Szikora beszélgetőpartnere Bálint András volt, akinek a rendező elmondta, hogy azért csak ennyi Shakespeare-t rendezett, mert a legendás szerző olyan a számára, mint az Alpok vonulata, amely Milánó felé haladva végigkíséri a távolból a nagy síkságot. És ahogy időnként az ilyen fantasztikus hegycsúcsokat meg kell mászni, úgy meg kell mászni időnként a Hamletet is. „Jelentem: megtettem. De felmászik az ember egy irdatlan hegycsúcsra, és mi van ott? Semmi. Viszont körbe lehet nézni” – vallotta be a művész, aki szerint az általa megrendezett Shakespeare-drámákkal nem fejtett meg nagy titkokat, de mindig körbenézett általuk a világban és önmagában.

Szikora János, Bálint András (Fotó/Forrás: Mohos Angéla / Madách színház)

S habár Shakespeare ugyan mindig távoli hegycsúcs maradt a számára, Szikora azért nagyon örül, hogy a legnagyobb hegycsúcsot, a Hamletet többször is megmászhatta. Első Hamlet-rendezése idején, 1981-ben, Győrben, az érzékeny bel- és külpolitika helyzet közepette olyan ellenzéki figurákat választott alkotótársául, mint Bódy Gábor társrendező, Rajk László, Bachman Gábor és Pauer Gyula díszlettervezők, illetve Cserhalmi György színművész, akikkel A fegyveres filozófus alcím jegyében azt a tehetetlen dühöt akarták megfogalmazni a maguk agresszív erejével, amit az értelmiség tagjaiként a rendszer ellen éreztek.

Mindez pedig olyan jól sikerült, hogy a rendezőt azonnal ki is rúgták a színházból, de előtte még megtörtént a magyar színháztörténelem legnagyobb színháztüze, amikor is a rengeteg műanyaggal és oxigénpalackokkal felturbózott díszlet lángra lobbant az aznap esti előadás előtt a teret bejáró-bepróbáló Cserhalmi György háta mögött. A tűz szerencsére nem terjedt szét, de az egész nagyszínpad porig égett, a teljes díszlettel együtt. Szikora a mai napig úgy gondolja: szándékos szabotázs történt, hogy ne tudják tovább játszani a gyújtó hatású darabot.

Szikora másik Hamlet-rendezése a két évvel ezelőtti székesfehérvári produkció, László Zsolttal a címszerepben, ami már szóba került egyszer Az én Shakespeare-em beszélgetéssorozat folyamán, amikor a színész volt a vendég. Most az is kiderült, miért az ötvenéves Lászlót választotta Hamletjének a rendező. Ezúttal ugyanis egy olyan figurát akart bemutatni, aki egész életében tanul, egymás után végzi az újabb és újabb szemesztereket, csak hogy ne kelljen soha felnőnie, és örökké az anyja szoknyáján ülhessen. Ez a Hamlet Szikora szavai szerint a tehetetlen, lézengő értelmiségi megtestesülése volt, és ebből a pozícióból mozdította ki a férfit apja meggyilkolása.

Kapcsolódó

Megtalálnak az elmebeteg szerepek

Június 25-én egy igazi Shakespeare-halmozó színész, László Zsolt volt a Madách Színházban futó Szerelmünk, Shakespeare fesztivál beszélgetéssorozatának, Az én Shakespeare-emnek a vendége. A művésszel egy másik színész, egykori igazgatója, Bálint András beszélgetett.

Szikora János (Fotó/Forrás: Mohos Angéla / Madách színház)

A pálya két fontos pillérét jelentő Hamlet-előadások mellett a beszélgetés során a rendező egyéb Shakespeare-rendezéseiről is megemlékeztek. Például egy 2007-es, igen keserű és kiábrándult Szentivánéji álomról, amit a művész a Szolnoki Szigligeti Színház számára rendezett, és az az elkeseredett tapasztalat táplálta, hogy rádöbbent: a 2000-es években a kultúra már nem azt jelenti, mint abban a korban, amiben ő szocializálódott, és egy-egy előadással sokat lehetett tenni az emberek ép eszének megőrzéséért, így végső soron a rendszerváltásért. Ma már az újság, az internet bármit elbír, és egyáltalán nem érdekes, mit mond el egy művész a színpadon.

A rendező ennél szebb emlékként idézte fel 1984-es Rómeó és Júliáját, amit Miskolcon rendezett meg, és először nagyon zavarban volt, hogy mit is kezdhetne ezzel a darabbal. Fantasztikusan tetszett neki ugyanis Zeffirelli filmadaptációja, és úgy érezte, ugyanígy kellene megközelíteni az anyagot, ilyen naiv és romantikus módon, de a film után ehhez ő már semmit sem tud hozzátenni.

Szikora úgy tartja, a Rómeó és Júlia messze több mint egy színdarab: mítosszá vált, ott él a kollektív tudatban, és ebből a paradicsomi mezőből a szereplőket csak a legtisztább, naiv lélekkel lehet előhívni és életre kelteni, azaz szinte gyerekként kell belépni a mítosz világába. Erre pedig akkori állapotában nem érezte képesnek magát, váratlanul azonban egy görög zene, Mikis Theodorakis szerzeménye utat nyitott neki a helyes megközelítéshez. A dal végül kulcsfontosságú szerepet töltött be az előadásban, ráadásul az is kiderült, hogy még a szövege is passzol a tragédia cselekményéhez (elhangzik benne, hogy „rövid az élet, rövid a szerelem, de hosszú a halál”).

Bálint András (Fotó/Forrás: Mohos Angéla / Madách színház)

Zárszóként a rendező Bálint György A toronyőr visszapillant című esszéje zárómondatával foglalta össze Shakespeare-rel való kapcsolatát: „Lehet, hogy nem lesznek többé tornyaink, de amit eddig láttunk, azt már nem marhatja ki eszméletünkből semmi.” Az én Shakespeare-em című beszélgetéssorozatnak már csak három eseménye van hátra: július 4-én Zsámbéki Gábor, július 5-én Gálffi László, július 6-án pedig Bocsárdi László lesz a vendég.

Kapcsolódó

Stohl András és Zsámbéki Gábor: 16 év után újra együtt

Annak idején, 2001-ben a rendező kemény szavak kíséretében rúgta ki színészét, egykori tanítványát a Katona József Színházból. Most azonban a Madách Színház július 16-ig tartó Szerelmünk, Shakespeare fesztiválján ismét együtt dolgoznak.