabokban –, mert valóban erős és azonnal ható látványvilágot képes varázsolni. Prózai előadásokban is láttam már olyan vetítést, aminek helyén volt a miértje és valóban sokat tudott hozzátenni a látvánnyal az előadáshoz. Ellenkező példát is tudok mondani: pár éve láttam egy német Brecht-előadást, sem díszlet, sem vetítés nem volt, még a világítás sem volt bravúrosnak mondható, mégis az egyik legerősebb színházi élményként maradt meg bennem – ennyire finom dolgok ezek.

HSS_Galko_Fila_Chajnoczki_QUintus_Molnar-112554.jpg

Amadeus a József Attila Színházban (Fotó/Forrás: Kállai-Tóth Anett / József Attila Színház)

Mennyiben befolyásolja a munkádat, ha csak az egyik területért felelsz? 

Annyiból könnyebb, hogy a kivitelezés megtervezésével és lebonyolításával nem kell foglalkoznom. Ugyanakkor nagyon szorosan együtt kell dolgozni a másik tervezővel, éreznünk kell egymás stílusát, többször kell egyeztetnünk színekben, anyagokban. Ez egy nagy közös munka.  

Van kedvenc jelmezed vagy épp díszleted? 

Van jó pár olyan munkám, amire büszke vagyok, és szívesen nézem vissza fotókon. Szerénytelenül hangozhat, hogy több ilyen munkám is van, de ez nagyban a rendezők érdeme. Elkényeztetett a sors mert akikkel eddig folyamatosan dolgozhattam – Bagó Bertalan mellett, Koltai M. Gábor, Szász János és újabban Horváth Illés –, mind olyan erőteljes alkotók, akik bíznak bennem, és mindig nagy élmény velük együtt gondolkodni. Persze, mindig van friss kedvencem is, jelenleg egyértelműen az Amadeus díszlete és  jelmezei, örülök, hogy a részese lehettem. 

Fejléckép: Vereckei Rita (fotó: Kállai-Tóth Anett/József Attila Színház)

Támogatott tartalom.

József Attila Színház

A József Attila Színház 1956 szeptemberében nyílt meg a Váci úton. Az azóta eltelt hatvan évben komoly változásokon ment át mind az épület-, mind a színház társulata, repertoárja. Évadaink összeállításakor arra törekszünk, hogy értékteremtő előadásaink egyszerre szórakoztassanak és elgondolkodtassanak.  Kínálatunkban elsősorban emberi-polgári értékeket felmutató színművek, vígjátékok és zenés darabok szerepelnek. E sokszínűség mellett mindig kiemelt fontossággal bírt beavató színházi programunk, ami a tizenéveseket szólítja meg. A Gaál Erzsébet Stúdióban egy alternatív színházi gondolatot, underground szellemiséget igyekszünk meghonosítani.

Legolvasottabb

Vizuál

Feljelentés áldozata lett az Anyáim története

Elmaradt az Ars Sacra Filmfesztivál versenyprogramjába meghívott film vetítése szombat este a Tabán moziban. A rendezők egy nappal a vetítés előtt tudták meg, hogy többen feljelentették a fesztivál szervezőit, és petíciót indítottak a szivárványcsaládok örökbefogadásáról szóló film vetítése ellen. 
Vizuál

A tudattalan titkos tempója - interjú Enyedi Ildikóval

Az Ezeregyéjszaka-szerűen dús, titokzatos szerelmi történet álarcában, Enyedi Ildikó új filmje, A feleségem története – Füst Milán regényéhez hűen – az élet összetettségéről, titokzatosságáról, uralhatatlan jellegéről mesél. A vetítés után kérdeztük a rendezőt.
Színház

„Csodálatos ez a bohóc-létezés” – Beszélgetés Mertz Tiborral

Szeptember 18-án mutatta be Székely Csaba Öröm és boldogság című drámáját a Budaörsi Latinovits Színház, Alföldi Róbert rendezésében. Mertz Tiborral, az előadás egyik szereplőjével beszélgettünk kíváncsiságról, társulati létezésről és véleménynyilvánításról.
Vizuál

Küldetés teljesítve – Lenyűgöző filmek sorát kínálta az idei CineFest 

Kilenc film. Ennyi fért abba a három napba, amelyet Miskolcon tölthettünk a CineFest Filmfesztivál vendégeként. Bár a versenyprogramnak csupán a töredékét láttuk, mégis varázslatos filmek emlékeit őrizzük magunkban - köztük a fődíjas és a közönségdíjas alkotásokét is. Fesztiválbeszámoló.
Vizuál

Szabó Eszter nyerte el a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat 

Hatodik alkalommal adták át a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat, amit az alapító ír házaspár azzal a céllal hozott létre, hogy támogassa a kortárs magyar képzőművészeket, és jelenlétüket erősítse a nemzetközi művészeti világban.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Mécs Károly végleg visszavonul

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész pályafutásának hatvan éve alatt számos helyen megfordult, jelenleg egy előadásban látható, utána visszavonul.
Színház magazin

Aki tudott szeretni – Törőcsik Mari visszatért a Nemzetibe

Szeptember 21-én nagyszabású gála keretében helyezték el az emlékezés sárga rózsáit egy ikonikus fotel mellé Törőcsik Mari pályatársai és barátai a Nemzeti Színházban. A nézőtéren meghatott csend, a színpad elé kifeszített kivetítőn egy mondat – „Tudni kell szeretni” – és egy távolba révedő arc… Marié.
Színház videó

Emberiségtörténettel ünnepli a Vörösmarty Színház a magyar dráma napját

A Vörösmarty Színház tavaly, a pandémia idején nagy vállalkozásba kezdett: négy kortárs drámaíró részvételével ott folytatják, ahol Madách Imre Az ember tragédiáját befejezte, 20-21. századi színekkel egészítve ki az emberiségtörténetet.
Színház hír

Spiró György „sötét kalandregénye” és Garaczi László karanténdrámája nyerte a Kortárs Magyar Dráma-díjat

A Radnóti Zsuzsa alapította kuratórium 2019 óta díjjal jutalmazza a legkiemelkedőbb drámaírókat, hagyományosan február 24-én. Az apropót Örkény István Tóték című drámájának bemutatója adja, amely 1964. február 24-én volt. Idén Spiró György és Garaczi László vehette át az elismerést a Rózsavölgyi Szalonban, ezúttal a magyar dráma napján, szeptember 21-én.
Színház interjú

„Csodálatos ez a bohóc-létezés” – Beszélgetés Mertz Tiborral

Szeptember 18-án mutatta be Székely Csaba Öröm és boldogság című drámáját a Budaörsi Latinovits Színház, Alföldi Róbert rendezésében. Mertz Tiborral, az előadás egyik szereplőjével beszélgettünk kíváncsiságról, társulati létezésről és véleménynyilvánításról.